Szerző: Bizó Dániel

2009. szeptember 4. 14:16

A többiek ellen szövetkezik a Cisco és az EMC

Egy vegyesvállalkozáson keresztül kíván stratégiai szövetségre lépni az EMC és a Cisco, kiegészítve egymás termékportfólióját, értesült a Wall Street Journal. A két vállalat együtt ölre mehet a HP-val és az IBM-mel is. Eközben a Dell és a Brocade is szorosabbra fűzte kapcsolatait.

Kihívják maguk ellen a világot

A Cisco agresszív szerverpiaci belépésével, és az EMC szervervirtualizációs (az EMC a VMware többségi tulajdonosa) és szervermenedzsment portfóliójának kiépülésével a két vállalat szinte tökéletesen kiegészíti egymást az adatközpontban, és valóban mindent átfogó IT-infrastruktúrát képes együtt szállítani: szerverek, tárolók, hálózat, virtualizáció, központosított menedzsment, adatmentés, biztonság.

A Journal meg nem nevezett, de az ügyet elsőkézből ismerő forrásai szerint a Cisco és az EMC olyan közös technológiai szolgáltató felállításáról tárgyal, mely a két cég termékeit integrálná egységes megoldásként nagyvállalati ügyfeleknek. Hogy mikor tudják véglegesíteni a részleteket a felek, nem tudni, de az elképzelések komolyságát mutatja, hogy Alpine néven kóddal is rendelkezik a projekt.

Egy közös szolgáltatóvállalat felállítása időt fog igénybe venni, de egyébként megfelelő vezénylés mellett nem okozhat gondot, hiszem mindkét cég hatalmas szolgáltatási részleggel rendelkezik, melyek együttesen évi közel 13 milliárd dollárt forgalmaznának - igaz, a bevételek nagy része támogatásból folyik be, nem rendszertervezési és implementációs szolgáltatásokból, főként a Cisco esetében.

A Cisco számára teljesen ésszerű az EMC-vel történő szövetség, hiszen a kockát már rég elvetette, mikor bejelentette belépését a szerverpiacra, végleg megrontva ezzel kapcsolatait a HP-val, az IBM-mel és a Dellel, melyek így láthatóan saját vagy más gyártó hálózati eszközei felé igyekeznek átsúlyozni eladásaikat. Az EMC-s szövetség így tovább nem ronthat a helyzetén, sőt, annak termékeivel és rendszerintegrációs tapasztalataival sokkal ütőképesebbé teheti saját egységes adatközpont koncepcióját, ahol a szerverek, hálózat, és immár a tárolók is egységes menedzsment alá tartoznak.

Az EMC a jelek szerint úgy látják, hosszú távon a integrált megoldásokra fókuszáló szerverszállítók, a HP, az IBM, a Dell és a Sun ki fogják kezdeni pozícióit, mindez csak idő kérdése, így a lépés preaktívnak tekinthető. Bár a Dell és Fujitsu számára az EMC szállítja a tárolókat egy OEM-megállapodás részeként, a többi szervercég vagy mástól vásárol, vagy saját megoldással rendelkezik, de az EMC számára kétségtelenül az sem vonzó jövőkép, hogy más gyártók beszállítójává süllyedjen, melyek bármikor más tárolómegoldásokra válthatnak. Az EMC továbbra is vezeti ugyan a diszkes tárolópiacot, a Gartner szerinti 23,7 százalékos részesedése nem nevezhető uralomnak, a legnagyobb szervergyártók már a piac több mint 40 százalékát tartják kézben (ezek a számok a saját márka alatt értékesített eszközök arányát mutatják).

A helyzet fokozódik

A Dell eközben szorosabbra fűzte kapcsolatait a Brocade-del, melynek értelmében a jövőben a cég elsősorban a Brocade tároló switcheit és hálózati adaptereit fogja viszontértékesíteni a felsőkategóriás tárolókhoz csatlakozó gépeihez. A megállapodás kifejezetten az újgenerációs infrastruktúrák FCoE és 10 Gigabit Ethernet routereiről, switcheiről és host bus adaptereiről (HBA) szól, melyek egy részére a Foundry tavalyi felvásárlásával tett szert a Brocade.

A Dell eddig is használta a Brocade beágyazott FC-switcheit számos szerverében és tárolójában. Mindezt kiegészíti, hogy a két cég közösen fejleszt a megoldásaikat virtualizált környezetben menedzselő eszközöket. A Dell továbbá viszonteladójává válik a Brocade Data Center Fabric Managernek is, mely egységes felületet kínál az egységesített, a jövőben teljesen Ethernet és IP-alapú hálózatok kezeléséhez. Ezt a Brocade DCX Backbone családjának bevetése is támogatja, mely egy felsőkategóriás switchként képes transzparens módon összekapcsolni a klasszikus FC SAN-okat az Ethernet hálózattal, méghozzá hatalmas teljesítménnyel.

A Dell lépése egyértelmű üzenet a Cisco felé, ahogyan az IBM és a Juniper Ethernet switchekre és routerekre vonatkozó OEM-megállapodása is. Amennyiben az EMC összeáll a Ciscóval, úgy valószínűleg a Dell a jövőben másik tárolóbeszállító után néz, például Hitachira vagy NetAppra válthat, így az EMC elvesztené a piac egy jelentés részét, az EMC pedig a Ciscóhoz hasonlóan persona non grata státuszba kerülne a szervergyártóknál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról