Szerző: Bizó Dániel

2009. október 5. 11:58

Már termel a világ első 10G-s LCD-gyára

Beindult a kereskedelmi tömegtermelés a világ első 10G-s LCD-üzemében. A Sharp kezében lévő üzem a világ legfejlettebb gyára, ahol televíziók számára LCD-panelek készülnek a korábbinál jobb képminőség és nagyobb méretek ígéretével.

Tartva tavaszi ígéretét, a Szakai városában (Oszaka prefektúra, Japán) található 10G-s üzem az eredeti tervekhez képest hat hónappal előbb kezdte meg hivatalos működését. A logisztikailag fontos kikötők közelségében, a helyszűke miatt tengeri töltésen megvalósult beruházás teljes összege 380 milliárd jent tett ki, ami jelen árfolyamon 2,9 milliárd eurónak vagy 4,2 milliárd dollárnak felel meg. Az 1,3 millió négyzetméteres területet felölelő építkezések mindössze két évvel ezelőtt indultak meg. A Sharp Green Front Sakai névre hallgató létesítményben az LCD-panelek mellett vékonyfilmes napelemeket is előállítanak, köszönhetően a közös technológiai alapnak.

Az LCD-gyártásban a generáció a megmunkált üveglapok méretére utal, minél magasabb generációról van szó, annál nagyobbak a lapok. A nagyobb üveg alaplapokkal gazdaságosabbá tehető a termelés, egyúttal lehetővé válik nagyobb méretű LCD-panelek kivágása is, piacképes költségek mellett. A 10G-s gyártósorok 2,85 méterszer 3,05 méteres üveg alaplapokat munkálnak meg, és ezeken alakítják ki a paneleket, majd vágják ki őket darabokra. A Sharp 10G-s üveglapjának felülete 60 százalékkal nagyobb, mint az eddig legfejlettebb nyolcadik generációsok, így jóval több adott méretű, vagy nagyobb LCD-panelek kialakítása lehetséges rajtuk.

\"\"

A nyolcadik generációs LCD-üzemekben legfeljebb 132 centiméteres, vagyis 52 hüvelykes paneleket lehetett gazdaságosan előállítani. A Sharp új üzeme 165 centiméterre, vagyis 65 hüvelykre tolja ki ezt a határt, lényegében hasonló kihozatallal lesz képes termelni az ekkora paneleket, mint a 8G-s gyártósorokon a 132 centimétereseket. Emellett gazdaságosabbá válik a 132, 117 és 107 centiméteres panelek, ezen keresztül pedig az ekkora LCD-tévék előállítása is. Az LCD-tévék piaca mellett a kereskedelmi célú elektronikus kijelzők robbanásszerűen növekvő piaca is nagy vonzerőt jelent a Sharp számára a rendkívül magas profitráta miatt - akár 275 centiméteres monitorokat is tud szállítani majd. Kezdetben havi 36 ezer üveglapot munkálhat meg, a teljes kapacitása pedig havi 72 ezer üveglap lesz.

Új paneltechnológia

A panelek mérete és előállítási költségeinek lefaragása természetesen közel sem volt a Sharp egyetlen fókusza. A szakai üzem már a cég következő generációs LCD-gyártási technológiáját, az UV2A-t használja annak érdekében, hogy a korábbinál sokkal mélyebb feketét és magasabb kontrasztot tudjanak a panelek produkálni. A Sharp UV2A (Ultraviolet-induced multi-domain Vertical Alignment) ultraibolya hullámhosszú fénnyel végez besugárzást, és így kalibrálja a folyadékkristályos molekulák elhelyezkedését, minden korábbinál pontosabban. A Sharp szerint a technológia pontossága a pikométeres tartományban mozog, a rendezni kívánt molekulák mérete pedig mindössze 2 nanométer.

Az elérhető statikus kontraszt 5000:1, miközben a  fehér LED háttérvilágítással kombinálva a dinamikus kontraszt 2 000 000:1 - ekkora különbség van a legvilágosabb fehér és a legsötétebb fekete kép közt. Az új technológia ráadásul optikailag hatékonyabban használja fel a háttérvilágítást és élénkebb színeket jelenít meg, állítja a cég. Mindennek tetejében a panelek felépítése egyszerűbbé vált, ami tovább fokozza a gyártás gazdaságosságát. Ezzel a technológiával a 8G-s Kameyama II üzemét is beoltja a vállalat, és novembertől l az AQUOS LX sorozatban bukkan fel először, elsőként a japán piacon.

Sonyba is

A Sharp nyilvánvalóan saját televíziós üzletága számára kívánja biztosítani a lehető legfejlettebb LCD-paneleket, költségeinek terítése érdekében azonban nyitott azokat mások számára is értékesíteni, mintegy beszállítóként. Ezen a téren azonban tipikusan a tajvaniak és a koreaiak élveznek előnyt, ugyanis alacsonyabb költségbázison dolgoznak, ezért is számít jelentős stratégiai sikernek, hogy a Sharp megnyerte a Sonyt magának, méghozzá stratégiai partnerként.

A két vállalat által kötött megállapodás értelmében a szakai létesítmény egy vegyesvállalkozás kezébe kerül át, melybe a Sony befektetéseket eszközöl majd, garantálva azt, hogy 2011 végéig, vagyis két év alatt 34 százalékra növeli részesedését a Sharp Display Products Corporationben (SDP), ami több mint 700 millió dollár tőke bevonását jelenti a Sharp számára. A Sony szövetségese a Samsungnak is, eddig elsősorban a koreaiak által üzemeltetett S-LCD-től szerezte be paneleit, valamint jelentős forrása még a tajvani AU Optronics is.

A japánok szövetsége különösen kritikus a jelenlegi időszakban, mikor a jen megerősödése hatalmas csapást mért a japán exportőrök versenyképességére és profitjára, ami a piacrészesedéseken is megmutatkozik. Az iSuppli becslése alapján a nemrég még a piaci elsőségért vívó Sony és Sharp messze leszakadt a technológiailag és árazásban is rendkívül agresszív Samsung Electronics mögött, de az LG Electronics is megelőzte őket. A Sharp és a Sony nagyjából azonos, 9,6 és 9,1 százalékos részesedéssel együtt nagyjából akkora volument képviselnek jelenleg, mint a Samsung egyedül.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról