Szerző: Bizó Dániel

2009. január 5. 17:33

Frissítve: Képtelen tartani az Itanium terméktervét az Intel - késik a Tukwila

Úgy látszik, a késés fogalma végleg és visszavonhatatlanul egybeforr az Itanium nevével. A szakma tavaly év végén hiába várta, hogy a Tukwila kódnéven ismert következő generációs chip piacra dobását bejelentse az Intel. A vállalat azonban mélyen hallgat, pedig a platform versenyképessége nagyon is igényelné a drasztikus előrelépést ígérő új Itanium mielőbbi piacra kerülését. A HWSW úgy tudja, a Tukwila több hónapos csúszásban van, és csak év közepe felé várható a tömeges hozzáférhetősége.

A Montecito katasztrofális fiaskóját követően az Intel kommunikációja látványosan visszafogottabbá vált az Itaniummal kapcsolatban. Az Itanium termékterv nagyjából háromnegyed, az eredetihez képest inkább egy teljes éves csúszása rengeteg extra időt adott a Tukwila projekt számára ahhoz, hogy időben és a kitűzött specifikációkkal rajtoljon el. Az Intel az elmúlt években a konzervatívnak tekinthető 2008 végi dátumot jelölte meg a Tukwila piacra kerülésének idejeként, így látható piaci hatást lényegében 2009-ben fejtett volna ki az új Itanium-szerverek terjedésével.

\"\"Se híre, se hamva

Az idő múlásával azonban zavaróan elhalkult az Intel, az Intel Developer Forumokon szinte semmi szó nem esett a vállalat felsőkategóriás szerverprocesszorairól. Telt és elmúlt 2008, mégpedig úgy, hogy a Tukwiláról semmi hír nem érkezett a hivatalos csatornákon keresztül. A HWSW által megszondáztatott nagy szállító hazai leányának sem volt tudomása arról a mai napig sem, hogy mi a helyzet a 65 nanométeres eljárással készülő, új rendszerinfrastruktúrát használó négymagos chipről, mely teljesítményben legalább kétszeres előrelépést ígér a jelenlegi generációhoz képest.

Ilyen közel a vélt rajthoz ez igen szokatlan, azt sejteti, hogy a következő hetek, hónapok során még nem kerülnek piacra az új processzorral szerelt rendszerek, pedig arra nagyon is szüksége volna az Itanium platformnak. Ahogyan az egyik szerverszállító képviselője fogalmazott, eddig kényelmes növekedést biztosított a saját ügyfélbázison meglévő, kifutott architektúrájú rendszerek felváltása. Ahhoz azonban, hogy a megőrizzék a lendület nagy részét, már a versenytársaktól és az x86-os piacból is kellene rabolni, ami ütőképes termékeket követel meg.

Tukwila
A Tukwila az Intel 65 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológiájával négy nagyteljesítményű, két utasításszálat felváltva végrehajtó (coarse grained switch on event multithreading) magot integrál egyetlen szilíciumszeletre. A chip összesen 24 megabájt harmadszintű gyorsítótárral (magonként 6 MB L3), magonként 256 kilobájt dedikált L2 adat és 512 kilobájt dedikált L2 utasítás tárral rendelkezik -- ez utóbbi fele akkora, mint a Montecito egy-egy magjáé, megjelent viszont az úgynevezett directory cache, melynek mérete 1,92 megabájt, célja pedig a adatkoherencia támogatása. A lapka mérete megközelíti a 700 négyzetmillimétert, vagyis közel két és félszer nagyobb a négymagos AMD Barcelonánál, ami nem csoda, hiszen több mint 2 milliárd tranzisztorból épül fel.

A Tukwila igazi újdonsága azonban nem a magokban rejlik, hanem a rendszerarchitektúra lecserélésében. A négymagos Itanium ugyanis a család történetében elsőként szakít a HP PA-RISC mára elavult buszrendszerének örökségével, és a nagy sávszélességet és alacsony késleltetéseket biztosító QuikcPath Interconnect (QPI) nevet kapó (korábban Common System Interface, CSI) pont-pont összeköttetéseket, valamint integrált memóriavezérlőt alkalmaz. Az új infrastruktúra is hatalmas előrelépést jelent: a QPI-linkek akár 96 gigabájt másodpercenkénti aggregát sávszélességet is biztosíthatnak más processzorok felé, miközben a két négycsatornás FB-DIMM vezérlő összesen 34 gigabájt áteresztőképességel rendelkezik -- ehhez képest a Montvale legfeljebb 10,6 gigabájtos sávszélességgel gazdálkodhat.

