:

Szerző: Dojcsák Dániel

2009. szeptember 18. 15:56

Belép a display hirdetési piacra is a Google

A szöveges hirdetések királya újabb területre teszi be a lábát. Nem teljesen ismeretlen vidék, de a Google a display hirdetések piacán kis halnak számít, a 2007-ben vásárolt technológiája viszont előre repítheti.

A Google azzal alapozta meg a sikerét, hogy a bannereket elutasítva a szöveges reklámokat preferálta, s arra építette fel üzleti modelljét. Bevételének jelentős része továbbra is az AdWords rendszeren keresztül kiközvetített szöveges hirdetésekből áll össze. A jövőben a DoubleClick Ad Exchange technológiát viszont kiterjesztik a képi elemekre is, így az egyfajta reklámtőzsdeként működő rendszer vizuális platformmal erősödik. A cégek licitálnak egyes címszavakra, melyek a beágyazókódot használó weboldalakon jelennek meg, az adott szövegkörnyezethez kapcsolódva.

Nem csak jótékonyság

A Google ezt a lépését is azzal magyarázza, hogy ezáltal a kiadók még több bevételhez juthatnak. Elméletben a hirdetők több felületet fognak vásárolni, s egyes kulcsszavak az érdeklődés alapján a lehető legmagasabb áron kelnek majd el. Emellett viszont a felületeket vásárló hirdetők is örülhetnek, ugyanis a reklámjuk biztosan olyan közegben jelenik meg, ahol érdekes maradhat, másrészt nem feltétlenül kell napokig tartó keserves tervezés során kikalkulálni, hogy hová mennyi hirdetés kerüljön ahhoz, hogy ne költsenek többet mint amennyi szükséges.

A Google számára pedig azért fontos a siker, mert a display hirdetésekhez használt DoubleClick technológiát, a céggel együtt 3,1 milliárd dollárért vásárolta meg 2007-ben, közel kétszer annyiért, mint amennyit a YouTube-ért adott. A beruházás megtérüléséhez pedig kevés lenne ha közepes sikert aratna a piacon az új lehetőség, robbannia kell. Nem véletlen, hogy a végső kondíciók kialakításáig a cég hónapokig tárgyalt partnereivel és a befektetőkkel.

Nehezített pálya

Nem utolsósorban pedig presztízsszerepe is van ennek a területnek, hiszen a Google hiába toronymagasan vezet a keresőpiacon, a display területen jelentéktelen szereplő, mindössze 1,3 százalékos részesedése van az Egyesüll Államokban. Amennyiben ebből is képes fordítani, s elszipkázni a már meglévő cégek üzleteit, akkor bátran azt lehet mondani, hogy a Google nem csak a monopóliumaiból él, s egyetlen jó ötlet hátán utazik 10 éve.

Az internetes hirdetési piac szakértői és elemzői viszont szkeptikusak, s azt gondolják, hogy a Google módszere nem fogja felforgatni a display piacot önmagában. A használt technológia ugyan jól megkülönböztethetővé teszi a céget a többi szereplőtől, viszont annak használata túl bonyolult és a működőképessége erősen függ a nagyobb, jelentősebb hirdetők és hirdetési hálózatok részvételétől.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.