Szerzők: Bizó Dániel, Koi Tamás

2009. június 29. 16:55

Olcsóbb PS3 érkezhet ősszel, de leáraz a Microsoft is

Kapkodhatják a konzolgépekre gyűjtő vásárlók a fejüket ősszel, ha beigazolódnak az Ars Technica hasábjain írt pletykák, melyek szerint a Microsoft és a Sony egyaránt átalakítja majd kínálatát az év végén, emellett mindkét cég árat csökkent majd, ahogy a konzolok előállítási költsége folyamatosan csökken.

A lap megbízható, névtelen belső informátorára hivatkozva szellőzteti meg az őszi konzolpiaci tendenciát, mely alapvetően azt vetíti előre, hogy az Xbox 360 és PlayStation 3 játékgépek amellett, hogy olcsóbbak lesznek, nagyobb beépített tárhellyel is rendelkeznek majd -- ez elsősorban azt jelenti, hogy a jelenleg piacon lévő, kisebb kapacitású merevlemezt tartalmazó modellek őszre kifuthatnak a kínálatból, helyet csinálva az újaknak.

A lap informátora -- aki egyebek mellett jó előre megjósolta a PSPgo bejelentését -- úgy tudja, hogy a Sonynál a jelenlegi készletek letisztításán dolgoznak, hogy ezzel is előkészítsék egy vadonatúj PS3-változat év végi megjelenését. Ezek szerint a 80 gigabájtos változatot néhány hónapon belül felváltja a jelenleg több helyen alig kapható 160 gigabájtos merevlemezt tartalmazó összeállítás, azaz a kisebbik merevlemezt integráló konzolt kivezetnék a piacról.

A pletykák szerint ez a variáció sem maradhat sokáig a boltok polcain, és még idén -- várhatóan egy árcsökkentés után, vagy azzal egybekötve -- átadja a helyét egy lényegesen olcsóbban előállítható, vékonyabb kialakítású PlayStation 3-változatnak, melybe fejlettebb gyártástechnológiájú Cell processzor kerülne, így ennek köszönhetően lényegesen szerényebb hűtést és kisebb teljesítményű tápegységet igényelne a gép. Egy őszi árcsökkentés várhatóan hatalmas lökést ad a konzolok forgalmának, amire ráerősit majd az ünnepi szezon, mely sok más piachoz hasonlóan a legfontosabb időszak.

Itt az ideje már

Ezeknek a feltételezések nem csak üzleti, de műszaki-gazdaságossági szempontból megalapozottak, ugyanis az új, kompaktabb rendszerfelépítést lehetővé tévő chipekhez szükséges 45 nanométeres gyártástechnológiák már a tavalyi év második fele óta rendelkezésre áll a Toshibánál, mely a Cell, illetve az RSX termelését végzi. A kisebb geometriájú félvezető eljárásnak és a mérnökök erőfeszítéseinek köszönhetően a Cell chip például 34 százaléka kisebb lesz, fogyasztása pedig 40 százalékkal esik vissza, derül ki az IBM tavalyi ISSCC (International Solid State Circuit Conference) prezentációjából -- vagyis már több mint másfél éve létezik szilíciumon a chip, a gyártástechnológia pedig közel egy éve.

Mindez azt jelenti, hogy a 45 nanométeres Cell mintegy 40-50 százalékkal állítható elő olcsóbban, mint a jelenlegi 65 nanométeres. Az iSuppli tavaly októberi becslése alapján egy PS3 legyártásának költsége 449 dollár, a Cell és az RSX előállítási költségei rendre 46,5 és 58 dollár körül alakulnak -- akkori devizaárfolyamokkal kalkulálva. Mindez azt jelenti, hogy csak ezeken a chipeken mintegy 40 dollárt lehetne megfogni, és nem beszélve az egész rendszerre tovagyűrűző megtakarítási lehetőségekről, mint az alaplapi alkatrészek száma vagy a tápegység. A PS3 kezdeti előállítási költsége 840 dollár volt 2006 őszén, becsli a piackutató.

Ezek a megtakarítási lehetőségek igazak az Xbox 360 esetében is, hiszen a Xenon processzor ugyanazon a SOI félvezetőeljáráson készül, mint a Cell, míg a Xenos GPU-t pedig a TSMC termeli, mely már rendelkezik 45 és 40 nanométeres, tömegtermelésbe vezetett eljárásokkal is. Az Ars Technica forrása szerint azonban nem egy általános árcsökkentés következik be, hanem újraszegmentálja majd kínálatát a Microsoft, és a korábbi Elite változat veszi át a Pro helyét, mely kiesik a piacról, július és augusztus magasságában. Az Xbox 360 várhatóan megőrzi árazási előnyét a piacon, igaz, ez 10 ezer forint alá szűkülhet az új Pro esetében, de az Arcade magabiztosan őrizheti továbbra is a legolcsóbb HD-konzol büszke címét. A Sony és a Microsoft a készleteket valószínűleg egyaránt játékcsomagokkal igyekeznek majd kipucolni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.