Szerző: Koi Tamás

2009. június 26. 15:50

Nyit a nagyközönség felé az ASUS hazai képviselete

Közelebb próbálja vinni termékeit -- elsősorban noteszgépeit, netbookjait és nettopjait -- a nagyközönséghez az Asustek hazai leányvállalata, a cég ennek érdekében nemrég több budapesti elektronikai nagyáruházzal karöltve létrehozott egy az ASUS brandet, illetve a vállalat által gyártott termékeket népszerűsítő installációt.

Az ASUS termékek legnagyobb budapesti bemutatóterme az Árkád üzletközpontban lévő Media Markt területén nyílt meg mintegy két hete, a cég emellett hasonló standokat állított fel a Mammut, Duna Plaza és Europark üzletközpontokban található Saturn áruházakban. Hajdú Pál, a cég illetékes managere a HWSW-nek elmondta, hogy az ASUS egyelőre nem lát lehetőséget arra, hogy a hasonló bemutatótermeket önállóan, netán valamelyik kiskereskedelmi partnerével karöltve saját üzletekbe kihelyezve üzemeltesse, elsősorban azért, mert ezek a kis boltok zömében eleve olyan üzletközpontokban találhatók, ahol valamilyen elektronikai nagyáruház is jelen van konkurenciaként.

A Media Markton belül található, az eladótértől mind dizájnelemeit, mind elhelyezkedését tekintve markánsan elkülönülő bemutatószoba elsősorban az ASUS hordozható számítógépeinek kínálatát vonultatja fel, így a teremben látható az áruházban egyébként kapható Eee PC- és notebookkínálat. Az új bemutatóterem megnyitásakor először láthatták az újságírók az első érintőkijelzős Eee PC-t, a T91-et, illetve a kecses formatervezésű Eee PC Seashell-szériát. A teremben emellett kiállították az új U/UX-sorozatú noteszgépeket, valamint az exkluzív kínálat csúcsát jelentő új Lamborghini-noteszt is.

Az új bemutatótermek és displayek létrehozása a népszerű nagyáruházakban egybecseng az ASUS azon törekvésével, hogy szerteágazó termékkínálatát jobban megismertesse a fogyasztókkal -- mondta el a HWSW-nek Portia Chang, az ASUS Magyarország új ügyvezetője, aki július 1-től Duncan Kuót, a céget a 2007-es alapítás óta vezető szakembert váltja a vezetői székben.

Chang lapunknak egyértelművé tette, hogy cége a jövőben nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a marketingtevékenységre többek között azért, hogy elkerülje az Eee PC tavalyi debütálásakor tapasztalt helyzetet. Az ASUS 2007-ben és 2008-ban nemcsak Magyarországon, de világszerte is alig költött a termék reklámozására, a nagy ígéretekkel érkező netbook így több régióban bevallottan nem tudta beteljesíteni a neki szánt küldetést.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról