Szerző: Bizó Dániel

2009. július 30. 12:30

Kemény napokat él meg a Sony

Visszaeső bevételekkel és súlyos veszteséggel küzd a Sony, derül ki a cég negyedéves jelentéséből. A vállalat átszervezte felépítését, így az egyes részlegek pénzügyi teljesítményét nehéz összevetni a korábbiakkal, ugyanakkor kitűnik, hogy a PlayStation és Vaio üzletágak pénzügyileg rendkívül gyengén muzsikálnak, és a veszteségek tetemes részéért felelősek.

A második naptári negyedévben, mely a cég első pénzügyi negyedéve, 19,2 százalékkal 16,67 milliárd dollárnak megfelelő összegre zuhant meg a Sony árbevétele az egy évvel korábbihoz képest, amiből 8,2 pontnyi csökkenésért a jen erősödése a felelős. Az üzemi szintű eredmény 268 millió dolláros negatívumot mutat, szemben a tavalyi, jelenlegi árfolyamokon számolva 772 millió dolláros nyereséggel. Ha nem erősödött volna meg drasztikusan a jen a többi valutához képest, akkor a veszteség helyett mintegy 440 millió dolláros nyereséget tudott volna felmutatni a cég. A válság hatására beindított átszervezések ráadásul a negyedév során 356 millió dollárjába kerültek a Sonynak, ezek nélkül is nyereséges tudott volna maradni. A nettó veszteség végül 386 millió dollárnak felelt meg. Mindezek ellenére a cég nem szerepelt olyan rosszul, mint ahogyan azt elemzők várták.

Tévék, kamerák

A fogyasztói elektronikai termékekért felelős Consumer Products and Devices, mely a korábbi elektronikai megarészleg nagy részét vette át, 27,3 százalékkal 8,1 milliárd dollárra visszaeső forgalomról, és enyhe veszteségről volt kénytelen számot adni. Csökkent a Bravia LCD-tévék, Cyber-shot és Handycam termékek értékesítéséből befolyt árbevétel. A Sony az elmúlt három hónap alatt 3,2 millió LCD-tévét, 5 millió fényképezőgépet és 1,4 millió videokamerát adott el, ami a piacot alulmúló rendre 3 százalékos emelkedés, valamint 18 és 22 százalékos visszaesés.

A devizaárfolyamok hatásának kiszűrésével a részleg árbevétele 18 százalékkal csökkent volna, míg az üzemi eredmény a hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhetően 27 százalékkal 482 millió dollárra nőtt volna, jól demonstrálva, hogy a devizák átváltási arányának drasztikus és a reálgazdaság teljesítőképességétől elszakadt változása milyen pusztító lehet a vállalkozásokra nézve -- az európai eladások értékét például 17 százalékkal csökkentette a jen erősödése, a globális nyereségességet pedig 500 millió dollárral rontotta a devizaárfolyamok megváltozása. A jen erőssége leginkább a gyengülő dél-koreai wonnal szemben fájó, amivel a Samsung és LG hatalmas árazási előnyhöz jutott. Az átszervezési költségek jelentős része is, 216 millió dollár ennél a részlegnél csapódott le.

PlayStation

Ennél is rosszabbul járt az azonban az új Networked Products and Services részleg, mely elsősorban a PC- és PlayStation üzletágakat fogja össze. A forgalom itt 37,4 százalékkal zuhant vissza, az üzemi veszteség pedig 418 millió dollárra rúgott. PlayStation 3 konzolból mindössze 1,1 millió fogyott, szemben a tavalyi 1,6 millióval, és a rivális Xbox 360 1,3 milliójával, miközben a PSP-k eladásai 1,3 millióra apadtak, ami alig több, mint harmada a tavalyi 3,7 milliónak. A sors fintora, hogy PlayStation 2-ből 1,6 millió fogyott ezen időszak alatt. A Vaio PC-kből 1,1 millió fogyott, enyhén alulmúlva a tavalyi 1,2 milliós darabszámot.

A Sony kiemeli, hogy a nyereségességet az összesített szoftvereladások visszaesése is érzékenyen érintette a PSP mellett, melynek hardverén nyereséget realizál a cég. PS3-ra kevesebb mint 15 millió játék fogyott, 35 százalékkal kevesebb a tavalyinál, miközben mintegy 9 millióval több PS3 található az otthonokban azóta. A pénzügyi év egészére 13 millió PS3 eladásával számolt a Sony, amit nem módosított, így lényegében gyakorlatilag kétségtelenné vált, hogy a közeljövőben árcsökkentésre készül, a jelenlegi eladási tendenciákkal ugyanis valószínűleg a 9 milliót sem érné el még egy erős ünnep szezon mellett sem. A pénzügyi mutatók védelme érdekében erre csak egy jelentősen áttervezett, olcsóban előállítható hardverrevízióval nyílik a cégnek lehetősége -- pletykák szerint az új modellek nyár végén, őszre érkeznek meg.

Jelentős, 130 millió dolláros veszteséget szenvedett el a professzionális termékekkel és lemezgyártással foglalkozó részleg, és a nyereségesség határán lebegett a filmkiadó és zenekiadó divízió is. A vállalat egyetlen jól szereplő szegmense a pénzügyi szolgáltatásoké, melyen belül többek közt banki és életbiztosítási termékeket kínáló vállalatok találhatóak. Az innen kitermelt nyereség 507 millió dollárt tett ki.

Kilátások

A pénzügyi év egészére 6 százalékkal csökkenő árbevétellel, és 1,15 milliárd dollár meghaladó üzemi veszteséggel számol a Sony, ami egyértelműen jelzi, hogy rendkívül nehéz időszakra számít a vállalat, elsősorban a jen tartós erőssége miatt. A vállalat igyekszik működési költségeit és tőkeberuházásait is visszafogni, ugyanakkor kevéssé nyúl hozzá a kutatás-fejlesztési büdzsékhez, melyek a vállalat versenyképességének zálogát képzik -- a cég idén is több mint 5 milliárd dollárt költ K+F-re, ami alig 3 százalékkal kevesebb a tavalyinál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról