Szerző: Bodnár Ádám

2009. augusztus 28. 16:23

Megemelte harmadik negyedéves előrejelzését az Intel

Az Intel frissítette negyedéves bevételi prognózisát, a cég a korábbinál nagyobb bevételre és egészséges bruttó eredményhányadra számít, ami annak a jele, hogy a PC-ipar kilábalni készül a válságból.

A világ legnagyobb chipgyártója váratlanul megemelte harmadik negyedéves forgalmi előrejelzését: az Intel a korábbi 8,1-8,9 milliárd dollár helyett már 8,8-9,2 milliárd dolláros bevételre számít. A bruttó eredményhányadot 53 és 55 százalék közé várja a vállalat, szemben a korábbi 51-55 százalékos előrejelzéssel.

Túl a sokkon

Az Intel frissített negyedéves előrejelzése arra utal, a PC-ipar kiheverte a recesszió okozta sokkot és a harmadik negyedévben várhatóan megkezdi a felkészülést az ünnepi szezonra, ami valószínűleg váratlanul erős lesz. Emögött alighanem a válság okozta bizonytalanságból való kilábalás áll, azok, akik a gazdasági összeomlás miatt tavaly év végén vagy az idei év elején nem vásároltak új számítógépet, a pozitív hírek hatására most megteszik, az október végén érkező Windows 7 pedig újabb lökést adhat a PC-k iránti keresletnek, sokaknak pedig talán a ma megjelent Snow Leopard csinál kedvet a vásárláshoz.

A legnagyobb informatikai cégek egyetértenek abban, hogy a piac már átesett a mélyponton, erre utal a Microsoft, a HP, a Dell, az EMC, az Intel vagy éppen az IBM legutóbbi negyedéves jelentése is. A IT-cégek a piacok és a kereslet stabilizálódásáról beszélnek már, és az év végére ígért fellendülésre várnak. A vállalati vásárlók azonban aligha nyitják ki ilyen hamar újra a pénztárcáikat, a legtöbbek még mindig a recesszió okozta sokkhatás alatt állnak, de 2010 elején alighanem ők is újra elkezdenek PC-ket és szervereket vásárolni.

Új operációs rendszer, új PC-k

Sok helyen teljesen elavultak a gépek: a Windows Vista gyakorlatilag megbukott a vállalati szektorban, és az XP mellett kitartó cégek a PC-iket sem igen cserélték le az elmúlt pár évben, noha egyes elemzések szerint a 3 éven túl használt gépek karbantartása és üzemeltetése jóval nagyobb költséggel jár. A Windows 7 őszi és az Office 2010 tavaszi érkezése katalizálhatja a PC-cseréket, az XP leváltásával gépparkjukat is felfrissítik a vállalatok, a legtöbb helyen ugyanis PC és operációs rendszer cseréje kéz a kézben jár. A Dell alapítója és vezére, Michael Dell a társaság legutóbbi negyedéves eredményei kapcsán magabiztosan kijelentette, az év végén nagyszabású PC-vásárlási hullám indulhat be a vállalati ügyfelek körében.

Amint arról a HWSW is beszámolt, a második negyedévben számos előjele volt a második félévben várható erősödésnek. Egyrészt a piac nem csökkent a várt mértékben (az IDC és a Gartner 3, illetve 5 százalékos hanyatlást mért csupán), másrészt a PC-ipar központjában, Tajvanon a szerződéses gyártók megkezdték a létszámbővítést, felkészülve a termelés felfuttatására: az ipar erős évvégi kereslettel, valamint folytatólagosan javuló 2010-zel számol.

Az Intel most közzétett prognózisa aláhúzza azt a vélekedést, amely szerint a PC-piac maga mögött tudta a recessziót, s ha nem is hirtelen, de biztosan újra növekedési pályára állhat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról