Szerző: Koi Tamás

2010. február 1. 14:16

Megvolt az első élő 3D-s sportközvetítés

Az angol fociliga hétvégi fordulójának egy fontos meccse adta az apropóját az első élőben adott, háromdimenziós sportközvetítésnek.

Nagy-Britannia legnagyobb műholdas tévészolgáltatója történelmet írt a hétvégén azzal, hogy elejétől a végéig 3D-ben közvetítette az Arsenal és a Manchester United vasárnapi meccsét. A cég egyelőre csak kísérleti jelleggel, néhány pubba vitte be a technológiát, így az első, nagyközönségnek szánt, élő 3D-s sportműsort csak néhány százan követhették, őket viszont szinte kivétel nélkül lenyűgözte a technológia - derül ki a Guardian tudósításából.

A BSkyB élő közvetítését országszerte összesen kilenc pubban kísérhették figyelemmel a szurkolók. A kocsmák ilyen mérvű sportesemények idején amúgy is telt házzal üzemelnek, a szolgáltató éppen ezért (a tömegjelenetek elkerülése végett) nem is hozta előre nyilvánosságra, mely pubokban lehet 3D-ben látni Rooney lövéseit, vagy Van der Saar kapus védéseit.

\"\"

A két futballklub összecsapását egy speciális beltéri egységre kötött, 47 hüvelykes televízión kísérhették figyelemmel a nézők minden pubban. A vendégeknek a meccs idejére természetesen viselniük kellett a 3D-s műsor élvezetéhez elengedhetetlen szemüveget is. A hétvégi pilot projekt csupán az első lépés volt a társaság számára az otthoni 3D-s tévézés felé vezető úton: a BSkyB áprilistól hetente egy elsőosztályú futballmeccset tervez közvetíteni 3D-ben, illetve még idén elindítja saját 3D-s tévécsatornáját is, melyen saját gyártású műsorokat is szerepeltet.

Az ugyanakkor még a legkeményvonalasabb futballrajongók kedvét is elveheti a 3D-s tévézéstől, hogy a térbeli képet nyújtó tévéadások megtekintéséhez le kell cserélni a televíziójukat, egy 3D-képes tévé pedig jelenleg legalább 2500 angol fontos (ez napi árfolyamon több mint 770 ezer forint) beruházást igényel. A BSkyB-nél remélik ugyanakkor, hogy a 3D-s tévéadásokhoz szükséges készülékek ára a szolgáltatás terjedésével hamar elérhető szintre esik, a speciális tévék így végül nem kerülnek majd sokkal többe, mint a hagyományos plazmatévék.

A sportközvetítések szakértők szerint ettől függetlenül a 3D-s technológia számára is meghozhatják a várt áttörést, éppúgy, mint a HD-s tartalmak számára. A 2010-es Dél-Afrikai futballvébén a tervek szerint 25 meccset vesznek fel 3D-ben, ezeket azonban nem élőben közvetítik majd, hanem utólag terjesztik. A 3D-s sportközvetítések számára ugródeszka lehet a 2012-es londoni olimpia, melyen várhatóan több versenyszámot ezzel a technológiával (is) közvetítenek majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.