Szerző: Dojcsák Dániel

2010. április 27. 08:53

Hirdetni tanít a Google

A Google egyre nagyobb elánnal nyomul a hirdetési piacokon, s ma már a legtöbb hirdető nem hagyja ki a mixből a szöveges hirdetéseket sem. Egyre több pénz folyik be a Google markába, s egyre nagyobb büdzséket költenek el komoly szereplők is itt. Értelemszerű, hogy ez a trend vonzza a médiaügynökségeket is.

A Google szerint egy ügynökség feladata a hirdetők és a fogyasztók összekapcsolásán túl, hogy segítséget és szakmai támogatást is nyújtson ügyfeleiknek. Így többek közt a hirdetési piac növekedésében, vagy éppen annak összetételében is kulcsfontosságú szerepük van. Ezt erősítendő, a Google a korábbi visszajelzések alapján az ügynökségek számára fontos fejlesztéseket, változtatásokat eszközölt az AdWords rendszerében, hogy a profiknak még több terük legyen fejlődni, illetve, hogy kényelmesebb és hatékonyabb lehessen a munkájuk.

Új minősítés

A most bejelentett változások közül a legfontosabb, hogy a 2004-ben indított, AdWords fiókokat kezelő szakértőknek szóló GAP programot egy új minősítési rendszerrel helyettesítik. Itt lehetőség lesz haladó szintű vizsgák, tanúsítványok megszerzésére, illetve a korábbi, inkább elméleti anyagok helyett a szakértők praktikusabb, a valós helyzetekre jobban felkészítő példákkal találkoznak majd. Némileg módosul a minősített partneri viszonyt jelző embléma és annak működése is. A cél, hogy a jó szakértők könnyebben azonosíthatóak legyenek és ebből a státuszból minél többet profitálhassanak.

Ugyanezen gondolat mentén született meg a Google Szakértőkereső, ahol a minősített AdWords- szakértők között online válogathatnak az ügynökségek vagy a hirdetők. A minősített ügynökségeknek profiloldalukon kell jelezniük, ha meg kívánnak jelenni a Szakértőkeresőben a potenciális ügyfelek számára, illetve meg kell adniuk néhány adatot. Ezek alapján a hirdetők megtalálhatják és felkereshetik az igényeikhez (szektor, földrajzi elhelyezkedés, marketing költségvetés) leginkább illő szakértőt.

Ingyen API

Az ügynökségeknek való kedveskedés része továbbá, hogy május 26-tól az AdWords API használata ingyenessé válik ügynökségeknek és keresőmarketing-eszközöket fejlesztő cégeknek is. A cél ezzel, hogy a piac nagyobb szereplői ösztönözve legyenek arra, hogy új funkciókat, stratégiákat, eszközöket próbáljanak ki anélkül, hogy ez indulásként többletköltséget jelentene nekik. Az AdWords API díjszabásában eszközölt változásokról a Google hivatalos oldalán lehet részletesebben olvasni.

A globális újdonságok mellett vannak kifejezetten Magyarországra vonatkozó hírek is. A hazai képviselet elindít egy programot a magyar interaktív és marketing-ügynökségeknek és webmestereknek, ahol az AdWords mélyebb rejtelmeibe vezetik be őket. A csatlakozó cégek képzéseken vehetnek részt, illetve egyedi tananyagokhoz juthatnak hozzá. A csatlakozás feltétele mindössze egy regisztrációs űrlap kitöltése. Az ügynökségek számára ráadásul nem csak azt tanítaná meg a Google, hogy hogyan lehet hatékonyan hirdetni, hanem azt is, hogyan lehet rávenni a szkeptikus ügyfeleket arra, hogy próbáljanak ki újabb hirdetési formákat is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról