Szerző: Bizó Dániel

2009. május 5. 12:36

Az állami szektor hátán kapaszkodik fel a Synergon

Másfélszeresére növelte forgalmát, és nyereségessé vált a Synergon Csoport az idei első negyedévben, számolt be a cég egy mai sajtótájékoztatón. Ez a lendület várhatóan az év hátralevő részében is kitart majd, és az év egészében is növekedést és profitot vár a vállalat, amit elsősorban a 2008 során elnyert állami projektek realizálódásának, legfőképpen a BKV IT-rendszerének átvételének köszönhet.

A Synergon Csoport első háromhavi árbevétele 4 milliárd forint fölé emelkedett, ez 50 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban befolyt 2,7 milliárdos összeget. A korábbi súlyos veszteségekből nyereség lett, csoportszinten 278 millió forintos EBITDA-t (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti nyereség) és 171 milliós üzemi eredményt ért el a cég. Az adózott profitot, mely 38 millió forint lett, a pénzügyi műveleteken keletkezett jelentős veszteség húzta le -- a tavalyi 747 milliós negatívumhoz képest azonban hatalmas előrelépés. Az átláthatóbb, fókuszáltabb működés érdekében a csoport holdingstruktúrát vesz fel.

A növekedést teljes egészében a Synergon hazai tevékenysége magyarázza, miután számos korábban megnyert projekt elindult, így már bevételhez is jut belőlük a vállalat. \"Az árbevétel ugrása nem egy nagy projekt hatása, hanem a 2008-ban elnyert üzletek értek be\" -- mondta el Lazarovits Márk vezérigazgató. Lazarovits is osztja azt a véleményt, hogy a válságot ki kell használniuk azoknak a vállalatoknak, melyek megfelelő tartalékokkal rendelkeznek ahhoz, hogy ne a túlélésért küzdjenek. Úgy véli, már középtávon is jelentős növekedést rejthet az IT-ipar, éppen a cégeknek feszülő költségnyomás miatt, mely a kiszervezés felé tereli azokat. \"Válság idején igenis kommunikálni kell, a márkát igenis építeni kell\" -- szögezte le.

Bár több lábon akar állni, a Synergon számára Lazarovits továbbra is elsősorban az államigazgatási szektorban látja a lehetőségeket, a fejlesztések és az üzemeltetés kiszervezése kapcsán. Az állami tenderek megnyerésére specializálódott cég számos állami szerv vagy állami tulajdonban lévő vállalatnál nyert el fejlesztési vagy üzemeltetési projekteket, így többek közt a bírósági IT-rendszert is átvette tavaly a Kopping Datorggal közösen, továbbfejleszti a Nemzeti Hírközlési Hatóság SAP-alapú pénzügyi rendszerét, de jelen van a Magyar Nemzeti Banknál és a Magyar Közútnál is, valamint résztvesz a különféle szociális támogatási rendszereket kiszolgáló IT-fejlesztésekben.

Projekt BKV

A Synergon legnagyobb sikere azonban jelenleg egyértelműen a BKV informatikai rendszere üzemeltetésének az átvétele, mely január elsejével kezdődött meg. A 10 évre szóló, 33 milliárdos keretösszegű megállapodás értelmében a Synergon végzi az üzemeltetést és az ahhoz kapcsolódó fejlesztéseket, amibe beletartozik a hardverek és alkalmazások konszolidációja is, árulta el a HWSW kérdésére Lazarovits.

Mindez azonban nem fedi le az új alkalmazások vagy az üzleti folyamatok fejlesztését, így Lazarovits nem tudott nyilatkozni a BKV esetleges jövőbeni fejlesztéseiről, mint például az elektronikus beléptetőrendszerek hosszú ideje húzódó bevezetése. Mindenesetre Lazarovits szerint az olyan nagy üzemeltetési források, mint amilyen a BKV-s üzlet is, stabil alapot adnak az egyedi fejlesztések előfinanszírozásához, így a további bővüléshez. \"A BKV-szerződés egy erős piaci pozíciót ad, sokkal kiszámíthatóbbá teszi a működést\".

A várhatóan az egész évben kitartó növekedés ellenére a Synergon racionalizálja működését, közel 70 alkalmazottal kevesebbet foglalkoztatott a negyedév végén, mint egy évvel korábban. A leépítések elsősorban a back office és kereskedelmi alkalmazottakat érintette, a megtakarított bér- és személyi jellegű költségek egy részét marketingkiadásokra fordíthatta.

Mindeközben ugyanakkor eseti jelleggel toboroz is a vállalat az új projektek okán, elsősorban \"üzemeltetési területen van szakemberigényünk\", fogalmazott Lazarovits, valamint az államháztartást ismerő, szaktudással rendelkező tanácsadókra van szükségük. Az egyes fejlesztések kapcsán a vezérigazgató elmondta, hogy a szabadpiacról igyekeznek megvásárolni azokat a specializált, az adott projektet megvalósító rendszerhez értő fejlesztőket, akikre szükség van a saját fejlesztések integrációjához.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról