Szerző: Bizó Dániel

2009. december 9. 17:45

Experience 2009 demoscene

Újabb demoscene találkozó lesz Budapesten, köszönhetően a Scene.hu csapatának. Ezúttal azoban nem annyira versenyről szól majd a parti, hanem a vetítésekről és a kötetlen beszélgetésekről.

Az Experience 2009 egy új sorozat első tagja, ahol a Functionnel szemben nem az új versenyművek összemérése a cél, hanem az elmúlt időszak terméséből való csemegézés. A szervezők szándéka szerint a látogatók az évek során készült legszínvonalasabb valósidejű animációs és vizuális megoldásokat tekinthetik meg. Az Experience nem csak a scener közösség tagjainak szól, sőt, kifejezetten igyekszik szélesebb körben megismertetni a demoscene fogalmát.

A demovetítések mellett a demók készítésével kapcsolatos előadások is megtalálhatóak a programban, így a laikusok mellett akár programozók és digitális művészek számára is érdekességekkel szolgálhat.  Lehetőség nyílik majd a kötetlen beszélgetésre azokkal a veterán scenerekkel, akik tudásukat már a játékiparban kamatoztatják, ahol hasonló vizualizációs megoldásokat alkalmaznak.

Stargazer by Andromeda & Orb, 2008

A demoshow azért nem teljesen nélkülözi az új pályaműveket és a versenyt, így a Kütyüshop által szponzorált Freestyle Animációs verseny díjátadójára itt kerül sor - a választott animációs technika szabad, nem csak valósidejű CG-ről lehet szó. A helyezéseket a közönség online szavazatai döntik el. A pályaművek itt tekinthetőek meg, míg szavazni regisztrációt követően az oldalon lehet.

Az Experience 2009 december 12-én délután 4 és este 9 óra között zajlik majd a zuglói Cserepesház (1144 Budapest, Vezér u. 28/b.) nagytermében, a belépés díjtalan. Az esemény honlapja itt található

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról