Szerző: Dojcsák Dániel

2009. július 24. 09:46:00

A karácsonyi akciók levét isszák a mobilszolgáltatók

A korábbi hónapok tendenciája folytatódni látszik, tovább csökkent a három mobilszolgáltató teljes ügyfélszáma. Júniusban az előző hónaphoz képest újabb 23 ezer előfizetés szűnt meg, változás viszont, hogy a csökkenés mellett a forgalmazásban valóban részt vevők száma 11 ezerrel nőtt -- derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság legfrissebb mobil gyorsjelentéséből.

Nőtt is, csökkent is

Idén az év első felében, június végéig a három mobilszolgáltató forgalmat is generáló ügyfeleinek száma 350 ezerrel, míg az aktív, hívás fogadására alkalmas SIM-kártyák száma 335 ezerrel csökkent. Így a teljes ügyfélszám a májusi 11 millió 912 ezerről 11 millió 889 ezerre esett június végére. Érdekes egybeesés, hogy az idei csökkenés mértéke éppen megegyezik az egy év alatt mért bővüléssel, hisz tavaly június óta mostanáig épp 350 ezerrel gyarapodott az előfizetések száma. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tavaly év közepétől az év végéig történő 700 ezres növekedés fele veszett el 2009-ben.

A szolgáltatók az elmúlt hónapok drámai csökkenéseit többnyire a korábbi akciók utóhatásaként értékelik. Így előfordulhat, hogy az iskolakezdési és a karácsonyi szezon újabb bővülést hoz majd, de feltételezhetően az előfizetések mögött álló valós személyek száma nem változik érdemben, hiszen még az idei 350 ezres csökkenés mellett is 1,149 előfizetés jut minden egyes magyar lakosra.

\"\"

Ez az ára a karácsonyi akcióknak?

A változások hátterében a szolgáltatók folyamatos akciói állnak, s a korábbi hónapok grafikonjaiból akár fel is lehetne rajzolni, hogy mikor melyik szolgáltató tudott ütős kampányokat véghez vinni. Az április nagy vesztese a T-Mobile volt, akkor a legnagyobb szolgáltató 50 ezer ügyfelet veszített, míg ebben a hónapban már újra növekedést könyvelhetett el, így a részesedése 44,07 százalékról 44,21-re nőtt.

Eközben a Pannon tartja az elmúlt kéthavi tempót és újabb 25 ezer ügyfélnek mondhatott búcsút, s a Vodafone is csökkent, igaz mindössze a piac egy tízezrelékét veszítette el egy hónap alatt. Éves bontásban is jellemző a Pannon gyengülése, hiszen 2009 első felében a T-Mobile 0,35, a Vodafone pedig 0,02 százalékponttal növelte részesedését a Pannon kárára, ami 0,36 százalékpontos csökkenést szenvedhetett így el.

Nem hordozunk

Szintén nem meglepetés az utólag fizető havi előfizetések arányának növekedése, illetve a feltöltőkártyás ügyfélszám csökkenése. 2008 június végén még a teljes ügyfélszám 62,1 százaléka használt feltöltőkártyás előfizetést, míg jelenleg már csak 59,2 százaléknyian fizetnek előre. A prepaid kártyák aránya 2003 első negyedévében volt a csúcson, amikor is 100-ból 78,82 SIM-kártya volt ebben a kategóriában.

A szolgáltatók ügyfélszám-ingadozásával együtt a számhordozások mennyisége is tovább növekedett. Júniusban 4164 számot hordoztak, 2009-ben idáig összesen 29 ezret, az elmúlt egy évben pedig 56 ezret. Ez a lehetőség már több mint öt éve áll a magyarok rendelkezésére, de mégis úgy tűnik, hogy nem szívesen élnek a fogyasztók ezzel a lehetőséggel. Az összes eddigi számhordozás 20,41 százaléka esik az elmúlt egy évre, ami körülbelül megegyezik az eddig eltelt idő arányával is (az elmúlt egy év a számhordozás kezdete eltelt idő 19,35 százaléka).

a címlapról

Hirdetés

Hét kedvenc előadónk az idei HWSW mobile!-ról

2019. november 15. 23:30

Idén 90 fős előadói gárdával készülünk a HWSW mobile! digitális termékfejlesztési konferenciára, de hogy segítsünk az eligazodásban, kiemeltük neked a hét kedvencünket.