:

Szerző: Bodnár Ádám

2009. február 5. 09:03

Több mint negyedével zuhant a Cisco nyeresége

Jelentősen csökkent a Cisco Systems bevétele és nyeresége is a január 24-én véget ért második pénzügyi negyedévben. A vállalat kilátásai sem rózsásak, a jelenleg is zajló időszakra további visszaesést prognosztizál a cég.

[HWSW] Jelentősen csökkent a Cisco Systems bevétele és nyeresége is a január 24-én véget ért második pénzügyi negyedévben. A vállalat kilátásai sem rózsásak, a jelenleg is zajló időszakra további visszaesést prognosztizál a cég.

A hálózati berendezések legnagyobb gyártójának bevétele a tavalyi második negyedév 9,8 milliárd dollárjáról 9,1 milliárd dollárra esett vissza, több mint öt év után most fordult elő első ízben, hogy a Cisco bevétele csökkent. A nettó eredmény pedig 2,1 milliárd dollárról 1,5 milliárdra olvadt, a részvényenkénti profit 32 centet tett ki, némileg felülmúlva a Reuters Estimates által megkérdezett elemzők 30 centes előrejelzését.

John Chambers elnök-vezérigazgató az elemzők számára rendezett konferenciahíváson elmondta, a vállalat kénytelen költségstruktúráját a megváltozott viszonyokhoz igazítani, azonban hangsúlyozta, elbocsátásokról egyelőre nem döntöttek. Mindazonáltal -- folytatta Chambers -- amennyiben leépítésekre kerülne sor, a cégnek legalább az alkalmazottak 10 százalékától meg kellene majd válnia, ami közel 7 ezer munkahely megszűnését jelentheti. Egyelőre létszámstoppal és az utazási költségek lefaragásával spórol a Cisco, éves szinten mintegy 1 milliárd dollárt. Piaci elemzők azonban úgy látják, ez nem lesz elég, mivel a vállalat forgalma jóval gyorsabban csökken a költségeknél.

A Cisco eredményei jól mutatják, hogy a vállalatok világszerte behúzták a kéziféket, ami a technológiai kiadásokat illeti. A switchek forgalma 11 százalékkal 3 milliárd dollárra, a routereké 23 százalékkal 1,5 milliárd dollárra esett vissza egy év alatt, és még a Cisco egyéb megoldásait (pl. VoIP, videokonferencia, egységes kommunikáció, biztonság) magában foglaló Advanced Technologies üzletág is csak 1 százalékkal tudta növelni bevételét, amely így 2,4 milliárd dollárt tett ki. Jó hírt jelentett ugyanakkor, hogy a Cisco szolgáltatásokból (WebEx, IronPort) zármazó forgalma éves szinten 10 százalékot növekedve 1,7 milliárd dollárt ért el.

A neheze azonban még most következik: a Cisco legfrissebb előrejelzése szerint a jelenlegi, áprilisban véget érő negyedévben akár 15-20 százalékkal is visszaeshet a forgalma, 7,8 és 8,3 milliárd dollár közé. Elemzők átlagosan 8,76 milliárd dolláros bevételt jeleztek előre, a rossz hírek nyomán a Cisco-papírok árfolyama gyorsan csökkenésnek indult.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.