Szerző: Koi Tamás

2009. május 14. 13:10

Teljesen megfagyni látszik a netbookpiac

Hiába tűnt úgy korábban, hogy a netbookok forgalma a gazdasági válság hatására komoly fellendülés elé nézhet, egyes elemzők szerint az első negyedévben arányaiban egyáltalán nem nőtt a szegmens a hagyományos notebookokhoz viszonyítva. A netbookok története ettől persze még továbbra is sikersztorinak számít: idén március végétől fél évre visszamenőleg minden ötödik eladott hordozható számítógép ebbe a kategóriába tartozott -- áll a DisplaySearch friss jelentésében.

Az elemzőcég kalkulációi szerint a teljes notebookpiac (beleértve a teljesértékű noteszgépeket és a netbookokat) 2008 utolsó három hónapjához hasonlítva 25 százalékkal, 40,2-ről 30,3 millió darabra esett vissza az idei első negyedévben. Az előzetes kimutatás szerint a hordozható számítógépek teljes piacából mindkét időszakban 20 százalékot hasítottak ki a netbookok, azaz tavaly év végén nagyjából nyolcmillió, idén év elején pedig hatmillió olcsó mini laptop talált gazdára.

Nem lettek vonzóbbak a válság miatt

A netbookok hat hónapos konstans piaci részaránya némileg ellentmond a korábbi elemzői és optimista gyártói becsléseknek, melyek azt jósolták, hogy a kifejezetten olcsó hordozható számítógépek idén komoly sikerre számíthatnak a gazdasági válság miatt, hiszen a vásárlók ilyenkor törvényszerűen az alacsonyabb árszegmens felé fordulnak. Ez egyben azt is kérdésessé teszi, hogy a szegmens idei évre prognosztizált növekedési ütemét tudják-e realizálni a gyártók -- a 2009-es esztendőre nemrég még csaknem 69 százalékos piacnövekedést jósoltak elemzők, de egyes piaci szereplők ennél is agresszívebb célokat tűztek ki korábban. A netbookok sikere ettől függetlenül kellett ahhoz, hogy a hordozható számítógépek piaca ne drámai mértékben essen vissza. A teljes értékesítés így éves szinten csupán 3 százalékot zuhant, a zakó a netbookok nélkül azonban elérte volna a 19 százalékot.

Az olcsó mini számítógépek továbbra is az Európát, Afrikát és a Közép-Keletet magába foglaló EMEA-régióban a legnépszerűbbek. A DisplaySearch szerint az első negyedévben eladott netbookok 45 százaléka -- azaz körülbelül 2,4 millió gép -- ebben a régióban talált gazdára, miközben a teljes mennyiség mindössze 26 százalékát értékesítették Észak-Amerikában. A teljes notebookpiac ennél valamivel kiegyenlítettebb volt az év elején: a 30,3 millió hordozható számítógép 38 százaléka került az EMEA-régióba és 30 százaléka a tengerentúlra.

Eee PC 10 hüvelykes kijelzővel és optikai meghajtóval: szinte már notebook

Elemzők szerint a netbookok sikere az EMEA-régióban továbbra is elsősorban a gyártók és a mobilszolgáltatók közös akcióinak köszönhető. Az operátorok több országban -- így hazánkban is -- kínálnak kedvezményes mobilinternet-csomagokat netbookokkal, mely egyrészt forgalmat generál a gyártóknak, másrészt a szolgáltató több évre magához kötheti az ügyfelet a kedvezményért cserébe elvárt hűségvállalás révén. A telkókkal közösen futtatott akciók ezzel szemben Amerikában új kezdeményezésnek számítanak, emellett a jelek szerint kevesebb vásárlót is vonzanak.

A netbookpiac legnagyobb gyártójának továbbra is az Acer minősül: a cég az első negyedévben 1,8 millió netbookot értékesített világszerte, 18 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi év végén. Ennél sokkal nagyobbat zuhant az Eee PC-kkel piacot teremtő Asustek értékesítési volumene: a cég 900 ezer netbookon tudott csak túladni az első negyedévben, ami csaknem 50 százalékos visszaesés a tavalyi negyedik negyedév 1,7 milliós darabszámához képest. A teljes noteszgéppiac második helyén álló Acernél tízből három hordozható számítógép volt netbook az év elején -- ezt az arányt egyedül az Asustek tudta túlszárnyalni, a cég ugyanakkor ötödannyi notebookot tudott eladni, mint az Acer.

Itthon teljes a káosz

A hordozható számítógépek, azon belül a netbookok magyar piaca egyelőre több gyártó hazai képviselete szerint is megfagyni látszik idén. A gazdasági válságra és a magyar gazdaság általános helyzetére tekintettel senki nem tudott messzemenő jóslatokba bocsátkozni. A gyártói értékesítési sorrend tekintetében az év elején teljesen felborult képet mutatott a notebookpiac, és nem látni a  további teljesítményt. Egri Csaba, az Acer magyarországi képviseletének vezetője lapunknak elmondta, hogy itthon bár jól fogynak a T-Mobile-lal közösen akciózott Aspire One netbookok, az eladások gerincét továbbra is a nagyáruházak adják, melyek jellemzően az olcsóbb konfigurációkat rendelik.

Egri ugyanakkor előrevetítette, hogy a hazai piac számára komoly féket jelent majd idén az áfaemelés és az árfolyamváltozás, így a netbookok már korántsem jelentenek majd olyan vonzó alternatívát az olcsó notebookokra. Ráadásul mindeközben egyre több felhasználó számára válik világossá, hogy a gép nem teljesértékű PC, hanem elsősorban olyan mobil kommunikációs eszköz, melyet tipikusan meglévő notebook mellé érdemes vásárolni.

Hasonlóan látja a helyzetet Szabó Tamás, a Toshiba magyarországi marketingvezetője, aki lapunk kérdésére elmondta, hogy cége a kezdetektől fogva második, harmadik eszköznek pozicionálta a netbookokat, a hazai piac sajátosságai, így elsősorban a fizetőképes kereslet hiánya miatt azonban ez a modell nem, vagy nehezen érvényesíthető Magyarországon. Szabó hozzátette, hogy a Toshibánál úgy látják, ezen együtthatók miatt itthon nem nő jelentősen a netbookok piaci részaránya idén.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról