Szerző: Bizó Dániel

2009. november 30. 12:24:00

Rákapcsol a mobiltelefonokra a Lenovo

Visszavásárolja tavaly értékesített mobiltelefonos részlegét a Lenovo, miután azt rendbetette egy magántőkés csoport. Taktikai húzás, vagy kijavított stratégiai ballépés?

A kínai gyökerű, azonban már az Egyesült Államokban székelő Lenovo tavaly szabadult meg veszteséges mobiltelefonos divíziójától egy racionalizálási folyamat során, melynek célja az volt, hogy a vállalat erőforrásait fokozottan a számítástechnikai rendszerekre fordíthassa. A lépést azért látta szükségesnek a cég, mert a PC-piacon a vártnál nehezebben vette fel a versenyt a domináló HP-val és Acerrel.

A Lenovo Mobile Communication Technology egy magántőkés csoport kezébe került, mely csoportnak vezetője a Lenovót is irányító holdinghoz tartozó Hony Capital kockázati befektetési társaság is. Ez a mozzanat arra utal, hogy a Lenovo nem akart teljesen megszabadulni a mobiltelefonoktól, csak a veszteséges üzleti egység jelentette pénzügyi és menedzsment terhet kívánta másnak átadni. A számítógépgyártó 2008 januárjában 100 millió dollárt kapott a részlegért.

\"\"

A vállalat pénteken közölte, hogy nagyjából 200 millió dollár értékű készpénzt és részvényt ad a mobilkommunikációs cégért, miután annak teljesítménye minden téren sokat javult. A cég immár nyereséges, és Kínában is erőteljesen szerepel, és a legnagyobb kínai márka, valamint harmadik a piacon. A Lenovo mobilpiaci stratégiája továbbra is Kínára fókuszál, ott kíván megerősödni, majd azt követően kilépni a globális piacra. A Lenovo szándéka szerint az integrációból fakadó lehető legtöbb szinergiát szeretni létrehozni a mobilkommunikációs egység számára, mint például a termék-fejlesztési erőforrások, a gyártási és logisztikai bázis, vagy például az értékesítési csatornák kihasználása.

A Lenovo szerint a PC-k és mobilok közti konvergenciának köszönhetően eszközök és felhasználási módok egy új generációja van születőben, miközben ez a piac gyors ütemű növekedés előtt áll, különösen Kínában. \"A mobilinternetet egy kulcsfontosságú növekedési lehetőségnek tartjuk. A Lenovo felkészült erre az érára. Elsőosztályú termékeket fejlesztettünk ki, melyek a hardver és operációs rendszer kiváló integrációjával rendelkeznek. Hamarosan piacra dobjuk Kínában ezeket az innovatív új termékeket\" - nyilatkozta a vállalat elnök-vezérigazgatója, Jang Jüancsing.

A PC-k és mobilok konvergenciája ma már nem kérdés az iparban. A vezető PC-márkák, a HP, Acer, Dell, Lenovo, Toshiba, Apple, Sony vagy Fujitsu közül így mindegyik rendelkezik majd okostelefonnal , igaz, egyelőre a piaci lefedettség jellemzően nem globális. Ez az út azonban nem egyirányú, a legnagyobb öt mobilgyártó közül pedig egyedül az eddigi években válságmódban üzemelő Motoroláról nem tudni, hogy tervezne PC-piaci belépést. A Nokia jövő év elején dobja piacra első netbookját, miközben riválisai, a Samsung Electronics és LG Electronics házon belül rendelkezik saját PC-gyártással, a Sony Ericsson pedig a Sonyba történő integrációra vár.

a címlapról

Hirdetés

Mi történik egy mobilappal a születése után?

2020. február 28. 01:26

Legtöbbször sajnos semmi. Ezen próbálunk változtatni egy ingyenes appmenedzsment meetuppal és egy 30 órás képzéssel. A store-ban való megjelenés az igazi munka kezdete: mérés, mérés, mérés, adat, felhasználói visszajelzések kezelése, ASO, monetizálás, marketing... és így tovább.