Szerző: bzd

2000. december 4. 19:18

Batman gázhűtője

Batman barátunk már régóta dolgozik gázdekompressziós hűtőjén, most az épp aktuális, 2.1-es verzióból ad nekünk némi ízelítőt. A rendszer még nem végleges, de így is elegendő a teljesítménye egy csaknem 1.1GHz-es Athlon hidegen tartásához. Csak erős idegzetűeknek!

Batman barátunk már régóta foglalkozik különféle gázdekompressziós hűtőkkel. Most a legújabb, 2.1-es változat rejtelmeibe avat be bennünket. Azok kedvéért, akik kevésbé jártasak a témában el kell mondanom, hogy ez a fajta hűtés gyakorlatilag ugyanazon az elven működik, mint egy hűtőgép, csak itt mondjuk élemiszer helyett processzort hűtünk. Természetesen ezen feladat ellátásához némileg át kell alakítani a szerkezetet, de erről majd Batman lentebb részletesebben beszámol. -BZd-

Halihó!

Úgyátom kicsit elkéstem, mert már régen 1100 MHz felett jár minden profi "tuningőrült". Sebaj azért mégiscsak elkészült a gázhűtésem (másnéven vapochill). Némi magyarázat a késedelemre: gyakorlatilag semmit sem értettem ezelott a hűtőszekrények belső lelkivilágához (kompreszzor, gáz, stb.), magamnak kellett kitalálni mindent. A csőforrasztásokban segített Vass György, akinek ezúton is külön köszönet jár és a felhasznált anyagok nagy része is tőle származik.

Ez már a második kísérlet (V2.1). Az első berendezésem (V1.0b) kétkörös volt, vagyis a hűtőgép egy hőcserélőn keresztül folyadékot hűtött, amit szivattyú nyomott a hűtőfejbe, de nem sikerült valamiért elég hatékonyra.

Ez sem tökéletes még, de már így is tutin hűt. (azért nem tud lehűteni egy 1200W-s vasalót...)

A gép összeszerelt állapotban az 1.sz. szervízhokedlimen pihen. A nagy ablakokat a házra flexszel vágtam ki, idővel dizájnos fémhálót is fog kapni. (Most egy kicsit hasonlít egy nyitott agyműtétes betegre...)

.

.

.

.

A nagy deknit kettévágtam, így könnyebb a gépben turkálni. Elöl a nagy kocka tápegység. (szinte minden háztípusban fellelhető ugyanitt hely extra tápok számára.) A ház elején fent egy fémrács van, mögötte a gázkondenzátor szívónyílása. A hőmérőn az üzemi hőmérséklet, azaz "forró" gázcső (a hűtőfejből kijövő cső) hőmérséklete látható. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hűtő önmagában akár -30°C -ra is lehűl, de géppel együtt csak kb. +10°C, +15°C-ig. Ezen még jócskán javítanom kell.(vagy tényleg ennyire fűt az Athlon 1,9V-on?)

[oldal:Feltárul a rendszer lelke]

A felső fedél levétele után már látszik a "fazék" (egy kollégám nevezte el így a kompresszort) és a gázkondenzátor légterelője. Ez sima műanyag füzetalátétből készült. Már több ilyen légterelőt építettem mindenféle hűtőborda profilra, házon belül és kívül. Neves PC-gyártóktól lestem el, nagyon megnöveli a ventik és bordák hatásfokát.

A berendezés nagy hátránya a 20kg körüli súlya...


A védőelektronika és a kisfeszültségű rendszer néhány eleme. Ebbe a házba már több kísérleti gépet építettem. A ventik és egyéb 5-15V-ot igénylő kütyüknek egy kisebb trafó és egyenhíd adja az áramot. A "fazék" tetején a venti lefújja a meleget. (a másik oldalon meg leszívja) A "fazék" alatt hőtükrös szigetelőanyag (gy.k.: polifoam) van.
A ventikkel kapcsolatban lehet hogy közismert a tény, de minden venti sokkal jobb hatásfokkal üzemel, ha szívóventiként van bekötve!

[oldal:A gép belülről]

Egy 220V-os ventillátor szívja le a gázkondiról a meleget. A kompresszor hátuljánál levő réz csőcsonk a gáztöltéshez kell.(biztonsági szeleppel is el van látva)

Az a kis rugószerű "valami" a gázkondi alatt a kapilláriscső feltekerve. Ez megy a hűtőfejbe (un. "hidegcső").

Teljes jobbldali látkép. A nagy fekete kunkori cső a visszatérő, "forró" gázcső szigetelve. Szigetelni a jegesedés miatt kellett, mert 2 perc alatt egy koktélospohárnyi jeget állított elő. A videokártyán egy darab műanyaglap van az esetleges pára rossz helyre cseppenése ellen. A kompresszor mellett pedig nedvszívó anyag van, mert a "fazék" oldala is jegesedik. A proci több réteg szigetelő anyag és két NYÁK-lemez közé van beszorítva.A hutofejhez 6-os rézcső megy, ez eléggé merev, ezért lett a csőhurok készítve. Így a fejet pontosan be tudtam játszani a procimag elé. A vékonyabb fekete szigetelt cső a bejövő kapilláris. A prociszendvics tetején levő DIP sor az Athlon bekonfigurálásoz lett készítve, így szabadon, szétszerelés nélkül allítható annak minden paramétere.(GFD)

[oldal:A gép belülről #2]

Szinte semmi helyem nem maradt az alsó részben, még a CD-ROM-ot is külső házba kellett raknom...


A prociszenvics közelebbről. A vékony barna-fehér kábel a hőszenzor kábele, ami a "forró" gázcsore van erősítve. A többi szenzor beépítése még folyamatban van.(Egyelőre még a procin sincs.)

A kapilláris és a szinte minden kompresszoros hűtőn jellegzetes szűrő közelről.

[oldal:Utószó]

Jelenleg itt tartok a tesztekkel, de ez folyamatosan alakul és javul:


Nagyon valószínű, hogy egy nagyobb gázkondit kell építenem, az alacsonyabb hőmérséklet stabilan tartásához. (ez csak januári terv)

Az idén már csak a procimag és a hűtőfej jobb szigetelése a terv, ekkor majd körbefotózom a procit is.

Nos, tömören ennyi. Nem bíztatok senkit, hogy építsen gázhűtőt, de jó volt vele foglalkozni. Az biztos, hogy jóval olcsóbban kijottem (össz: 35e Ft) mint, egy 700$-os Asetek Vapochill, bár lehet hogy kisebb a hatásfoka.

A konfigom:

  • AMD Athlon 700 (tuningkártya V1.0 by batman)
  • ASUS K7V alaplap
  • Tekram DC390u SCSI
  • ASUS V3800 TNT2 Pro
  • 256Mb PC133 SDRAM
  • 250W-os táp (ez a minimum, ha Athlonja van az embernek)
  • Gázhűtés, kb 170W-os kompresszor
  • adios

    batman
    peterzs@matavnet.hu

    Kiegészítés:

    Egyelőre egy kollégámnak építünk egy ilyen hűtőrendszert, felhasználva mindazokat a tapasztalatokat amiket a V2.1 megépítésénél és a tesztelések alatt szereztünk.
    Ez az új gép már egyfajta kalkulációként is szolgálni fog, és ha úgy látjuk Vass György barátommal, akkor lehet, hogy többet is készítünk.

    • A hűtőberendezést külön (meztelenül) semmiképpen sem akarom terjeszteni, csak beépítve.
    • Legalább nagy torony kell a beépítéséhez.
    • Az a megoldás, hogy a hűtőrendszert egy külön dobozba szereljük egyelőre nem járható.
    • A gép nem csak Athlont tud hűteni.
    • A legnehezebb a hűtőfej megforrasztása volt...
    • Először F22-es gáz volt a rendszerben, de a fagyások miatt visszaálltam F12-es (134-es) gázra.

    Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

    a címlapról