Szerző: Bodnár Ádám

2009. július 15. 09:05:00

Látványosan javult az Intel teljesítménye

Hiába javult erőteljesen az Intel teljesítménye a második negyedévben, a vállalat nyereségét elvitte az Európai Bizottság által kiszabott versenyjogi bírság, így a cég a 80-as évek óta először veszteséges negyedévet volt kénytelen elkönyvelni. Ezt figyelmen kívül hagyva azonban az eredmények messze felülmúlták mind a cég, mind az elemzők várakozásait.

Erőteljesen javuló teljesítmény

Az Intel második negyedéves forgalma némileg meghaladta a 8 milliárd dollárt, az első negyedévhez képest 13 százalékot erősödött a forgalom, amire 1988 óta nem volt példa. Az informatikai piacon a második naptári negyedév rendszerint gyenge, az Intel mégis javítani tudta teljesítményét, ahogy a cég kilábal a válságból. Paul Otellini elnök-vezérigazgató szerint bár a világgazdaság továbbra is gyógyulófélben van, azonban az Intel ügyfeleinek rendelései magabiztosságról árulkodnak. Otellini elmondta, a második félév során erőteljesen javuló teljesítményre számítanak a cégnél.

Az Intel a noteszgépekbe szánt processzorok és a szerverchipek terén könyvelhette el a legnagyobb javulást, utóbbi a tavasszal piacra dobott Xeon 5500-as sorozat (Nehalem EP) átütő sikerének köszönhető. Otellini elmondása alapján a kétfoglalatos rendszerekbe szállított Xeonok harmadát már a Nehalem-alapú chipek adják, de augusztusra már felét fogják. Jól fogyott az Intel Atom processzorcsalád és a hozzá tartozó chipkészlet, ebből a vállalat 362 millió dolláros bevételt könyvelt el, ami az előző negyedévhez képest 65 százalékos javulás. Az olcsó Atom ugyanakkor lehúzta a processzorok átlagos eladási árát, elemzők továbbra is attól tartanak, hogy ezeknek a chipeknek a sikere hosszú távon az Intel nyereségességét veszélyezteti.

Uniós büntetés

Amint arról a HWSW is beszámolt, május közepén az Európai Bizottság 1,06 milliárd eurós  bírságot szabott ki az Intelre, miután megállapította, hogy a cég tisztességtelenül szorította ki versenytársait a piacról. A vállalat ugyan vitatta a büntetés jogosságát és fellebbezett, Bruce Sewell vezető jogász úgy vélekedett, az Európai Bíróság helyben fogja hagyni az Intelt súlyosan elmarasztaló bizottsági döntést, és nagyon nehéz lesz megváltoztatni erről a véleményüket.

A második negyedévben ennek semmi nyoma nem volt, az Atom térnyerése ellenére a vállalat 50,8 százalékos bruttó eredményhányadot tudott elérni, ami messze felülmúlta mind a piaci várakozásokat, mind az Intel saját előrejelzését, amely 45 százalék közelébe várta ezt a mutatót. (Az Atom chipek annyira  olcsón termelhetők, hogy akár nagyobb nyereséget is hozhatnak a \"teljes értékű\" asztali vagy mobil processzoroknál, de erről az Intel természetesen nem ad tájékoztatást.)

Az EU elvitte a profitot

A második negyedévben 8,02 milliárdos forgalmat könyvelt el az Intel, ez messze felülmúlta az első negyedév 7,1 milliárd dollárját, de meg sem közelítette a tavalyi második negyedévben mutatott 9,4 milliárd dollárt. Az Európai Bizottság által kiszabott bírságot figyelembe nem véve a nettó eredmény 1 milliárd dollár volt, szemben az első negyedév 580 millió dollárjával. A tavalyi második negyedévben az Intel 1,5 milliárd dollár feletti nettó profitot ért el. Az EB-nek 1,45 milliárd dolláros bírságot fizetett be az Intel, így összességében közel 400 millió dolláros veszteséggel zárta a második negyedévet.

Elemzők ugyanakkor rendkívül elégedettek voltak az Intel által mutatott teljesítménnyel és a tőzsde is díjazta a számokat, az eredmények bejelentését követően a cég papírjainak árfolyama több mint 7 százalékkal erősödött. A harmadik negyedévre 8,5 milliárd dollár körüli bevételt és 53 százalék körüli bruttó eredményhányadot jósol az Intel, elsősorban az iskolakezdési szezon miatt megnövekedő fogyasztói keresletre hivatkozva.

a címlapról

Hirdetés

Python everywhere!

2020. február 23. 19:13

Gyere Pythonozni a HWSW rendezvényeire! Megmutatjuk, hogy a Python nem csak a fejlesztők nyelve, hiszen egyszerűsége miatt előszeretettel használják az üzemeltetők és DevOps szakemberek, tesztelők, illetve az adattudósok is, és elfut szinte bárhol, a mikrovezérlőktől egészen a böngészőkig.