Szerző: Dojcsák Dániel

2009. július 6. 18:16

Androiddal csalja meg a Symbiant a Nokia?

A Nokia kitartó ellenkezés és hosszú bizakodás után kilép a Symbian árnyékából, s a jövőben Android operációs rendszert futtató okostelefonokkal is megjelenik majd a piacon. Iparági források szerint az első androidos Nokiát már az idén szeptemberi Nokia World-ön bemutatják -- a vállalat cáfol.

Amennyiben igaznak bizonyulnak a híresztelések, akkor az egyértelműen jelzi,hogy a Nokia belátta, kikerülhetetlen számára is a nyílt Android operációs rendszer támogatása legalább néhány készülék erejéig. Ugyan a Nokia még továbbra is a világ legnagyobb mobiltelefongyártója, de az okostelefon-piac fejlődése komoly sebeket ejtett a finn gyártón, s folyamatosan csökken a részesedése. A vállalat ennek ellenére állítja, semmi valóságalapja nincs az androidos terveknek, és a Symbian a preferált platform.

A Nokia az okostelefonok piacán 2007-ben még 47 százalékos részesedéssel büszkélkedhetett, ami tavaly nyárra 35, 2008 év végére pedig 31 százalékosra olvadt. A leginkább az iPhone által keltett trendnek köszönhetően az új generációs kezelőfelületek hódító útjukra indultak, és a Nokia képtelen volt megfelelően reagálni erre a trendre, mára a Symbian felület részben elavulttá vált és sokat vesztett presztízséből, s az új változat legalább 1,5 évig még várat magára. A 31 százalékos részesedés pedig tovább zsugorodhat idén, amikor a legtöbb gyártó megjelenik az androidos készülékeivel.

Eközben a Symbian platform hiába vált nyílttá, ha a már lendületben lévő piaci folyamatok elsodorták ennek erejét. A Google képes volt több ezer fejlesztőt előre elcsábítani, miközben az iPhone hatalmas sikerének hatására az Apple Store-on keresztül pedig alig kilenc hónap alatt több mint egy milliárd alkalmazást töltöttek le a felhasználók iPhone vagy iPod Touch készülékeikhez, ami hatalmas fejlesztői tömeget vonz.

A Nokia korábban kötötte az ebet a karóhoz, a felhasználók azonban a Nokia N810 internet tablet feltörésével és az Androidot futtatásával tudatták a céggel: kell az Android. A nemrégiben született Nokia-Intel megállapodás eredményeképp várható az okostelefon portfólió kiszélesítése, megújítása is egy lehetséges forgatókönyv, ahol az Android egy ésszerű választásnak bizonyulhat. Az elmozdulás a finn cég kezébe egy kiváló lehetőséget ad arra, hogy az egyébként is önálló életre kelt Symbian függéséből úgy mozduljon el, hogy továbbra is megtartsa a nyílt platformok iránti elkötelezettségét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról