:

Szerző: Koi Tamás

2010. március 2. 16:30

Az amerikaiak harmada mobilon is olvas híreket

Az amerikaiak nagy része több csatornán keresztül fogyaszt híreket, a mobiltelefon pedig egyre előkelőbb szerepet játszik ebben a közegben - derül ki egy frissen publikált piackutatásból.

A Pew Research Center által elvégzett közvélemény-kutatás szerint a mobiltelefon-használók harmada már rendszeresen használja hírfogyasztáshoz is a készüléket. A nagyjából 2300 felnőtt amerikai körében elvégzett kutatás szerint az online hírfogyasztás is egyre nagyobb teret hódít magának, ráadásul a tengerentúlon kifejezetten szeretik kibeszélni a különböző híreket a közösségi szolgáltatások segítségével.

A kutatócég statisztikái szerint tízből hat amerikai naponta olvas valamilyen internetes hírforrást, a fogyasztók több mint negyede pedig már személyre szabottan jut hozzá ezekhez a tartalmakhoz. Nagyjából ugyanennyi, vagyis 60 százaléknyi hírfogyasztó alaposan, több csatornán keresztül is tájékozódik, vagyis az internet mellett újságcikkeket is olvas, valamint tévé-, esetleg rádióműsorokban is követi az eseményeket.

A megkérdezett amerikaiaknak mindezek ellenére csupán alig több mint a fele gondolja úgy, hogy ma könnyebben lehet hírekhez jutni, mint öt évvel korábban, 70 százalékuk pedig úgy érzi, hogy a híráradat olykor a fejükre nő. A fogyasztók mindössze csupán 63 százaléka gondolja úgy mindezek mellett, hogy a nagyobb hírszolgáltatók megfelelő minőségű és mélységű, releváns sztorit szállítanak.

Egy másik piackutató cég, a Ruder Finn nemrégiben kiadott Mobile Intent Indexe szerint az amerikaiak átlagosan naponta mintegy 2,7 órát interneteznek a mobiljukról, azzal az elsődleges céllal, hogy elüssék valahogy az időt. Ennek érdekében a legtöbben szociális életüket gondozzák a mobil segítségével - a mobilfelhasználók 91 százaléka használja a telefont erre a célra, ezen belül is elsősorban azonnali üzenetküldő alkalmazásokon, e-maileken és közösségi oldalakon keresztül lépnek kapcsolatba másokkal.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.