Szerző: Bodnár Ádám

2012. május 08. 09:46:00

Végre javuló pályára került a Telenor

Nyilvánosságra hozta első negyedéves pénzügyi eredményeit a Telenor Magyarország. A mobilszolgáltató hosszú idő után végre növekedő pályára tudott állni, bevétele és profitja is nőtt éves összehasonlításban.

Az első negyedévben 37,67 milliárd forintos bevétellel zárt a Telenor Magyarország, ez jelképes, 0,3 százalékos javulást jelent 2011 azonos időszakához képest. A cégnél azonban bizonyára ennek is örülnek, a bevételi mutatók ugyanis az elmúlt évek alatt folyamatosan süllyedő pályán mozogtak a Telenornál. A cég tájékoztatása szerint a hangalapú és nem hangalapú bevételek egyaránt nőttek tavalyhoz képest és ellensúlyozni tudták a hívásvégződtetési díjak csökkenését. Emellett "bizonyos egyszeri tételek" is hozzájárultak a bővüléshez.

A társaságnál levő előfizetések száma 38 ezerrel 3,51 millióra csökkent a negyedév során, azonban ezek java része olyan inaktív kártyás ügyfél, amely nem termelt bevételt a cégnek. Ezt támasztja alá az is, hogy az egy előfizetőre jutó átlagos havi bevétel (ARPU) a tavalyi első negyedéves 3279 forintról 1,9 százalékkal 3342 forintra bővült. Ebben persze közrejátszik a mobil szélessávú szolgáltatások iránti növekedő igény is, amelyre reagálva a Telenor az elmúlt évben modernizálta hálózatát.  "Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt év rendkívül gyors ütemű hálózatmodernizációs programjának köszönhetően kiváló minőségű mobilinternet szolgáltatásokat kínálhatunk" - mondta Christopher Laska elnök-vezérigazgató.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

A Telenor eredményessége is javult 2011 első negyedévével összevetve: az EBITDA (kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) 13,15 milliárd forintról 13,7 milliárd forintra növekedett, ez 4 százalék feletti bővülésnek felel meg. Az EBIT eközben 6,1 milliárdról 9,2 milliárd forintra bővült, amit az alacsonyabb amortizációs költségekkel magyaráz a vállalat.

A negyedéves eredmények kapcsán Christopher Laska nem felejtette el megemlíteni a kormány által tervezett távközlési adó várható káros hatásait sem. "Az adó jelenlegi formájában rendkívüli módon befolyásolhatja a felhasználói szokásokat, negatív hatással lehet az árbevételünkre, továbbá csökkenti a távközlési szolgáltatásokból származó előnyöket Magyarországon" - fejtette ki Laska. "Ezenfelül az adó bevezetése erőforrásokat vonhat el a szolgáltatásaink bővítését célzó, más fejlesztésektől. Ahhoz, hogy a válság előtti növekedési pályára visszatérhessünk, sokkal kiszámíthatóbb piaci környezetre van szükségünk."

Az október 25-26-án rendezett eseményen közel ötven nemzetközi előadó is színpadra áll, 16 országból - a leggyorsabb jegyvásárlók pedig ESP32-alapú hacking badge-et is kapnak!

a címlapról