Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Az alternatív szolgáltatók örülnek az új távközlési biztosnak

Koi Tamás, 2009. november 27. 13:41
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A mai nappal nyilvánosság vált a 2014-ig mandátumot kapó második Barroso-bizottság teljes jelölti névsora és a politikusok pozíciója. Változás lesz mind a digitális, mind a versenyjogi portfólió élén - mindkét terület elsődleges prioritást kap majd.

hirdetés

Brüsszeli politikai körökből már a hét elején kiszivárgott, hogy az Unió jelenlegi versenyjogi biztosa, Neelie Kroes veheti át Viviane Reding pozícióját. Ez a ma nyilvánosságra hozott jelölti lista alapján gyakorlatilag már kész ténynek tekinthető, jóllehet az új biztosok meghallgatása és a személyükről történő szavazás még hátravan.

A digitális portfóliót az igazságügyi és emberi jogi portfólióra cserélő Reding tíz éve tagja a bizottságnak Luxemburg képviseletében, de a távközlési területet csak 2004-től szerezte meg. Nevéhez fűződik többek közt a mobiltelefonos roamingdíjak drasztikus csökkentése, valamint az új EU-s távközlési reform kidolgozása. Kroes versenyjogi biztosként kulcsszerepet játszott az Intel és a Microsoft ellen folytatott európai trösztellenes eljárásokban, valamint legutóbb az Oracle és a Sun üzlet kapcsán kialakult, jelentős nemzetközi vihart kavart vizsgálathoz kötődő vitában. Keménykezű fellépései révén a politikusnőre több gúnynevet is ráragasztottak, úgy mint Steelie Neelie, vagy Nickel Neelie, ezzel egyben utalva az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnökére, a hasonlóan keményvonalas, vasladynek nevezett Margaret Thatcherre.

Az Európai Alternatív Távközlési Szolgáltatók Szövetsége (ECTA) elsőként üdvözölte Kroes távközlési biztosi jelölését. A több alternatív szolgáltatót - így köztük magyar telekommunikációs cégeket - is képviselő szervezet nyilatkozatában kifejtette, Kroes múltját tekintve rendkívül bizakodóak az új biztos munkáját illetően: "Kroesnak a digitális gazdaság vezetőjeként egy olyan helyzetben kell a telekommunikációs szektor szabályozásának érvényt szereznie, amikor az inkumbens szolgáltatók erősödnek a fair verseny és a fogyasztók kárára" - áll az ECTA nyilatkozatában.

A szövetség kommünikéje külön kiemeli a szélessávú üvegszálas internetelérések piacát, ahol különösen nehéz dolga lesz az új biztosnak, ha meg akarja akadályozni, hogy az egykori monopóiumok újra aránytalan piaci erőfölényt szerezzenek, ezzel diktálva a teljes piacnak. Az ECTA az új versenyjogi biztos, Joaquin Almunia jelölésével kapcsolatban hasonló feladatokat tart fontosnak, kiemelve hogy a domináns szolgáltatók több tagországban is akadályozzák a választást, ezzel együtt gátat szabnak az iparág fejlődésének.

Az ECTA október elején, a biztosok kinevezését megelőző politikai lobbi kezdetén nyilatkozatot tett közzé arról, hogy semmiképpen nem örülnének egy gyenge kezű új távközlési biztosnak. "A versenyt és a létfontosságú szélessávú infrastruktúra fejlesztését tekintve Európa elaludt az elmúlt két évben. (...) Barroso elnök úrnak gondoskodnia kell arról, hogy a szektor fejlesztése elsődleges prioritást élvezzen Európában, és ehhez egy olyan biztost kell kineveznie, mely képes újra ösztönzőleg hatni a versenyre, egyben ellen tud állni a kormányok nyomásának, melyek az alacsony hatékonyságú domináns szereplők érdekeit veszik figyelembe" - mondta Innocenzo Genna, az ECTA elnöke októberben.

Az Európai Parlament várhatóan csak januárban hallgatja meg a biztosjelölteket, a bizottságról pedig még ugyanebben a hónapban várható szavazás. Az új biztosok ezt követően, várhatóan február elsejével léphetnek hivatalba.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!