Szerző: Koi Tamás

2009. november 16. 14:14:00

Újabb tévés mobil a Nokia választékában

Újabb, földfelszíni sugárzású mobiltelevíziós adás (DVB-H) vételére alkalmas telefont mutatott be a Nokia. A gyártó készülékével itthon egyelőre csak kísérleti adást lehet nézni, azt is csak Budapest körzetében.

Az 5330 Mobile TV Edition mobil nem az első olyan mobiltelefonja a Nokiának, mely földfelszíni sugárzású tévéadások vételére alkalmas: a cég 2005-ben mutatta be az első ilyen mobilt (ez volt az N92), illetve sokáig szerepelt a hazai operátorok kínálatában az N96, mint lényegében az egyetlen olyan készülék, amellyel a hazai DVB-H tesztadást fogni lehetett.

Az új Nokia tévémobil alapvetően a tavasszal bemutatott XpressMusic 5330 kiköpött mása, a zenei kínálatot gazdagító modelltől voltaképpen csak a tévévevőt tekintve tér el. Ez azt jelenti, hogy a zenetelefonhoz hasonlóan ennek a készüléknek is QVGA felbontású, 2,4 hüvelykes kijelzője van, azaz a képátló azonos felbontás mellett nagyjából egy centivel kisebb, mint az N96 esetében.

A mobiltévé használatához a mellékelt fülhallgatót is csatlakoztatni kell, ez szolgál ugyanis antennaként, akárcsak az FM-rádióval felszerelt mobilok esetében. A telefon - ahol ez elérhető - az elektronikus műsorújságot (EPG) is támogatja, a televíziós felületet pedig szerves részét képezi a menünek. A 3,2 megapixeles fényképezővel ellátott mobil emellett a népszerű közösségi szolgáltatásokat is támogatja. A mobil ajánlott ára nettó 155 euró lesz, a készülék a hazai boltokban is forgalomba kerül majd.

\"\"

Hazánkban tavaly decemberben indította el az Antenna Hungáriaa Budapesten és környékén fogható DVB-H sugárzás kísérleti üzemét, kezdetben a Duna Televízió két csatornájával, a Duna TV-vel és a Duna II Autonómiával. A csatornavalászték időközben kibővült a Hír TV és az ATV csatornákkal, szeptembertől pedig a Magyar Televízió két közszolgálati programja, az m1 és az m2 is fogható a DVB-H vételre alkalmas készülékekkel.

Bár a mobiltévének hosszútávon minden érdekelt fél átütő sikert jósol, a hazai operátorok a jelek szerint egyelőre jobban bíznak a saját 3G-s hálózatukon továbbított, videostream-alapú mobiltévében, mely ugyan nagy terhet ró a hálózatra, de jól kontrollálható és - legalábbis jelenleg - több előfizetőhöz is juttatható el, mint a DVB-H sugárzás. A T-Mobile MédiaMánia díjcsomagjaiban már integrált szolgáltatás a mobiltévé, a cég emellett bevallottan arra törekszik, hogy minél több felhasználót rászoktasson a mobiltelefonos tartalomfogyasztás eme formájára. Videostream-alapú, WAP-felületről elérhető mobiltévét a Vodafone és a Pannon is kínál.

\"\"

A Nokiától származó további hír, hogy a héten boltokba kerül a vállalat nagy sikerű QWERTY-s okostelefonjának, az E71-nek a frissített változata. Bár az E72 alig hoz számottevő változást elődjéhez képest, a telefon megjelenésére szokatlanul sokat kellett várni: A készülék bejelentésekor a gyártó még arra számított, hogy a harmadik negyedévben megjelenhet a boltok polcain az új modell.

a címlapról