Szerző: Koi Tamás

2009. május 21. 15:39

Újabb szabadalomsértési pert bukott el a Microsoft

Egy texasi bíróság szerdán megszületett ítélete szerint kétszázmillió dollárt, azaz napi árfolyamon számolva csaknem 41 milliárd forintot kell kifizetnie a Microsoftnak, amiért irodai szoftvereihez jogosulatlanul használta fel egy kanadai cég bejegyzett szabadalmát.

A meglehetősen nagyösszegű büntetés kiszabására azután került sor, hogy a texasi Tyler kerületi bíróságának esküdtszéke bizonyítottnak látta, hogy a Microsoft felhasználta a Word szövegszerkesztő 2003-as és 2007-es verziójában a kanadai i4i egyik bejegyzett szabadalmát, annak hozzájárulása nélkül.

\"Rendkívül elégedettek vagyunk az ítélettel. Az esküdtszék meghallgatta az összes szakértői véleményt, megvizsgáltak minden bizonyítékot, és végül meghozták azt az ítéletet, melyre számítottunk: a Microsoft szabadalmat sértett\" -- nyilatkozta az ítélethirdetés után az AFP hírügynökségnek Karen Heater, az i4i elnöke. A cég vezetője szerint ezzel egy hosszadalmas jogi procedúra ért véget az i4i számára megnyugtató módon.

Az ügy ezzel azonban még nem zárult le, a Microsoft jogászai ugyanis az ítélethirdetés után közölték, a cég fellebbez az ítélet ellen. \"Úgy gondoljuk, hogy a bizonyítékok egyértelműen azt támasztják alá, hogy nem sértettünk szabadalmat, mivel az i4i szabadalmi bejegyzése érvénytelen\" -- érvelt David Bowermaster, a cég szóvivője. \"Semmi sem támaszt alá ekkora büntetést, ezért a döntés megváltoztatására kérjük a bíróságot\" -- tette hozzá a cég képviselője.

A most született ítélet másfél hónapon belül a második olyan elmarasztaló döntés, mely szabadalomsértés miatt súlyos pénzösszegek megfizetésére kötelezi a Microsoftot. A redmondi céget áprilisban 388 millió dollár megfizetésére ítélte a Szövetségi Bíróság azért, mert jogtalanul használta egy amerikai-szingapúri vegyesvállalat, a Uniloc szabadalmát. A bírósági döntés szerint a Microsoft az egyik kalózellenes megoldásánál használta fel illetéktelenül a Uniloc szabadalmát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról