:

Szerző: Bodnár Ádám

2009. április 24. 09:06

Csökkenő bevétel, zuhanó nyereség, mégis elégedett a Microsoft

Először csökkent a Microsoft negyedéves bevétele éves összehasonlításban, mióta 23 éve tőzsdére vitték a céget. A PC-piac mélyrepülését a világ legnagyobb szoftvergyártója nem tudta kikerülni, nyeresége közel harmadával esett, amely az átszervezésekkel és elbocsátásokkal kapcsolatos kiadásoknak is köszönhető.

[HWSW] Először csökkent a Microsoft negyedéves bevétele éves összehasonlításban, mióta 23 éve tőzsdére vitték a céget. A PC-piac mélyrepülését a világ legnagyobb szoftvergyártója nem tudta kikerülni, nyeresége közel harmadával esett, amely az átszervezésekkel és elbocsátásokkal kapcsolatos kiadásoknak is köszönhető.

A PC-piac gyengesége húzta le a mutatókat

A vállalat öt üzleti egyéséből négynek csökkent a forgalma, bár az esés mértéke nagy szórást mutat. Az asztali Windowsokért felelős divízió kapta a legnagyobb pofont, itt a bevétel 16 százalékkal esett, az üzemi eredmény 20 százalékkal apadt. Ennek oka a PC-piac gyengesége, az első negyedévben az IDC és a Gartner 6-7 százalék körüli visszaesést mért. A Microsoft vezetői szerint a netbookok előretörése inkább segített mint ártott az üzletnek, Chris Liddell pénzügyi vezér úgy vélekedett, netbookok nélkül még rosszabb lenne a Microsoft helyzete. Az olcsó PC-ket olcsó operációs rendszerrel értékesítik az üzletekben, Vista helyett általában Windows XP-vel. A Microsoft szerint azonban a netbookokat nem a notebookok helyett, hanem mellé vásárolják az emberek, így jelenlétük összességében pezsdíti a Windows-eladásokat, nem fékezi. Az első negyedévben eladott PC-k tizede volt netbook -- állítja a Microsoft.

Kitűnően teljesített a szerverszoftvereket és fejlesztői eszközöket gyártó üzletág, ez volt az egyetlen, ahol az eladások nőni tudtak a tavalyi év azonos időszakához képest. A 7 százalékos bevételnövekedés mellett az üzemi eredmény 24 százalékkal erősödött, elsősorban a nagyvállalati licencben értékesített Windows Server 2008, a SQL Server 2008 és a System Center felügyeleti eszközök népszerűségének köszönhetően. A OEM-eladások azonban jelentősen lassultak, ahogy az x86-os szerverek piaca lezuhant.

Enyhén csökkenti az üzleti szoftverekért felelős részleg forgalma, a bevétel 5 százalékkal, az üzemi eredmény 8 százalékkal olvadt. A vállalat tájékoztatása szerint ez elsősorban a PC-piac gyengeségének köszönhető, a kevesebb eladott PC kevesebb eladott Office-t jelent. Ezt némileg ellensúlyozni tudták a nagyvállalati licenckonstrukcióban értékesített termékek, a Microsoft szerint erős volt a kereslet a SharePoint, az Office Communications Server és a CRM iránt, ezek mind legalább 20 százalékkal több bevételt hoztak mint egy évvel korábban.

Jó hírrel szolgált az Entertainment and Devices üzletág is, amennyiben a mindössze 2 százalékos bevételcsökkenés jó hírnek tekinthető. A Microsoft tájékoztatása szerint az év első háron hónapja során 1,7 millió Xbox 360 talált gazdára, közel harmadával több mint tavaly ugyanekkor. A 2008 közepén kezdődött pénzügyi éve során mintegy 10 millió konzolt adott el a Microsoft, 15 százalékkal többet mint a megelőző pénzügyi évben összesen. Az Xbox 360 vásárlói átlagosan 8,3 szoftvert vesznek meg a konzoljukhoz, ami messze a legmagasabb az iparban. Szokás szerint gyatra teljesítményt nyújtott az online részleg, a forgalom a recesszió hirdetési piacra gyakorolt negatív hatása miatt 15 százalékkal csökkent, az üzemi veszteség több mint duplájára nőtt.

Még nincs itt a mélypont?

A március 31-én véget ért harmadik pénzügyi negyedévben a redmondi vállalat 13,6 milliárd dolláros forgalmat ért el, ami 5,6 százalékos visszaesést jelent éves szinten. A nettó veszteség 32 százalékkal 2,98 milliárd dollárra apadt, részben a január elején bejelentett 5000 fős leépítésekkel kapcsolatos kiadások miatt, másfelől befektetések értékcsökkenésének leírása miatt. Jól mutatja a Microsoft masszív nyereségtermelő képességét, hogy az üzemi eredmény csupán 3 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbi szintet. Az egy részvényegységre jutó eredmény 39 cent volt, ami megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Chris Liddell pénzügyi vezér szerint a vállalat az év hátralevő részében továbbra is nehéz körülményekre számít, szerinte egyelőre semmi nem utal arra, hogy az informatikai piac elérte volna a mélypontot. Liddell összességében elégedett volt a vállalat teljesítményével, különös tekintettel a költségek kordában tartására, emellett kiemelte azt is, hogy a kíméletlen körülmények és a elbocsátások ellenére a vállalat termékfejlesztési jól haladnak. Most már biztos, hogy ősszel jön a Windows 7, a Windows Server 2008 R2 és az Exchange Server 2010, amelyet jövő tavasszal követ az Office 2010 és az új SQL Server.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról