Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Az EU nem adja könnyen a Sunt

Bizó Dániel, 2009. szeptember 03. 13:39
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Meglepő fordulatot vett a Sun és a Oracle összeolvadási procedúrája, az Európai Unió ugyanis váratlanul közölte, hogy a MySQL miatt alaposabban kívánja kivizsgálni az esetet, így akár jövő év elejéig is elhúzódhat a döntés. Mindez ijesztő mértékben elnyújtja a Sun körüli bizonytalanságot.

Az Európai Bizottság néhány órával ezelőtt jelentette be, hogy mélyreható vizsgálatot indít a Sun Microsystems felvásárlásának ügyében, hogy alaposan kiértékelje a szituációt. Az eddigi várakozások szerint az EU gond nélkül zöld utat adott volna annak, hogy az Oracle magába olvassza a szervercéget, és az integráció az elképzelések szerint ezt követően villámgyorsan lezajlott volna.

Éppen ezért a fordulat igencsak meglepő, főként azt követően, hogy az Egyesült Államok már korábban jóváhagyta a tranzakciót, és az 7,4 milliárd dolláros felvásárlás ellen sem az Oracle, sem a Sun részvényesei nem emeltek komolyabb kifogást. Az EU akadékoskodása azért is váratlan, mert eddig nem nagyon volt rá precedens, hogy az EU két amerikai cég egyesülését megakadályozta volna - erre egyetlen példa volt 2001-ben, mikor a GE csak az EU által diktált szigorú feltételek mellett szerezhette volna meg a Honeywellt.

A Bizottság a Java és az adatbázis-piac szempontjából vizsgálta meg leginkább az ügyletet, mivel ezek kulcsszerepet töltenek be a vállalati rendszerek terén. Az Oracle a relációs adatbázis-kezelők piacának nagyjából felét uralja, így a MySQL és a PostgreSQL mögött álló Sun megszerzése jelentősen csorbíthatja a további versenyt, míg a Java megszerzésével azok a rivális szoftverszállítók kerülhetnek kellemetlen helyzetbe, melyek a Java futtatási környezetre tervezik üzleti alkalmazásaikat.

A hivatalos közlemény szerint Brüsszel az eddigi elemzéseket követően arra a következtetésre jutott, hogy az Oracle-Sun egyesülés súlyos aggályokat vet fel az adatbázis-kezelők piacára nézve. Éppen ezért mélyebbre ható vizsgálatokat tartott indokoltnak, amire a szabályozás értelmében 90 munkanapja van. Ez azt jelenti, hogy 2010 január 19-éig kell döntést hoznia. A Bizottság egyúttal leszögezi, hogy mindez nem jelent előítéletet a végső döntésre nézve - az azonban bizonyos, hogy az EU ezzel keresztülhúzta az Oracle számításait.

Nem vették be

A Bizottságnak az előzetes vizsgálatot követően egészen konkrétan a MySQL miatt támadtak kifogásai, mely a világ legnépszerűbb nyílt forrású adatbázis-kezelője, és uralja a webkiszolgálókat, egyúttal egyre életképesebb alternatívát nyújt az Oracle, IBM és Microsoft kínálatára, mely trió a piac 85 százalékát tartja kézben. "A Bizottságnak nagyon körültekintően meg kell vizsgálnia a [felvásárlás] hatásait az európai versenyre, mikor a világ vezető tulajdonosi adatbázis vállalata javaslatot tesz a világ vezető nyílt forrású adatbázis vállalatának átvételére" - nyilatkozta Neelie Kroes versenyjogi biztos.

"Az adatbázisok a vállalati IT-rendszerek kulcselemei. A jelenlegi gazdasági környezetben minden cég költséghatékony IT-megoldások után néz, és a nyílt forráskódú szoftverekre épülő rendszerek egyre növekvő mértékben kínálnak életképes alternatívát a zárt megoldásokkal szemben. A Bizottságnak biztosítania kell, hogy ilyen alternatívák továbbra is elérhetőek lesznek". Kroes csapata úgy látta, hogy két, a saját területén piacvezető adatbázis-kezelő kerülne egy kézbe, melyek egymással is versenyeznek.

