Szerző: Bodnár Ádám

2009. június 8. 09:39

2002 óta először csökkent az amerikai online reklámpiac

Visszaesett az amerikai online hirdetési piac az első negyedévben, 2002 óta most először először fordult elő, hogy az internetes reklámok forgalma csökkent, az ok egyértelműen a recesszióval magyarázható.

Az amerikai online reklámpiac 5,5 milliárd dollárra rúgott az első negyedévben, ami 5 százalékkal alacsonyabb a 2008-as adatnál és közel 10 százalékos visszaesés a tavalyi negyedik negyedévhez képest -- derül ki az Interactive Advertising Bureau (IAB) megbízásából a PricewaterhouseCoopers által elkészített jelentésből. Az IAB szerint ugyanakkor az internet egyre fontosabb szerepet játszik a fogyasztók elérésében és továbbra is növekedő szeletet hasít ki magának a teljes reklámpiacból.

Tavaly a teljes amerikai hirdetési piac 4,1 százalékkal csökkent, az online reklámok forgalma eközben 4,6 százalékkal nőtt: az internet egyike volt azon kevés médiumnak, amely bővülő forgalmat tudott felmutatni. A negyedik negyedévben az amerikai reklámpiac 9,2 százalékkal esett, az internetes költések ennek ellenére 7 százalékkal nőttek -- derül ki a TNS Media Intelligence adataiból. A szegmens növekedését jól mutatja, hogy 2002-ben az egész éves költés 6 milliárd dollár volt az USA-ban, ezt most még egy gyenge negyedévben is sikerült majdnem elérni.

Piaci szakértők általánosságban arra számítottak, hogy az online hirdetések védettek lesznek a válsággal szemben, ahogy a hirdetők a tévé és a nyomtatott sajtó helyett az internet felé fordulnak, azonban nagy meglepetésre ez a teória megdőlt. Az online display (banner) hirdetések forgalma erősen csökkent, a keresőhirdetések azonban jól tartották magukat, ahogy hirdetők a brand kampányok felöl a közvetlen vásárlást hozó reklámok felé fordultak.

Piaci várakozások szerint ahogy a gazdaság a második félévre magára talál, az online hirdetési forgalom is újra növekedésnek indul. Karsten Weide, az IDC elemzője szerint az amerikai internetes hirdetési piac helyzete a második negyedévben még az elsőnél is rosszabb lehet, s csak az év későbbi részé van remény a javulásra. Az IDC legutolsó márciusi elemzései szerint a 2009-re kétszámjegyű százalékos növekedést jósló előrejelzések túlságosan is optimisták voltak, sőt a10 százalékos bővülés is optimista forgatókönyvnek számít.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról