Szerző: Koi Tamás

2010. május 14. 08:45

A mozik után a DVD-piacon is tarol az Avatar

A legtöbb moziban máig vetítik James Cameron világsikerű sci-fijét az Avatart, és a film április végén megjelent DVD-változata iránt is óriási az érdeklődés.

Az Avatart kiadó 20th Century Fox Home Entertainment hét elején kiadott közleménye szerint a kék bőrű na\'vik és az emberek harcáról szóló látványos mozifilm DVD és Blu-ray változata a megjelenését követő harmadik héten világszerte már húszmillió példányban fogyott. Ilyen eladásokat eddig egyetlen hollywoodi sikerfilm sem tudott felmutatni, ráadásul a filmnek várhatóan még idén megjelenik egy bővített, rendezői változata,  jövőre pedig 3D-s Blu-rayen is kiadják. A kék lézeres formátum növekvő térhódítását jól jelzi, hogy az eddig eladott húszmillió lemezből 6,2 millió Blu-ray volt.

A legtöbb országban tavaly decemberben a mozikba került Avatar ugyan az egyik legdrágább hollywoodi mozinak számít 300 millió dollár felettire becsült költségvetésével, a hatalmas sikernek köszönhetően a bevételek mostanra jóval meghaladják a 2,5 milliárd dollárt. Az Avatar elsőként tudta igazán sikerré kovácsolni a 3D-s megjelenítést a mozikban,a 3D-s vetítések jelentős részét pedig az átlag mozijegy árához képest legalább másfélszeres áron élvezhették a nézők.

\"\"

James Cameron filmje az Egyesült Államokban április 22-én, Európában április 26-án jelent meg DVD-n és Blu-rayen, a tengerentúlon már az első napon megdöntött minden korábbi eladási rekordot. Az Avatar DVD-ból és Blu-rayből mind az Egyesült Államokban, mind világszerte jóval több példányt adtak el, mint bármelyik korábbi mozifilmből változatából. Az Avatar teljesítményét egyedül a Warner tavalyi legnagyobb kasszasikere, a Batman: Sötét Lovag tudta megközelíteni, melyből az első három hét alatt összesen 16 millió példány kelt el.

Az Avatar itthon az európai premierrel egy időben, április végén debütált DVD-n ls Blu-rayen. Az itthoni eladási adatokról egyelőre nincs konkrét információ, úgy tudjuk azonban, hogy az egyik legnagyobb on-line forgalmazónál, az xpress.hu-nál kiemelkedően magas a kereslet a film iránt. A hazai kiadású lemezekre az európai változathoz hasonlóan gyakorlatilag semmilyen extra nem került, a Blu-ray-es változat emellett olyan másolásvédelmi rendszert kapott, amely bizonyos, régebbi lejátszókkal kompatibilitási problémákat okozhat. A filmnek részben ezért egy olyan változatát is kiadták, mely a dobozában DVD-t és Blu-rayt egyaránt tartalmaz, ez a kiadás azonban nem jelent meg magyarországi forgalomban.

A film talán legjobban várt kiadása a jövőre tolt 3D-s Blu-ray változat lesz, mellyel a mozikban tapasztalt térhatású látványvilág az otthoni készülékeken is megjelenhet. A szórakoztatóelektronikai gyártók idén bővítik először kínálatukat 3D-s tévékkel és Blu-ray lejátszókkal, a forgalom azonban aligha lendül fel komolyan idén - a 3D-s Avatar megjelenése ugyanakkor várhatóan komolyan katalizálja majd a készülékeladásokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról