Szerző: Bizó Dániel

2009. november 09. 10:10:00

Véget ért a Skype körüli harc

Kiegyezett az eBay a Skype alapítóival, akiknek hónapokon át tartó nyomásgyakorlásukat követően végül sikerül kicsikarniuk, hogy részesedést és tagságot kapjanak a VoIP-cégben. Ennek eredményeként megszűnik a Skype jogi fenyegetettsége.

A felek közti megállapodás értelmében Niklas Zennström és Janus Friis összesen 14 százalékot kapnak a Skype-ban, és két igazgatótanácsi helyet is. Ezzel párhuzamosan az eBay részesedése 35-ről 30, míg az új tulajdonosi konzorciumé 65-ről 56 százalékra csökkent. Az alapítók ugyanakkor megszüntetik a Skype ellen indított perüket, és a Skype tulajdonába adják azt az általa használt peer-2-peer technológiát, amellyel eddig sakkban tartották, továbbá 83 millió dollárt fizetnek.

Szeptember elején az eBay 2 milliárd dollárért értékesítette a Skype 65 százalékát egy befektetői csoportnak, amivel kikosarazta az alapítókat, akik hónapok óta igyekezték bevásárolni magukat a cégbe. Az aukciós portál közel egy éve utalt arra, hogy a Skype stratégiailag nem illeszkedik tevékenységéhez, így előbb-utóbb meg fog szabadulni tőle, majd végül áprilisban hivatalosan is bejelentette az értékesítési szándékot.

Addigra Zennström és Friis már megpróbáltak a háttérben alkut kötni, azonban láthatóan nem jutottak egyezségre az eBay-jel, mely pénzügyileg túlságosan gyengének találta azok ajánlatát. Emiatt az alapítók lényegében megpróbálták kizsarolni a megállapodást, mégpedig azzal, hogy a Skype által használt p2p megoldás licencének megvonásával fenyegetőztek - az ugyanis az alapítók kezében lévő Joltid cég tulajdonában állt. Végül meg is vonták a licencet, és egy brit bíróságon beperelték a Skype-ot, hogy jogosulatlanul használja a Joltid szellemi tulajdonát. A Skype szerződésszegés miatt viszontperelt.

Az eBay nem hátrált meg, sőt, nyilvánosan közölte, hogy el kívánja adni, vagy tőzsdére vezetné a világ legnépszerűbb VoIP-szolgáltatását, mely több mint 500 millió regisztrált felhasználóval büszkélkedhet, és forgalma már meghaladja a havi 60 millió dollárt. A jogi fenyegetettség ellenére, mely magában hordozta a kockázatot, hogy a Skype-nak saját p2p technológiát kell kifejlesztenie, végül elkelt a cég, amit követően az alapítók az Egyesült Államokban is pert indítottak, az alperesek közé sorolva a befektetői csoportot is.

a címlapról