Szerző: Koi Tamás

2009. május 19. 13:37

Csökkenő nyereség a Vodafone csoportnál

A spanyolországi, törökországi és ghánai részleg gyenge teljesítménye miatt felére esett vissza a Vodafone csoport éves nyeresége, a cég azonban így is masszívan nyereséges és egy év alatt több mint ötvenmillió új előfizetőt szerzett -- zömében a fejlődő országokban, így elsősorban Indiában.

Az angliai székhelyű operátor ma kiadott éves jelentésében közölte, hogy a cégcsoport március 31-én véget ért pénzügyi évében 3,08 milliárd angol fontnak megfelelő adózott nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 6,66 milliárd fontos nyereséggel. A világ legnagyobb árbevételű mobilkommunikációs vállalata  elsősorban a spanyolországi, a török és a ghánai leányvállalat egyszeri, nagyjából 5,9 milliárd fontra rúgó költségeinek köszönheti a nyereség csökkenését.

A vállalat tavalyi pénzügyi évre vonatkozó árbevétele 16 százalékkal, 35,48 milliárd fontról 41,02 milliárd fontra nőtt, beleszámolva az árfolyamváltozás hatását. A Vodafone elsősorban az ázsiai régióban brillírozott tavaly, itt a bevételek 32,3 százalékkal nőttek legfőképpen az indiai piac dinamikus növekedésének köszönhetően. Az operátor adatforgalomból származó árbevétele mindeközben 43,7 százalékkal, 3 milliárd fontra nőtt. A Vodafone egy év alatt nagyjából 51 millió új ügyféllel bővítette teljes előfizetői bázisát, ez azonban nem csak a mobilos, hanem a vezetékes szolgáltatásokra előfizető ügyfeleket is tartalmazza.

A cég a következő pénzügyi évre helyre kívánja állítani profitabilitását, így a közel 42 százalékos visszaesést reprezentáló idei 5,86 milliárd fontos üzemi nyereséget követően 11 és 11,8 milliárd font közé várja üzemi eredményét. A Vodafone ezzel együtt kész felgyorsítani tavaly novemberben bejelentett költségcsökkentési programját, melytől 2011 végére összesen egymilliárd fontnyi megtakarítást várnak.

Itthon stagnált a bevétel

A hazai leányvállalat bevétele a nehéz gazdasági körülmények ellenére stagnált. A Vodafone Magyarország továbbra sem tesz közzé összegszerű adatokat, a vállalat csupán annyit közölt az anyacég pénzügyi jelentésével egy időben, hogy az éves árbevétel Magyarországon mindössze 0,2 százalékkal maradt el a tavalyitól. A szolgáltató magyarországi ügyfélbázisa 10 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, piaci részesedése az aktív ügyfelek körében ugyanakkor csupán 0,37 százalékponttal, 21,91 százalékra emelkedett.

A hazai leánynál éves szinten a csoportátlagot jóval meghaladóan, 56,5 százalékkal növekedett az adatforgalomból származó bevétel, ami a vállalat szerint egyértelműen jelzi a mobil szélessávú szolgáltatások sikerét. A HSPA-mobilinternetre előfizető ügyfelek száma egy év alatt megduplázódott, a hálózat adatforgalma az utolsó negyedében 11 százalékkal nőtt az azt megelőző negyedévhez hasonlítva. A cég ma 319 magyarországi településen nyújt 3G/HSDPA-szolgáltatást, a lakossági lefedettség 62 százalékos. A vállalat a közeljövőben, legkésőbb jövő márciusáig tervezi a HSPA+ bevezetését a nagyforgalmú városi hotspotokon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról