Szerző: Bodnár Ádám

2003. december 5. 10:40

Helyszíni beszámoló: SunNetwork 2003

Az amerikai Sun Microsystems idén először hozta el a SunNetwork rendezvényt Európába, vezetőinek állitása szerint kirobbanó sikerrel: a konferenciára több mint 6300 iparági szakember, elemző és újságíró érkezett a világ 52 országából. A meghívottak között volt a HWSW tudósítója is.

"Támadást inditunk a költségek és a bonyolultság ellen" -- adta ki a jelszót Scott McNealy, a Sun Microsystems elnök-vezérigazgatója Berlinben, a SunNetwork 2003 konferencia első napján tartott ünnepélyes megnyitó-beszédében. Az amerikai szervergyártó vállalat idén először hozta el a SunNetwork rendezvényt Európába, vezetőinek állitása szerint kirobbanó sikerrel: a konferenciára több mint 6300 iparági szakember, elemző és újságíró érkezett a világ 52 országából. Scott McNealy hangsúlyozta, hogy a Sun Microsystems forgalmának harmada származik az európai piacról, ezért kiemelten fontos a vállalat számára ez az esemény, amelyen számos partner -- pl. SAP, Oracle, PeopleSoft, Hitachi, Fujitsu, Cap Gemini Ernst & Young -- is képviseltette magát.


SunNetwork 2003

Scott McNealy kitart azon álláspontja mellett, hogy a bonyolult informatikai problémákat elsősorban kutatás-fejlesztéssel, új technológiák bevezetésével lehet megoldani, és nem az alkalmazotti létszám növelésével. "Egyes versenytársak szándékosan túlbonyolítják a dolgokat, amíg végül csak saját maguk képesek átlátni és üzemeltetni az informatikai rendszereket, mindezért persze csillagászati árat kérnek" -- utalt az éles nyelvéről is ismert Sun-vezető az IBM szolgáltatási üzletágára. "Csak azok választják az IBM Global Servicest, akik végképp feladták" -- mondta McNealy.

A Sun első embere úgy véli, hogy az innováció egy hosszú távú befektetés, az erre költött összegek később az alacsonyabb üzemeltetési és birtoklási költségeken sokszorosan megtérülnek. McNealy elmondta, hogy a Sun negyedévente mintegy 500 millió dollárt költ kutatás-fejlesztésre és hangsúlyozta, hogy a vállalat a dot-kom korszak végeztével sem csökkentette az új termékek és technológiák előállítására szánt költségvetését. Ez teszi lehetővé, hogy a Sun továbbra is befolyásos iparági szereplő maradjon és hatékonyan oldja meg az ügyfelek komplex hálózati informatikai problémáit.

Scott McNealy jellemző példaként említette a szerver-konszolidációt, amely lehetővé teszi, hogy több kiszolgáló által elvégzett feladatokat kevesebb szerver segítségével hatékonyabban lehessen megoldani, csökkenő üzemeltetési költségek mellett. A Sun vezetője kitért az iForce partner-program fontosságára, ennek keretén belül a vállalat számos előre megépített, tesztelt és már bizonyitott megoldást tud szolgáltatni különféle problémákhoz, azonban az ügyfelek egyéni igényeihez szabott, egyedi megoldásokat is képes szállítani. "Miért kellene az ügyfeleknek gyárrá alakítani az adatközpontjukat, amikor a Sun legyártja, összeszereli és kulcsra készen szállítja a megoldást?" -- tette fel a kérdést az elnök-vezérigazgató.


Scott McNealy

McNealy beszédében többször is kitért arra, hogy a Sun olyan megoldásokat szállít, amelyek mentesek a Microsoft-féle világ kötöttségeitől, a biztonsági fenyegetésektől, probléma nélkül illeszthetők bármilyen nyílt környezetbe és nagyon kedvező áron hozzáférhetők. A Sun legnagyobb dobása ebben a tekintetben a Java Enterprise System, egy olyan vállalati szoftverrendszer, amely magában foglal szinte minden létező infrastruktúra-szolgáltatást (azonosítás-kezelés, címtár, webszerver, alkalmazás-szerver, portálszerver) és a vásárlók rendkívül kedvező licenc-konstrukcióban juthatnak hozzá.

A Java Enterprise System új változatai rendszeres időközönként jelennek meg és a komponenseket a Sun teszteli, összehangolja, illetve validálja, ezért az informatikai vezetőknek nem okoz majd fejfájást az esetlegesen több gyártótól (Sun, BEA, IBM, Oracle, Microsoft) származó szoftverek verziókövetése, telepítése, valamint összehangolása. Az előadáson elhangzott, hogy ma már világszerte több mint 100 jelentős szervezet választott a Sun Java Enterprise System szoftverrendszert, amelyet alkalmazottanként 100 dollárért egy évig korlátlatul lehet használni.

"A Java egyértelműen megnyerte a harcot a Microsoft .NET-tel szemben" -- mondta McNealy, aki rámutatott, hogy a Java fejlesztői közösség a világ legnagyobb szoftverfejlesztő közössége, a Java futtatási környezet előre telepítésre kerül a piacra kerülő számítógépek túlnyomó többségére, valamint számos mobil eszközre. "A Java széles körben támogatott, a Java biztonságos, a Java ott van mindenütt, a Java a nyerő" -- folytatta a Sun elnök-vezérigazgatója.

[oldal:Új termékek, szolgáltatások, megoldások]

A Sun szerver-stratégiájában továbbra is a SPARC processzorra épülő, Solaris operációs rendszert futtató rendszerek a hangsúlyosak, azonban a vállalat az utóbbi időben egyre inkább az olcsóbb megoldások felé fordult. A SunNetwork rendezvény első napján számos esetben hangzott el, hogy a vállalat egyik-másik kiszolgálója kedvezőbb áron kapható az azonos kategóriás Dell vagy HP terméknél. A Sun szerverekre a vállalat elsősorban a Solaris operációs rendszert ajánlja, de a gépek igény esetén Red Hat vagy SuSE Linuxszal is rendelhetők.

"A Sun eredetileg az asztali gépek világából érkezett és a Java Desktop Systemmel most ismét visszatért az asztali gépek világába" -- mondta Mark Tolliver, a Sun stratégiai igazgatója és marketingért felelős vezetője. A Java Desktop System egy Linux-alapú szoftvercsomag, amely minden lényeges, az irodai munkához szükséges alkalmazást tartalmaz, többek között a StarOffice csomagot, webböngészőt, email-klienst, személyi információkezelőt, valamint médialejátszót. A Sun bejelentése szerint a Java Desktop System mostantól kapható a vállalatnál, illetve partnereinél, a csomag ára mindössze 50 dollár. A nyílt forrású szoftvereken alapuló Java Desktop Systemet a világ egyik legnagyobb informatikai szolgáltató vállalata, az Electronic Data Services (EDS) is támogatni fogja -- hangzott el.

A Sun bejelentése szerint új funkciókkal egészítette ki a Solaris operációs rendszert és egyes komponensek frissítésével jelentősen növelte annak sebességét. A vállalat mérnökei teljesen újraírták a szoftver hálózati kódját, ennek köszönhetően növekedett a kommunikáció sebessége és csökkent a processzorok terhelése. Jelenős újításnak számit az Advanced Tracing technológia bevezetése, amely folyamatosan figyelemmel kíséri az operációs rendszer, a rajta futó alkalmazások és a hardver-komponensek állapotát és hatékony segítséget nyújt a finomhangoláshoz, vagy épp a hibaelháritáshoz. Emellett új biztonsági funkciókkal is bővült az operációs rendszer.

A Solaris x86 immár támogatja az Intel SSE2 utasításokat, a Hyper-Threading technológiát, ezek révén az Intel-alapú Sun szerverek használatakor kár 30 százaléknál is nagyobb teljesítmény-növekedés érhető el. A vállalat bejelentette továbbá, hogy az akár katonai szintű biztonságot és megbízhatóságot nyújtó Trusted Solaris operációs rendszere hamarosan az Intel Xeon processzorra épülő V60x és V65x szervereken is elérhető lesz.

A berlini SunNetwork rendezvény alkalmával a vállalat összesen 22 új terméket és újdonságot jelentett be, ezek közül kiemelhető az AMD Athlon processzorra épülő B100x blade szerver, a telekomnikációs szolgáltatóknak szánt, kétprocesszoros Netra 240 kiszolgáló, a kétprocesszoros Sun Blade 2500 munkaállomás, az XVR-600 grafikus gyorsító, valamint a Sun Fire Visual Grid System, amely egy vizualizációs rendszer, ezzel a Sun elsősorban az SGI ügyfeleiet szeretné elcsábítani. A Sun emellett több szoftvert, fejlesztői eszközt, komplett megoldást és szolgáltatást is bejelentett.


Neil Knox, Mark Tolliver

Neil Knox, a Sun "Volume System Products" részleg vezetője megerősítette a Sun és az AMD november végi közös bejelentését, amely szerint a Sun AMD Opteron processzorra épülő szervereket dob piacra. A vállalat már jelenleg is szállít ilyen rendszereket partnerei számára, de a hivatalos kereskedelmi megjelenés csak a jövő év első negyedévében esedékes. Knox elmondta, hogy a Sun terveiben 1-8 processzoros Opteron-alapú szerverek szerepelnek. "Lélegzetelállító teljesítmény elérhető áron" -- jellemezte az Opteron-alapú Sun szervereket Knox.

Marc Tremblay, a Sun processzorokat tervező részlegének vezetője számos részletet árult el a vállalat Niagara kódnevű lapkájáról. A Niagara összesen 8 processzormagot tartalmaz egy lapkán, amelyek egyenként 4 utasításszál feldolgozására képesek. A Niagara tervezésekor a vállalat tervezőinek a memória-késleltetés kedvezőtlen hatásainak elfedése volt a célja, ezért a processzort úgy alkották meg, hogy bármilyen memória-művelet esetén váltson az utasításszálak között. A lapka összesen négy integrált memóriavezérlőt tartalmaz.

"Sokat tanultunk a Sun MAJC processzorral szerzett tapasztalatokból és ezeket felhasználva alkottuk meg a Niagarát" -- mondta a HWSW-nek Tremblay, utalva a Sun hasonló felépítésű processzorára, amelyet a 90-es évek végén tervezett. Tremblay volt a Sun MAJC vezető tervezője. A szakember állítása szerint a Niagara hamarosan szilíciumra kerül és 15-18 hónap múlva már a piacon is lehet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról