Szerző: Dojcsák Dániel

2009. május 22. 14:20

Felújítják a virtuális Budapest belvárosát

Tovább bővül a Google Earth térkép- és műholdkép-szolgáltatáson belül megjelenő budapesti háromdimenziós modellek száma, egész utcák térbeli képe jelenik majd meg az érdeklődők számára. A tavaly szeptemberben bemutatott két tucat virtuális látványosság után a Ráday utca és az Andrássy út részletes látképe is elérhető lesz az érdeklődők számára.

A virtuális felújítás gyorsan halad

A Fővárosi Önkormányzat 2008-ban kezdett bele a virtuális városépítésbe, mely a valós építkezésekkel ellentétben gyorsan és olcsón véghez vihető. A Google Earth segítségével az egész világ bejárható, de Európában csak néhány város mondhatja el magáról, hogy a helyi nevezetességek és értékek részletes 3D objektumok formájában is láthatók. A modellek figyelemfelkeltőek, elősegíthetik az ide érkező turisták érdeklődésének felkeltését egyes városrészek, nevezetességek iránt.

Első lépésben tavaly 22 fontos épület modellje került be a rendszerbe, most a T-Mobile támogatásával újabb 146 épület jelenik meg. A 146-os szám kissé megtévesztő, hiszen az első körben 24 nevezetességet, többek között a Hősök terét, a Széchenyi fürdőt vagy a Parlamentet modellezték le és rajzolták le, a mostani ütemben két kiemelkedő jelentőségű terület, a fiatalok által kedvelt Ráday utca, illetve a város leglátványosabb sugárútja, az Andrássy út került sorra.

Az eddigi gyakorlattal szemben a Ráday utcában nem csak az épületek homlokzata és külső megjelenése látható, hanem az üzletek belseje is bejárható ott készült panorámafotók segítségével. A fejlesztések még folyamatban vannak, így csak a készítők által prezentált videón tekinthetőek meg az újítások, de hamarosan, 1-2 hónapon belül a Ráday és az Andrássy is élesben is felkerül a Google Earth-re.

Virtuális cégér

A XXI. századi utazó ma már nem könyvtárakban bogarászik, nem feltétlenül az utazási iroda szervezőit kéri meg, hogy válasszanak neki célpontot, egyre inkább az internet válik elsődleges információs forrássá. Erre alapoz a Google szolgáltatása is, ami azon túl, hogy egy érdekes interaktív földgömb, számos olyan funkciót tesz lehetővé, ami a turisták igényeit elégíti ki, akár az utazás megtervezésében, akár az emlékek felelevenítésében.

A Google Earth legnagyobb előnye, hogy a normál térképes vagy műholdképes nézethez a 3D modellek mellett számos egyéb réteget tud ráilleszteni, így a felhasználók akár a Wikipedia szócikkeit vagy más felhasználók által feltöltött fotókat és egyéb információkat is meglelhetnek anélkül, hogy kilépnének a programból. Sőt, a térbeli épületmodellek mögé is könnyedén helyezhetőek információs panelek, melyek további fotókat, leírásokat, elérhetőségeket tartalmazhatnak az adott épületről vagy intézményről.

A figyelemfelkeltő makett egyfajta cégérré válhat, ahonnan egy szálloda esetében akár a szobafoglalásig is háromkattintásnyi út vezethet, elcsábítva a potenciális turistát. A Virtuális Magyarország Kft. üzleti modellje arra épít, hogy a közeljövőben egyre több üzleti alapon működő vállalkozás is fantáziát lát a Google Earth-ben és szállodák, áruházak, éttermek vagy más épületek virtuális makettjeit tőlük rendelik meg.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról