Szerző: Bodnár Ádám

2009. március 23. 10:49

Csökkenő nyomtatópiacon is erősíteni tudott a Samsung

Az LCD-tévék és a mobiltelefonok mellett a Samsung számára a nyomtatópiac is a fókuszterületek közé került. Ennek bizonyítéka az is, hogy a vállalat tavaly ősszel önállósította nyomtatókkal foglalkozó üzletágát, amelynek élére Magyarországon Szendi-Horváth Ádámot nevezték ki.

[HWSW] Az LCD-tévék és a mobiltelefonok mellett a Samsung számára a nyomtatópiac is a fókuszterületek közé került. Ennek bizonyítéka az is, hogy a vállalat tavaly ősszel önállósította nyomtatókkal foglalkozó üzletágát, amelynek élére Magyarországon Szendi-Horváth Ádámot nevezték ki.

A Gartner regionális adatai szerint 2008-ban 8 százalékkal csökkent a nyomtatópiac tavaly az EMEA régióban. A legnagyobb öt gyártó közül egyedül a Brother és a Samsung tudott növekedést elérni, a koreai cég 16 százalékkal 2,8 millióra növelte szállításait. Szendi-Horváth Ádám becslése szerint a vállalat részesedése a hazai piacon 27 százalék körül volt tavaly, amit 31 ezer berendezés értékesítésével tudott elérni. A Samsung hazai bevételének 7-8 százalékát adják a nyomtatók.

2008-ban 10 százalékkal csökkent a hazai nyomtatópiac, a Samsung azonban 20 százalékkal tudta növelni szállításait. Idén a recesszió mélyülése miatt 5-8 százalékos piaccsökkenéssel számol Szendi-Horváth Ádám, a Samsung reális célja hogy legalább ugyanannyi készüléket értékesítsen mint egy éve, és növelje részesedését. A lézerek piacán a Samsungot kizárólag a HP előzi meg a rangsorban, azonban a kaliforniai cég befogható távolságban van, előnye kevesebb mint 10 százalékpont.


Samsung: egy nyomtató is lehet szép

A Samsung nyomtatással foglalkozó üzletága jelenleg 6 disztribútorral és mintegy 2000 dealerrel dolgozik Magyarországon. Az eladott készülékek többsége otthonokba és kisirodákba kerül, de egyre növekszik a vállalati, intézményi felhasználók köre is, ma már a forgalom negyedét adják -- tudta meg a HWSW. A koreai cég elektronikai termékeivel (tévék, mobiltelefonok) felépített márkaismertségére ma már a nyomtatót vásárlók is kedvezően reagálnak, a vállalatok és intézmények körében pedig a siker egyik záloga a Samsung faxokkal szerzett kedvező tapasztalat lehet.

A Samsung számos ismert nyomtatómárka számára gyárt készülékeket évek óta, az eltelt évek során jelentős tapasztalatra tett szert. A cég kimondott célja, hogy 2012-re utolérje a HP-t a nyomtatópiacon.

a címlapról

standalone

9

Készen áll a Telekom az igazi 5G-korszakra

2026. február 3. 12:33

Az 5G-s lakosságarányos lefedettség év végére elérheti a 99%-ot a szolgáltatónál, de 5G és 5G között továbbra is óriási lesz a különbség.