Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Közeleg a hatmagos Phenom

Bizó Dániel, 2010. március 02. 16:38
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Thuban kódnéven ismert Phenom II X6 chipet nyilvánosan demózza az AMD a hannoveri CeBIT-en, és egyes hírek szerint április végén érkezhet. Az AMD nem kommentál, csak második negyedévet emleget. Ezzel párhuzamosan alacsony fogyasztásúnak ígérkezik a Llano, a grafikát integráló AMD processzor.

hirdetés

Az AMD már több mint fél éve kínál hatmagos chipeket, az Istanbul kódnéven ismert Opteront már  július óta szállítja. A korábbi gyakorlattal ellentétben azonban a cég nem mutatta be az Opteron rajtjával együtt vagy szorosan azt követően az asztali változatot, ami érthető is, mivel az Istanbul nem igazán alkalmas PC-s felhasználásra. Nagy mérete (30 százalékkal nagyobb a négymagos chipeknél) túlságosan drágává teszi, a fogyasztási plafon miatt pedig hat maggal alacsonyabb órajelet tud csak elérni, miközben a PC-s szoftverek nem tudják kihasználni a párhuzamosságnak ezt a fokát.

A jelek szerint a Thubanban ezért az AMD az Intelnél megismert Turbo Mode megoldáshoz hasonló technikát vezet be, az ehhez szükséges extra fejlesztési és tesztelési idő könnyedén magyaráz egy 9-10 hónapos különbséget az Istanbul bevezetéséhez képest. Ez azt jelenti, hogy a chipen egy vezérlő igyekszik a működési adatokból (órajel, feszültség, hőmérséklet, terhelés) kiszámolni a chip hozzávetőleges fogyasztását, és lépcsőzetesen megemeli a magok órajelét és szükség esetén feszültségét, amíg a chip el nem éri a maximális órajelet vagy fogyasztást, bármelyik jöjjön is előbb. A Thuban természetesen AM3 foglalatba illeszkedik, de elvileg AM2+ alaplapok is fogadni tudják majd egy BIOS-frissítést követően, igaz, utóbbira nincs garancia.

Bár a netre számos részlet kiszivárgott, így az is, hogy az állítólagos tervek szerint április végén érkezik, az AMD semmiféle részletet nem hajlandó kommentálni. A CeBIT-en történő nyilvános demóval az AMD mindössze bizonyítja a Phenom II X6 létezését és működőképességét. A Thuban megjelenések közeledtét valószínűsíti, hogy elrajtolt a 890GX chispet, létrehozva ezzel a Leo platformot, és hamarosan érkezik a 880G chipset is az AM3 foglalathoz. Az AMD annyit közöl, hogy még a második negyedév során, amely most kezdődött, és június végéig tart.

Várható órajelek

AMD Fusion

Eközben az X-bit labs értesülései szerint a jövő év elején érkező Sabine platform sokféle processzoropcióval érkezik.
A grafikus magot szilíciumon integráló, 32 nanométeres SOI félvezető eljáráson készülő Llano chip alacsony fogyasztású kétmagos változata 20 wattos fogyasztásba beleférhet majd  egy DirectX 11 grafikus maggal, amivel végre alkalmassá válhat az ultrahordozható gépek kiszolgálásához.
A normál változat 30 wattos, míg a három és négymagosak 35 és 59 wattos TDP-vel rendelkeznek majd, állítja az orosz lap.
Az ISSCC-n prezentáltak alapján a Llano agresszív turbózást fog megvalósítani, hasonlóan az Intel év elején megjelent 32 nanométeres Westmere chipjeihez. Érkezése egy év múlva esedékes.

Ugyanígy nem részletezi az AMD a várható specifikációkat sem, azonban a hatmagos Opteronok alapján sejteni lehet, hogy a Thuban 3 gigahertzes órajeleket is elérhet a csúcson, amit az AMD saját turbo megvalósításának kifinomultságától függően 3,4 gigahertz fölé is fokozhat - a 45 nanométeren implementált mikroarchitektúra bizonyította, hogy képes elérni ezeket a magas órajeleket is.

A Thuban két okból is túlszárnyalhatja az Istanbul órajeleit: nem jelentenek fogyasztást a processzorokat összekötő HyperTransport linkek, valamint az AMD megengedi a 140 wattos TDP-t is, ami 16 százalékkal magasabb az Opteronok legnagyobbjánál. Sokak számára azonban kétségtelenül sokkal érdekesebbek lesznek az alacsonyabb fogyasztású, megfizethető modellek, itt 95 wattbos TDP-re és 2,6, gigahertzre lehet számítani. A Thuban vonzereje leginkább azon múlik majd, mennyire agresszív turbo technikát tudott az AMD megvalósítani, mivel hat magot csak kevesek tudnak kihasználni. Az L3 tár várhatóan 6 MB marad.

A Thuban érkezése előtt, még március végén landol az Intel első hatmagos mainstream chipje, a Westmere-EP avagy Gulftown, amely Xeon és Core formában is testet ölt. A magszám miatt bár úgy tűnik, hogy egymás ellenfelei, az Intel architekturális és gyártástechnológiai fölénye miatt az AMD Thuban inkább a négymagos Core i7 chipekkel versenyzik majd teljesítményben és árazásban.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.