Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Az Electronic Arts a Wii-ben bízik

Bodnár Ádám, 2009. május 06. 09:39
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A tavalyinál jóval kisebb bevétellel és kisebb veszteséggel zárta az első naptári negyedévre eső negyedik pénzügyi negyedévét a világ második legnagyobb független videojáték-kiadója, az Electronic Arts. A cég a recesszió miatt továbbra is óvatos, a Sims 3 és a Godfather 2 mellett a Wii-s fejlesztésektől vár áttörést.

hirdetés
Az EA az év első három hónapjában 24 százalékkal esett éves összehasonlításban és így 860 millió dollárt tett ki. A vállalat által korábban megkezdett költségcsökkentési programnak köszönhetően kisebb bevétel mellett is csökkent a veszteség, 42 millió dollár volt, szemben a tavalyi 94 millióval. Az egy részvényre jutó veszteség 37 centet tett ki, a Bloomberg által megkérdezett szakértők átlagosan 42 centes mínuszt vártak. A Skate 2, a Rock Band 2, a Lord of the Rings: Conquest, a Left 4 Dead és a Need for Speed Undercover voltak az EA legnépszerűbb játékai az elmúlt negyedévben. John Riccitiello, az EA vezére az eredmények kapcsán elmondta, a jövőben is nagy figyelmet fordítanak majd a szigorú költséggazdálkodásra. Tavaly ősszel ezer dolgozó elbocsátását jelentette be az EA, ehhez idén tavasszal további százan csatlakoztak. A vállalat összesen 12 létesítményét zárta be, az itt dolgozókat elküldték, illetve más telephelyeken vonták össze. Az üzemeltetési költségek egy év alatt 18 százalékkal csökkentek.

A most kezdődött pénzügyi évben továbbra is óvatos az EA, mivel még nem látszik, mikor javulnak a gazdasági körülmények. Összességében azonban pozitívak a játékipar kilátásai, Eric Brown pénzügyi vezér szerint "az iparág egészséges" és továbbra is növekedik. Az EA több fontos játékának megjelenését is áthozta erre a pénzügyi évre, köztük a Godfather 2, a Sims 3 premierjét is. Ezektől jelentős profitnövekedést vár a cég, mivel a fejlesztésük már lezárult és az ezzel kapcsolatos költségeket az előző évben el is könyvelték.

A vállalat emellett a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet a Nintendo Wii-re. A most lezárt pénzügyi évben már az összbevétel 14 százalékát adták a Wii-re megjelent szoftverek, a jelenlegi pénzügyi évben pedig az EA Sports Active-tól, a Harry Potter and the Half-Blood Prince-től, a Tiger Woods PGA Tour 10-től, valamint az EA Sports Grand Slam Tennistől vár jelentős sikert a cég. Az új generációs konzolok közül eddig a Wii teljesít a legjobban, világszerte több mint 50 millió darabot adtak el belőle, annyit mint a két riválisból összesen, tehát a piac nagy, ráadásul Wii-re olcsó fejleszteni.

Az elmúlt pénzügyi évben az EA-nek 31 olyan játéka volt, amely 1 milliónál nagyobb példányszámban fogyott, azonban az 5 milliós határt csak a Madden NFL 09, a FIFA 09 és a Need for Speed Undercover érte el -- a régóta várt Spore mindössze 2 millió példányig jutott. A céget az utóbbi időben sok támadás érte a sajtó és a kritikusok részéről amiatt, hogy kizárólag a jól bejáratott nevekre koncentrál és hiányzik a játékaiból az innováció. Sokat elmond az EA teljesítményéről ezen a téren, hogy a tavalyi év legnagyobb bevételt termelő játéka a Rock Band sem házon belüli fejlesztés, az EA csak a kiadó szerepét töltötte be.

A vállalat előtt álló kihívás jelentős, ugyanis a szakma innovációt vár, miközben a kereskedők csak a jó nevű címeket szeretik kitenni a polcokra, mivel ezek a biztosan eladható játékok. Üzletileg is kisebb kockázatot jelent egy jól bejáratott franchise-ra alapozni: az új konzolok, a nagyfelbontású tévék megjelenésével párhuzamosan elképesztően növekednek a játékok fejlesztési költségei is, így egy teljes árú dobozos játéknál már a nullszaldó kitermeléséhez is szükséges lehet egymillió példány értékesítése.

A legkisebb rizikót akkor vállalja a fejlesztőcég tehát, ha marad a jól bejáratott neveknél. A folytatások önmagukban nem jelentenek problémát, gondoljunk csak a Grand Theft Autóra, a Halóra vagy a Gears of Warra, amelyeket a szakma is elismeréssel fogad és a lapokban is 90 százalékos vagy annál jobb értékeléseket kapnak. Az EA játékai azonban az elmúlt években nemcsak az innovációt mellőzték, de egyre rosszabb minőségűek is lettek -- ezt maga Riccitiello is elismerte. A Need for Speed Undercover például már csak 50-60 százalék körüli értékeléseket kapott a játéklapoktól, a sorozat történetének legrosszabb kritikáit bezsebelve, de még a 2008 egyik legnagyobb dobásának szánt, hatalmas költségvetésű Spore sem jutott 80-90 százalék fölé.

4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!