:

Szerző: Koi Tamás

2009. június 11. 11:05

A frissítési-előfizetések automatikus megújulása miatt büntettek két szoftvercéget

Összesen 750 ezer dollárnyi büntetést fizet ki a New York-i főügyész hivatalának a Symantec és a McAfee annak a vizsgálati folyamatnak az eredményeként, mely a két cég ismert antivírus-programjainak adatbázis-frissítési gyakorlata kapcsán indult.

A főügyészi hivatal álláspontja szerint a két cég elmulasztotta megfelelően figyelmeztetni a szoftverfelhasználókat arról, hogy a víruskereső és internetbiztonsági szoftverek által igényelt, többnyire egy évre szóló előfizetéses frissítés lejárta után automatikusan meghosszabbodik, az ezért cserébe kért összeget pedig kiszámlázzák. A hivatal ezzel együtt azt is kifogásolta, hogy az előfizetések meghosszabbításáról nem nyújtottak megfelelő tájékoztatást a cégek, azaz hiányos információkat adtak vagy a szerződés apróbetűs részeibe csempészték a feltételeket.

A Symantec és a McAfee az ügy lezárása és a nagyobb büntetés elkerülése érdekében vállalta, hogy a jövőben az automatikus frissítési program minden részletéről tájékoztatja a fogyasztókat, ezzel együtt új lehetőséget ad arra, hogy a felhasználók még az előfizetés automatikus megújítása előtt lemondják a frissítést. A cégek a továbbiakban e-mailben értesítik a felhasználókat az előfizetés lejárta előtt és után, valamint 60 napos pénzvisszafizetési garanciát nyújtanak abban az esetben, ha az ügyfél az automatikus frissítés kifizetése után meggondolja magát.

A két cég közül a Symantec állítása szerint évek óta igyekszik megfelelő módszert kialakítani az adatbázis-frissítések előfizetésének kezelésére. A McAfee egyelőre annyit közölt a helyi sajtóval, hogy a cég mindenben együttműködik a főügyészi hivatallal.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.