Szerző: Koi Tamás

2010. március 3. 10:33

Szabadalombitorlás miatt pereli a HTC-t az Apple

A mobilpiac szereplői közt dúló, egyre élénkebb konkurenciaharc ismét komolyan elmérgesedett két cég közt: az Apple beperelte a HTC-t.

A cupertinói székhelyű vállalat a Delaware-i kerületi bíróságon és az amerikai importot szabályozó Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságnál panaszolta be a HTC-t. Az Apple álláspontja szerint a tajvani okostelefon-gyártó, mely többek közt arról híres, hogy elsőként gyártott androidos készüléket, jogosulatlanul használ bizonyos készülékeiben olyan technológiákat, melyek az iPhone-ban jelentek meg elsőként. Az érintett telefonok közé tartozik egyebek közt a Nexus One, a Touch HD2, a Touch, a Touch Pro, a Touch Diamond, vagy a Hero (illetve gyakorlatilag a HTC összes androidos telefonja).

Az Apple 20 szabvány illetéktelen használatát kifogásolta keresetében - ezek nagy része az iPhone kezelőfelületét határozza meg, de az Apple jogászainak előterjesztése alapján a hardvert és az architektúrát tekintve is lopott tőlük a HTC. Az iPhone okostelefonok gyártója keresetében azt próbálja elérni, hogy a HTC szabadalomsértő termékeinek importját megtiltsák az amerikai hatóságok.

Az ügy jelentőségét jól jelzi, hogy a szabadalombitorlás ellen az Apple első embere, Steve Jobs is felszólalt: \"Ülhetünk ölbe tett kézzel, és nézhetjük, amint a konkurenseink ellopják a fejlesztéseinket, vagy tehetünk ellene valamit. Mi az utóbbi mellett döntöttünk. Úgy látjuk, hogy egészséges verseny van a piacon, de a versenytársainknak inkább saját technológiát kellene fejleszteniük, nem a mienket ellopniuk\" - áll a cégvezető nyilatkozatában. A HTC szerdai közleményében határozottan cáfolta az Apple vádjait.

Nem a HTC az első cég, amellyel az Apple komoly szabványvitába keveredett. A mobilpiac első számú gyártója, a Nokia és az Apple közt tavaly év végén mérgesedett el egy szabványvita, melynek eredményeként a felek több testületnél is panaszt tettek egymás ellen, majd a bíróság, illetve a Nemzetközi Kereskedelmi bizottság elé citálták egymást.

A hasonló jogviták ugyanakkor rendszerint peren kívüli megegyezéssel zárulnak, szakértők gyakorlatilag kizárják annak a lehetőségét, hogy bármelyik cég el tudja érni, hogy a konkurensét kitiltsák akár az Egyesült Államok, akár más országok, nemzetközösségek piacáról.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról