Szerző: Dojcsák Dániel

2009. június 24. 16:14

1,65 millió forintot nyert fotóival a Google-től egy magyar diák

Halász Dániel nyerte meg a Google Photography díjat, nyereménye pedig 5000 angol font, illetve egy kiállítás a londoni Saatchi Galériában. A verseny természetesen nem volt céltalan, a Google személyes kezdőlap szolgáltatásához, az iGoogle-höz keresett új témákat.

A Google és a Saatchi Galéria által közösen kiírt fotópályázaton a nevezők feladata az volt, hogy egységet alkotó fotósorozatokat készítsenek az iGoogle felületéhez, amit később a felhasználók kiválaszthatnak és beállíthatnak mindennapi használatra. A felhívásra 3500 nevezés érkezett, 82 országból, többek közt hazánkból is Halász Dániel révén. Az első fordulóban az online közösség dönthetett a továbbjutásról, s a 170 ezer bíráló véleménye alapján a legjobb 36-ból éles iGoogle téma is készült.

\"\"

A legnépszerűbb hat pályaművet pedig egy híres fotósokból és művészettörténészekből álló zsűri értékelte tovább. Martin Parr, Idris Khan, Michael Hoppen, Tim Marlow, vagy éppen Susanna Brown tetszését pedig a legjobb hat közül, a magyar Halász Dániel képei nyerték el. A \"Camp 165 Watten\" címet viselő sorozat képei egyszerűek, lényegre törőek, s a hosszú egyenes vonalak, fakó színek nem zavaróak az információkkal túlzsúfolt személyes kezdőlapon sem. A MOME negyedéves hallgatója a pénzen és a kiállítási lehetőségen túl, egy egész napos fotózásra indulhat a zsűriben is résztvevő híres fotóssal, Martin Perrel.

 

Halász a fotókat Wattenben, egy skót faluban készítette, egy olyan második világháborús hadifogoly-tábort megörökítve, ahol anno magasrangú náci katonákat tartottak fogva átnevelés céljából. A tábor létezésére két éve derült fény, így exkluzív maga a témaválasztás is. Idris Kahn, a zsűri egyik tagja a győztes sorozatáról azt mondta, hogy \"Dániel képeinek egyedi hangulata van, és pontosan azt ragadja meg, ami felett mások átsiklanának. Ahelyett, hogy a fényképezőgép irányítaná a szemét, úgy tűnik, hogy tudatosan ő kontrollálja, hogy mit és miért fényképez.

A Google Photography versennyel kapcsolatos további információk és a többi döntős képei a hivatalos oldalon keresztül érhetőek el, illetve az iGoogle elvárásainak megfelelő 1000x175 pixel felbontású képek letölthetőek Halász Dániel Picasa Albumából, az iGoogle felhasználók pedig bármikor kiválaszthatják Halász, vagy a verseny többi döntősének munkáiból készült témákat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról