Szerző: Bodnár Ádám

2009. augusztus 3. 14:02

A második negyedévben is zuhant a mobilpiac

A második negyedévben tizedével kevesebb mobiltelefont adtak el mint egy évvel ezelőtt. Az IDC friss jelentése szerint már túlvagyunk a mélyponton, de 2009-ben a gyártóknak a piac 13 százalékos csökkenésére kell felkészülniük.

Lassul, de még mindig jelentős a mobiltelefonpiac csökkenése, az első negyedéves 17,2 százalék után a másoldik negyedévben 10,8 százalékkal csökkentek az eladások -- derül ki az IDC friss jelentéséből. A rivális Strategy Analytics 8 százalékos zsugorodást jelentett. Az elemzőcégek szerint a piac már túlvan a mélyponton, de a 2009-es kilátások továbbra is negatívak, az IDC éves szinten az eladások 13 százalékos apadását várja.

2009 második negyedévében világszerte 269,6 millió mobiltelefont adtak el, ez több mint tizedével kevesebb a tavalyi második negyedéves eredménynél, azonban az idei első negyedévhez képest szinte változatlan, ami arra utal, hogy a piac csökkenése lassan de biztosan lassul. Ramon Llamas, az IDC elemzője szerint az iparág elmúlt hónapjait meghatározó tényezők -- a bizonytalan gazdasági környezet vagy éppen az árfolyamok volatilitása -- továbbra is jelen vannak, azonban távolról sem érezhetők annyira mint korábban. \"Azok a szereplők, akik gyorsan tudtak váltani, többet adtak el.\"

Kelet-közép Európában az elmúlt két negyedévben hatalmasatt bukott a piac, a második negyedévben azonban váratlanul erősödésnek indultak az eladások és így 15 százalékkal múlták felül az első negyedévest. Az IDC szerint a kereslet stabil a régióban.

Ami az okostelefonokat illeti, ezek forgalma minden gyártónál felülmúlta a várakozásokat -- állítja az IDC. A szegmens összes jelentős szereplője, a Nokia, a RIM, az Apple és a Samsung egyaránt az előrejelzéseket felülmúló számokkal rukkolt elő a második negyedév során, az okostelefonok iránti kereslet az árak folyamatos csökkenésével találkozott. Az iPhone 3G árának csökkenése az IDC szerint nem egyszeri, hanem trendszerű, a jövőben a fejlett piacokon egyre olcsóbban juthatunk majd okostelefonokhoz.

Ami a gyártók versenyét illeti, a második negyedévben is a Nokia volt az úr, a cég több mint 103 millió készüléket adott el, többet mint a sorban következő három gyártó összesen. A cég azonban vesztett piaci részesedéséből, amely már csak 38 százalék. A második helyezett Samsung hatalmas növekedést tudott elérni, ami az IDC szerint a nagy és kiegyensúlyozott termékportfóliónak köszönhető. A cég 14 százalékkal több készüléket adott el mint egy éve, részesedése már a 20 százalékot közelíti. A képzeletbeli bronzérmes az LG, amely főleg az Egyesült Államokban teljesített jól, a dél-koreai cég részesedése 11,1 százalék volt a második negyedévben.

A negyedik és az ötödik helyen két olyan cég áll, amelyek jelentősen rontottak a tavalyi teljesítményükhöz képest. A Motorola 47 százalékkal kevesebb telefont adott el mint egy éve, de a 14,8 milliós forgalom még így is 5,5 százalékos részesedést ért, ami elég volt ahhoz, hogy a cég megelőzze a rangsorban a Sony Ericssont. Az egykor szebb napokat is látott japán-svéd vegyesvállalat 43 százalékkal csökkenő eladásokkal kellett szembenézzen, részesedése 5,1 százalékra esett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról