Szerző: Bodnár Ádám

2009. május 13. 09:24

Optimista az Intel, a vártnál jobb a második negyedév

A processzorpiac túllendült a mélyponton, a PC-eladások pedig nem csökkennek olyan ütemben idén mint ahogy azt elemzők jósolják -- mondta tegnap egy elemzői konferencián Paul Otellini, az Intel elnök-vezérigazgatója. A chipgyártó második negyedéve jobb lesz a vártnál.

A világ legnagyobb félvezetőgyártójának első negyedéves bevétele és nyeresége is jócskán zuhant 2008 azonos időszakához képest, azonban a mutatók felülmúlták a cég és az elemzők pesszimista várakozásait. Paul Otellini már akkor úgy nyilatkozott, a piac túl van a mélyponton, tegnap lényegében megerősítette ezt. \"Eltelt a második negyedév fele és a megrendeléseink alapján egy kicsit jobb lesz a vártnál\" -- mondta az Intel vezetője.

A PC-piac csökkenése kisebb lehet a vártnál

A Gartner és az IDC egyaránt azt jósolja, 2009-ben a PC-eladások 9-10 százalékkal esnek vissza éves összehasonlításban, az Intel-vezér szerint azonban ennél kisebb lehet a csökkenés. \"Egyre inkább úgy vélem, hogy a visszaesés nem lesz olyan erőteljes mint mondják\" -- mondta Otellini, hozzátéve azt, hogy 2009 második felében már a normális szezonális trendek mozgathatják a piacot, vagyis az iskolakezdés és az év végén az ünnepi szezon fel fogja lendíteni a keresletet.

2009 talán az eddigi legrosszabb év a PC-piac történetében, még a dotkom-lufi kipukkanását követően sem estek vissza annyira az eladások mint most. Otellini azonban úgy látja, a következő három év alatt a piac újra elkezd majd növekedni és hamarosan évi 400 millió PC-t adnak el a gyártók. Tavaly a Gartner szerint világszerte 257 millió PC talált gazdára, kevesebb mint 2007-ben.

Sean Maloney, az Intel értékesítésért és marketingért felelős vezetője szerint az eladásokat most a fogyasztói szegmens húzza, a vállalatoknál ébredő kereslet továbbra is alacsony. Világszerte mintegy 800 millió PC van használatban, ezek közel fele már legalább 3 éves, úgyhogy hamarosan időszerű lesz a cseréjük. A cég emellett sokat vár az év végére ígért Windows 7-től, az új operációs rendszer megérkezése megdobhatja a PC-eladásokat.Messzebb tekintve a mobil számítástechnika, az internetezésre alkalmas személyi eszközök -- netbookok, mobil internetes készülékek, okostelefonok -- lehetnek azok a készülékek, amelyek hatalmas piacot jelenthetnek az Intel számára. Otellini szerint minden terület legalább évi 10 milliárd dolláros lehetőség.

Jön fel az AMD

Az IDC tegnap, még Otellini megszólalása előtt adta ki első negyedéves processzorpiaci elemzését. A piackutató vállalat szerint 2009 első három hónapjában az x86-os chipek forgalma 10,9 százalékkal csökkent a negyedik negyedévhez képest. Ez ugyan a jóval nagyobb a piac szezonalitásából adódó csökkenésnél, de kisebb a negyedik negyedévben mért 17 százalékos visszaesésnél, vagyis az IDC is úgy látja, a piac eróziója lassul. Éves összehasonlításban a szállítások 13 százalékkal, a bevételek 25 százalékkal estek.

Az Intel volumen alapján 77,3 százalékos piaci részesedést szerzett, az AMD-nek be kellett érnie 22,3 százalékkal, a harmadik VIA-nak 0,4 százalék jutott. A mobil szegmensben az Intel részesedése megközelítette a 85 százalékot, a munkaállomások és szerverek szegmensében pedig közel 90 százalék volt. A desktop piacon állt a legrosszabbul az Intel, részesedése alig 70 százalék volt, azaz a piac közel harmadát az AMD uralta. Az AMD 4,7 százalékkal növelte részesedését, lényegében teljes egészében az Intel kárára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról