Szerző: Bodnár Ádám

2009. május 29. 09:53

A Dell szerint még nem érte el a mélypontot a PC-piac

Látványosan visszaesett a Dell bevétele és nyeresége az áprilisban véget ért pénzügyi negyedévben. A vállalat szerint a PC-piac még nem jutott túl a mélyponton, egyelőre semmi nem utal a kereslet növekedésére.

Mindössze 12,3 milliárd dolláros forgalommal zárta az idei pénzügyi év első negyedét a Dell, a forgalom éves szinten 23 százalékkal csökkent. A cég mindössze 290 millió dolláros nettó profitot tudott kipréselni magából, szemben az egy évvel korábbi 784 millióval. Bár a működési költségeket sikerült csökkenteni, az átszervezésekkel járó kiadások lehúzták a nettó eredményt. Laptopok eladásából 3,88 milliárd dolláros bevétel folyt be, 20 százalékkal kevesebb mint egy évvel ezelőtt, miközben az asztali PC-k forgalma több mint 35 százalékos visszaeséssel 3,16 milliárd dollárt tett ki.

Az utóbbi hónapokban több vállalat, köztük a Cisco és az Intel is optimistán nyilatkozott az informatikai piaccal kapcsolatban, amely többek meglátása szerint túljutott a mélyponton. A Dell azonban nem osztja ezt a véleményt, Brian Gladden pénzügyi vezető szerint még nem jött el a mélypont és egyelőre semmi nyoma a kereslet javulásának. A Dell forgalmának nagyobb része a vállalati szektorból származik, itt továbbra is rendkívül gyatra a kereslet.

A vállalatok a recesszió hatására szinte teljesen leállították PC-vásárlásaikat, de a fogyasztók továbbra is költenek, elsősorban olcsó noteszgépekre. A Dell a negyedév során 2,8 milliárd dolláros bevételt ért el a fogyasztói szegmensben, amely ugyan 16 százalékos visszaesést jelent, azonban az eladott termékek száma 12 százalékkal emelkedett. A fogyasztóknak szánt noteszgépek eladásai 32 százalékkal bővültek egy év alatt, elsősorban az olcsó konfigurációk sikerének köszönhetően. A fogyasztói asztali PC-k forgalma eközben ötödével csökkent.

Michael Dell, a vállalat alapítója, névadója és elnök-vezérigazgatója elmondta, vegyesek a piac várható fellendülésére utaló jelek, ugyanakkor a cég arra számít, hogy a fellendülés erőteljes lesz -- de hogy mikor kezdődik, azt még nem tudni. Dell hozzátette, a jövőben az ügyféligények egyre inkább a menedzselt szolgáltatások felé tolódnak majd. A cég addig is igyekszik költségeit a megváltozott körülményekhez igazítani, egy korábbi célkitűzés szerint két év alatt évi 4 milliárd dollár megtakarítás várható. Hogy lesznek-e további elbocsátások, arról egyelőre nem tudni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról