:

Szerző: Bizó Dániel

2009. május 4. 13:33

Egy kisebb, androidos Motoroláé a jövő

Nem okoztak meglepetést a Motorola első negyedéves számai. A vállalat minden mutatója romlott, nőtt a veszteség, és drasztikusan apadt a készpénzállomány. A mobiltelefonos részleg szabadesése fékezhetetlennek tűnik, az egyetlen reményt az androidos okostelefonok jelentik, melyek megjelenéséig igyekszik a lehető legjobban összehúzni magát a cég -- az elmúlt három hónap alatt 1 milliárd dollár készpénzt fogyasztott el a működése.

A Motorolánál már tavaly eldőlt, hogy a Google Android operációs rendszerre alapozott okostelefonokra koncentrál a cég, azonban ez csak az elmúlt hónapok során vált nyilvánvalóvá a nyilvánosság előtt. A részleg jelenlegi vezetője, a Qualcommtól tavaly érkező Sanjay Jha már kinevezésekor közölte, hogy a Motorola szűkíteni fogja kínálatát, és az okostelefonok felé fordul, melyek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az eladásokból. A Motorola folyamatosan növelte az okostelefonokra fordított erőforrásait, melyek Windows Mobile-t és Androidot futtatnak.

Az elmúlt hónapokban azonban az Android került végérvényesen előtérbe, miután tavaly ősszel a cég megkezdte az androidos fejlesztésekkel foglalkozó csapatának megerősítését. Windowsról azóta szó sem esik, olyannyira, hogy a cég negyedéves pénzügyi konferenciahívásán ki sem ejtették ezt a szót, de még elemzők sem kérdeztek rá -- az Android volt a figyelem középpontjában. A Motorola első androidos modelljei várhatóan az év végén jelennek meg, amiről több mobilszolgáltatóval is tárgyal a cég, és nem csak az Egyesült Államokban.

A Motorola egy gyakorlatilag a piac számára ismeretlen, nem bizonyított platformra teszi meg tétjeit, ami természetszerűleg kockázatos húzás. Ezt a kockázatot azonban vállalnia kell a cégnek, ha még valaha meg akar kapaszkodni a piacon, és a legnagyobb öt mobilgyártó közt maradni. A Motorola mindössze 14,7 millió mobilkészüléket adott el az év első három hónapja során, 46 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban, részesedése pedig 6 százalékra olvadt -- a RAZR sorozat sikerének csúcsán a vállalat 22 százalékon is állt már. A részleg árbevétele 54 százalékkal 1,8 milliárd dollárra esett vissza, üzemi vesztesége pedig 509 millió dollárra duzzadt. A cég drasztikus költségcsökkentési programot hajt végre a mobil üzletágnál, mellyel idén 1,3 milliárdot igyekszik megtakarítani 2008-hoz képest.

A mobiltelefonok hatalmas koloncot képeznek az egyébként egészségesen működő többi részlegen. Az otthoni szórakoztatóelektronikai és hálózati eszközökért felelős divízió forgalma 16 százalékkal csökkent, üzemi nyeresége pedig 24 százalékos esést követően is 115 millió dollárt tett ki. A nagyvállalati és ipari mobilmegoldásokat szállító Enterprise Mobility nyeresége harmadával esett, de így is 156 milliós működési profitot mutatott fel.

Okostelefont mindenkinek

A Motorola úgy gondolja, hogy elegendő tömeg épült fel az Android mögött ahhoz, hogy sikeressé váljon. Jha rámutatott, hogy már több mint 3 ezer alkalmazás érhető el a Google mobil platformjára. Mindez önmagában azonban kevés az üdvösséghez, a Motorolának nem elég, ha az Android ütőképes alternatívát teremt a piacon, meg is kell tudnia különböztetnie magát. A Motorola számos ponton igyekszik majd ezt megtenni, árulta el Jha, többek közt szorosan integrált üzenetküldő és közösségi hálózati funkciókkal, formatervvel, ennél sokkal többet azonban nem akart elárulni. Eddig egyetlen Android-modell van a piacon, a HTC G1, és hamarosan érkeznek a Samsung implementációi is.

Az okostelefonok a jövőben nemcsak a kifejezetten drága, felsőkategóriás modelleket fogják takarni, vélik a Motorolánál, a szegmens bővülni fog lefelé is. Jha elárulta, hogy a Motorola egyetlen Android platformot kíván létrehozni, melynek funkcióit megfelelően testre tudja szabni az adott szegmenst célzó készülékek számára. A vezető ugyanakkor leszögezte, hogy a stratégiájuk egyik alapvető eleme, hogy szűkebb, kevésbé diverzifikált kínálattal jelennek meg, mégpedig annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói felület és élmény elérésére koncentrálják erőforrásaikat -- ez Jha szerint különösen fontos az érintőképernyős modelleknél.

Ha a Motorola erőfeszítései gyümölcsöt is hoznak, és az androidos okostelefonjai sikeressé válnak, a korábbi értékesítési volument akkor sem tudja egyhamar visszaszerezni a vállalat. Ennek érzékelhetően Jha is tudatában van, ugyanakkor nem aggódik a méretgazdaságosság miatt. \"Ami a méretgazdaságosságot illeti, egyáltalán nem a piacrészesedést szem előtt tartva vezetem ezt az üzletet\" -- fogalmazott sokatmondóan.

A Motorola korábban sem tudta a méretgazdaságossági előnyöket kihasználni, ugyanis hiába rendelkezett hatalmas volumennel, ahány telefonmodell volt, annyiféle alkatrészből épültek fel. Az egyik legfőbb változás a mobiltelefonos részlegnél, hogy egységesítették a hardverelemeket, mint a chipeket, akkumulátorokat, kijelzőket. \"Úgy gondolom, lehetséges számunkra méretgazdaságosságot szerezni a felhasznált alkatrészekben [...] Úgy gondolom, a küszöb felett vagyunk, hogy [ez] problémát jelentene nekünk\".

a címlapról

ÁRAM

1

Moduláris atomreaktorokból vásárol energiát a Google

2024. október 15. 13:45

Az AI-szolgáltatások miatt megnőtt áramigényt újabban atomreaktorokból származó energiával próbálják fedezni a techóriások, a Microsoft utána a Google is hasonló megállapodást kötött.

RUST

5

Továbbra is erősödik a Python és a Rust

2024. október 14. 14:15

Ugyan már eddig is messze előzte a többi programozási nyelvet, a Python még tovább tudta növelni népszerűségét a TIOBE Index aktuális állása szerint, a Rust pedig szintén erősödik.