Szerző: Bodnár Ádám

2009. augusztus 7. 08:48

Javul az NVIDIA teljesítménye

Meglepően erős eredményekről számolt be az NVIDIA,a cég bevétele és eredménye is jelentősen felülmúlta a várakozásokat.

Többe kerül a hibás GPU-k cseréje

A tavalyi második negyedévhez képest 13 százalékkal csökkent, az idei első negyedévhez képest 17 százalékkal nőtt az NVIDIA forgalma, így 777 millió dollárt tett ki. A vállalat 105 millió dolláros nettó veszteséget ért el, szemben a tavalyi 120 millióval és az első negyedéves 201 millióval. A nettó veszteséget főleg egy 119 miliós egyszeri költség okozta, amely a hibás tokozású grafikus chipek cseréjével kapcsolatos. Az egyszeri tételeket figyelmen kívül hagyva az NVIDIA 37 millió dolláros nyereséget ért el, ami jóval kevesebb a tavalyi 75 millió dollárnál, de az első negyedéves 46 milliós mínuszhoz képest látványos előrelépés. A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők átlagosan 713 milliós bevételre és részvényenként 2 centes veszteségre számítottak, az NVIDIA ezzel szemben részvényenként 7 cent profittal lepte meg őket.

Amint arról a HWSW is beszámolt, egy évvel ezelőtt az NVIDIA G84 és G86 kódjelű grafikus chipjeiről kiderült, hogy a tokozásukhoz használt anyag a hőstressztől megrepedhet és tönkremehet. Az NVIDIA akkor majdnem 200 millió dolláros költséget könyvelt el a chipek garanciális cseréje miatt, azonban a vállalat elszámította magát, a költségek az eredetileg tervezettnél magasabbra rúgtak, ezért most újabb 119 millió dollárt kellett erre a célra elkülöníteni. A cég negyedéves beszámolója szerint nincs arról szó, hogy további termékeket érintene a probléma, ráadásul a szóban forgó chipeket ma már nem is gyártják.

Szekvenciális növekedés

A GeForce-ok forgalma negyedéves összehasonlításban 11 százalékkal nőtt, a Quadróké nagyjából szinten maradt. A bevétel közel felét hozó GPU-üzletágnál a bevétel 5 százalékkal nőtt negyedéves összehasonlításban, ami az asztali gépekbe szánt chipeknek köszönhető, a notebookok szegmensében az NVIDIA piacot vesztett az Intellel szemben. A bevétel harmadát adó chipset-üzletág forgalma negyedéves összehasonlításban 27 százalékkal nőtt, elsősorban az AMD processzorokhoz szánt, integrált grafikus magot tartalmazó termékek fogytak jól, illetve a netbookokba szánt Ion.

Jen-Hsun Huang elnök-vezérigazgató elmondta, már 9 különféle PC kapható a piacon Ion-alapokon, az év hátralevő részében pedig további 17 várható. A cégvezető emellett a Tesla, a CUDA, valamint a Tegra jövőbeli lehetőségeit emelte ki. A mérnöki-tudományos területre szánt Tesla a most lezárt negyedévben már 10 millió dollár forgalmat hozott az NVIDIA-nak. A vállalat egy 4 ezer Tesla chipből álló rendszert szállított egy meg nem nevezett felhasználó részére, ennek teljesítménye Huang szerint a Top500 12. helyére lenne jelenleg elegendő.

A cég nagy reményeket fűz a mobil eszközökbe szánt Tegrához, amely többek között a Microsoft Zune HD lejátszójának is a lelke. Jen-Hsun Huang elmondása szerint különféle gyártóknál 50 Tegra-alapú mobil eszközt fejlesztenek már, köztük mobil médialejátszókat, okostelefonokat, smartbookokat, IPTV-megoldásokat valamint autókba szánt elektronikai berendezéseket. A Tegra piaca 2010-bn 4,5 milliárd dollár lesz, ebből szeretne minél nagyobb szeletet kihasítani az NVIDIA.

Erősödő piac, óvatos optimizmus

A Jon Peddie Research szerint  a második negyedévben több mint 98,3 millió grafikus chipet adtak el a gyártók, ez nem csak az első negyedévhez képest jelentős növekedés, hanem a tavalyi második negyedévnél is erősebb, amikor 94 millió chipet szállítottak le a cégek. Mindez annak a jele, hogy az iskolakezdési szezonra erős forgalmat várnak a PC-gyártók, amelyek most feltankoltak a termékeikhez szükséges grafikus processzorokból. A jelenleg is tartó harmadik negyedévben óvatos, 5-7 százalékos szekvenciális növekedést várnak az NVIDIA-nál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról