Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Pórázra került a Sony Ericsson

Bizó Dániel, 2009. október 16. 15:19
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A piacot alulmúló teljesítményről és továbbra is súlyos veszteségekről volt kénytelen beszámolni a Sony Ericsson. A cég jelenleg átszervezésekkel és az ellátási lánc optimalizálásával küzd elsősorban a süllyedés ellen, miközben igyekszik új modellekkel megkapaszkodni a piacon.

A Sony Ericsson mindössze 14,1 millió mobiltelefont értékesített a harmadik negyedév során, ami mindössze 4,9 százalék körüli részesedésre jogosítja fel a globális piacon - nem is olyan rég a vállalat még a 10 százalék eléréséért küzdött. Ez a mennyiség alig több mint 2 százalékkal múlja felül a második negyedévest, miközben a piac egésze 7 százalékkal bővült, vagyis a vállalat nem tudta megállítani lecsúszását.

Egy évvel ezelőtt, a válság kitörését megelőzően még 25,7 millió mobilt értékesített a cég. A cég legnagyobb problémája továbbra is az, hogy korábban sikeres középkategóriás készülékei, mint a Walkman mobilok is, elvesztették a fogyasztók érdeklődését, amire a cég azóta sem tudott reagálni. Elemzők szerint a mobilpiac kétpólusúvá válik, azaz az emberek vagy olcsó készüléket keresnek, vagy kifejezetten nagy tudásút - a Sony Ericsson mobilok a két szék közé esnek.

A vállalat bevétele 1,62 milliárd euró volt, ami alulmúlja a második negyedéves 1,68 milliárdot is, és 42,3 százalékos visszaesés a tavalyi 2,8 milliárdhoz képest. Az üzemi veszteség 193 millió euró volt, ami a cég költségcsökkentési erőfeszítéseinek köszönhetően 81 millióval kevesebb, mint egy negyedévvel korában. A nettó veszteség végül 164 millió eurót tett ki, szemben a második negyedév 213 milliójával, és a tavalyi 25 millióval. A vállalatnak 841 millió euró likvid állománya maradt a negyedév végén, miután 455 milliónyi friss pénzhez jutott júliusban, melyből 350 millióra a Sony és az Ericsson anyavállalatok vállalnak garanciát, fele-fele arányban. A vállalat egy 500 millió euróba kerülő átszervezési programot hajt végre, melynek végén évi 880 millió euró megtakarításával kalkulál - a program 2010-ben zárul le.

A költségcsökkentési programok mellett a Sony Ericssont szorosabb pórázra is kívánják kötni a gazdák. Október 15-i hatállyal a Sony elnök-vezérigazgatója, a Sony stratégiai átalakításán és hatékonyabbá tételén évek óta dolgozó Howard Stringer ül be a mobilgyártó igazgatótanácsának elnöki székébe, és elnöki helyet kapott az Ericsson igazgatótanácsát vezető Bert Nordberg is.

A lépés arra utal, hogy drasztikus változások várhatóak a cég jövőjével kapcsolatban, aminek valószínűleg része lesz  a Sonyval történő szorosabb integráció, ami kézenfekvő volna a mobilkészülékek rohamosan növekvő szerepét tekintve. A Sony számára stratégiai fontosságúak a mobiltelefonok, melyek kikezdték piacait, mint a hordozható audiolejátszók és a PlayStation Portable. Eközben az Ericsson többször jelezte, hogy legszívesebben megszabadulna problémás gyermekétől, ehhez azonban partnert kellene találniuk. A jelenlegi helyzetben azonban a Sony nem engedheti meg magának, hogy kivásárolja a svédeket, így azok valószínűleg kénytelenek türelmesnek mutatkozni.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.