Az Oracle a Sun felvásárlása kapcsán feltűnő módon szót sem ejtett a MySQL-ről, mely a tranzakció egyébként nyilvánvaló célpontja volt. Miközben nyílt titok, hogy Larry Ellison korábban a HP-val közösen akarta feldarabolni a Sunt, melyből csak a szoftverekre tartott igényt, a nyilvános bejelentésen hosszútávú stratégiaként tálalta a Sun egészének megszerzését. Ezt olyan hangzatos hívószavakkal igyekezett rögzíteni, mint integrált üzlet hardver-szoftver megoldások, melyek a Sun hardverekre és infrastrukturális szoftvereire, valamint az Oracle köztesrétegeire és üzleti alkalmazásira épülnek. Pedig az Oracle már korábban is láncra akarta kötni a MySQL-t, mikor a cég még önállóan tevékenykedett Marten Mickos vezetése alatt, mielőtt a Sun 1 milliárd dollárért felvásárotla volna.

A taktika láthatóan megbukott, és az EU szerint a MySQL sok területen közvetlen vetélytársa az Oracle adatbázis-kezelőknek. Az EU elemzése ráadásul gyorsan felismerte, hogy a MySQL rendkívül gyorsan fejlődik, és ha ma még kicsi is a két szoftver piaci metszéspontja, a jövőben a nyílt forrású szoftver egyre inkább az Oracle adatbázis-kezelőjének kihívójává válhat, ahogyan funkcionalitása fejlődik. A Bizottság azt is megállapította, hogy a MySQL nyílt forrású volta nem biztos, hogy elegendő az Oracle ölelésének versenycsorbító hatása ellen. A mostani vizsgálat tárgya lesz az is, hogy az Oracle milyen szándékkal rendelkezik a MySQL továbbfejlesztésére.

Nem az élet napos oldala

Miközben EU és az Oracle egymásnak feszülnek, a csetepaté leginkább a Sunt fogja megviselni, melyet most növekvő bizonytalanság övez a következő hónapok során is, ami rendkívül kellemetlen azon a bizalmon és hosszútávú elkötelezettségen alapuló piacon, melyről a Sun bevételei túlnyomó részét szerzi. Nem segít az sem, hogy a CNN egyik riportere szerint az Oracle párbeszédet folytat a HP-val arról, hogy az eredeti elképzeléseknek megfelelően a HP-hoz kerüljön a Sun magva, míg az Oracle megtartaná a szoftvereket.

Ennek a bizalomvesztésnek már mutatkoznak jelei, a Sun a második negyedévben, mely a hagyományosan legerősebb negyedik pénzügyi negyedéve, a tavalyinál 54 százalékkal kevesebb bevételt generált a nagyvállalati SPARC Enterprise szerverekből, és közel 14 százalékkal kevesebbet a megelőző negyedévesnél, ami magával rántotta a kapcsolódó tároló- és szoftverforgalmat is, meghatározva ezzel a pénzügyi mutatókat, és súlyos veszteségbe taszítva a céget.

Összevetésképpen a Niagara-szerverek (CMT) és az x86-os dobozok értékesítése eközben szezonálisan rendre 15 és 23 százalékkal erősödtek - a különbség látványos, a Sun egyre nehezebben ad el stratégiai rendszereket. A jelenlegi EU-vizsgálattal a Sun helyzete várhatóan még rosszabbra fordul a következő hónapok során, miközben az IBM és a HP is a hatalmas előrelépést ígérő következő generációs kritikus rendszereik közeledtével, hosszútávú fejlesztési tervekkel és speciális migrációs kedvezményekkel győzködik a Sun nagyvállalati ügyfeleit.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.