:

Szerző: Bizó Dániel

2009. november 10. 10:37

Az EU hivatalosan is kifogásolja az Oracle-Sun összeolvadást

Az Európai Bizottság hivatalosan is kifogásokat emelt az Oracle és a Sun Microsystems összeolvadásával kapcsolatban, közölte a Sun tegnap. Az Oracle szerint alapvető tévedésben van Brüsszel, és az amerikai igazságügy is közölte, hogy nem lát versenykorlátozó tényezőt.

Az Egyesült Államok Értékpapír és Tőzsdefelügyeleti Bizottságának (SEC) beadott dokumentum alapján az Európai Bizottság hivatalosan is értesítette a feleket, hogy aggályosnak tartja a két cég összeolvadását. A kifogások a MySQL és az Oracle Database egy kézbe kerülésének az adatbázis-kezelők piacára gyakorolt esetleges negatív hatásaival foglalkozik, és kizárólag ezekkel, más ellenvetést nem talált a Bizottság. Ezt követően az Oracle-nek és a Sunnak lehetősége nyílik, hogy megválaszolják az EU felvetéseit, hogy az legkésőbb január 19-ig meghozhassa végleges döntését. A vizsgálat szeptember elején indult.

Az Oracle éles nyelvezetű közleményben reagált Brüsszel hivatalos kifogásaira. \"Kifogásközlése rávilágít, hogy a Bizottság mélységesen félreérti az adatbázis versenyt és a nyílt forrás dinamikáját egyaránt - áll a cég kommünikéjében. \"Mivel a MySQL nyílt forrású, senki sem irányíthatja. Ez az nyílt forrás lényege\". Az Oracle nem mást állít, minthogy a Sun felvásárlása a felsőkategóriás szerverek piacáról, a SPARC és Solaris megerősítéséről, valamint a Java fejlesztésekről szól.

Az Oracle szerint semmiféle jogi alapja nincs az összeolvadás kifogásának, mivel az adatbázis-kezelők piacán több, legalább nyolc erőteljes szereplő van, köztük az IBM, a Microsoft és a Sybase is, valamint több nyílt forráskóddal dolgozó szállító is elérhető. A cég szerint az ehhez hasonló összeolvadások rendszeresen előfordulnak évtizedek óta, anélkül, hogy az amerikai vagy európai hatóságok elleneznék. Az Oracle szerint nincs se megalapozott elmélet, se bizonyíték arra, hogy sérülne a verseny, így biztos benne, hogy végül feltétel nélküli jóváhagyást kap.

Lényegében ugyanezt a véleményt fogalmazta meg az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának Trösztellenes Részlege, mindössze sokkal diplomatikusabban. A minisztérium hangsúlyozta, hogy saját vizsgálatuk arra a következtetésre jutott, valószínűtlen, hogy a tranzakció versenyellenes volna, amit a cégek belső dokumentumaira valamint iparági szereplők véleményeire alapoz. A hivatal szerint továbbra is számos nyílt forrású és tulajdonosi adatbázis-kezelő marad a piacon, így megmarad a választási lehetőség az ügyfelek számára, de kiemelte, hogy a MySQL nagy fejlesztői közösséggel bír, mely képes lenne továbbvinni egy független derivatívát. A Minisztérium reményét fejezte ki, hogy a felek gyorsan feloldják az ellentétet.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.