A QPI révén a Tukwila magok gazdag, órajelenként akár 6 utasítás végrehajtására képes erőforrásai magasabb kihasználtsággal üzemelhetnek, a rendszerek pedig sokkal jobban skálázódnak a foglalatok számával. Az Intel szerint Tukwila egy négyutas rendszerben TPC-C és SPECCPU tesztek alatt átlagosan kétszer nagyobb teljesítményt nyújt 25 százalékkal magasabb (130 wattos TDP osztály) fogyasztás mellett, miközben a nagyobb energiaosztályú modellek ennél is nagyobb többletre képesek. A Tukwila gyakorlatilag minden megfelelően többszálúsított szoftver esetében hatalmas előrelépést képvisel, leginkább azonban üzleti alkalmazások alatt szerepelhet fényesen.

Miközben az Itanium egy csalódást keltő megújulást követően két és fél éve lényegében egy helyben toporog, addig riválisai folyamatosan fejlesztenek: az IBM a Power6 igen agresszív rendszer- és processzorarchitektúrájával tovább erősítette vezető szerepét a csúcsteljesítményű rendszerek terén, miközben a Sun Microsystems a Fujitsuval karöltve mára behozta korábbi lemaradásának nagy részét, sőt a masszívan párhuzamos Niagara-családdal piacot szerez az időközben szélsebesen fejlődő x86-tól. Az Itanium mára elvesztette élét, pont, ahogyan az előző generációs, egymagos Madison is erőtlenné vált, ezért különösen fájdalmasan érintette a platform értékesítését a Montecito késlekedése, és a várakozásoktól elmaradó teljesítménye.

Éppen ezért kritikus jelentőségű volna, hogy a Tukwila a lehető nagyobb előrelépést hozza el, mégpedig minél hamarabb. A jelek szerint azonban ismét csalódást kelt e téren az Itanium, a Montecito terveezőcsapatának hibájából ajándékba kapott hosszú hónapok ellenére a vártnál valószínűleg jóval később jelenik meg az következő generációs chip. Gacsal József, az Intel Magyarország üzletfejlesztési igazgatója több hónapos késést vár, így a Tukwila-rendszerek csak év közepére érkeznek meg, tudta meg a HWSW. Ezt az Intel egy másik képviselője, Pawel Gepner architektúra specialista is megerősítette.

Módosítani kellett

Gacsal elmondása alapján ennek magyarázata az, hogy az ügyfelektől és partnerektől kapott visszajelzések alapján az Intel újra a tervezőasztalhoz ültette a mérnököket, vagyis újra megnyitották a Tukwila egyszer már lezárt forráskódját. A mérnökök feladata pedig nem volt más, minthogy DDR3-modulokat is támogató memóriavezérlővel lássák el az eredetileg a kizárólag drágább és magasabb fogyasztású FB-DIMM 1/2 memóriát kezelő chipet, valamint hogy biztosítsák, a Tukwila-rendszerek az azt követő két processzorgenerációval, vagyis a Poulsonnal és a Kittsonnal is lábkompatibilisek maradnak. Nemcsak a változtatások vesznek időt igénybe, de a hosszadalmas chip- és rendszervalidációkat is újra kell kezdeni. Frissítés: a DDR3-támogatást nem chip-, hanem rendszerszinten oldották meg a mérnökök, azaz egy köztes diszkrét logika maszkolja el a DDR3-alrendszert a processzor memóriavezérlője előtt, és fordít a két interfész közt.

Az Itanium egy új generációjának megjelenése tehát ismét elcsúszik, a kérdés az, mennyit, és ez mennyi elvesztett üzletet jelent. Ha a Tukwila viszonylag hamar, néhány héten belül piacra is kerül, a teljes platformot átható gyökeres műszaki váltás miatt az új Itanium-szerverek felfutása várhatóan több negyedévre elhúzódik, ahogyan a szerverszállítók portfóliójuk újabb és újabb részeit frissítik, vagyis a leszállítási idők a processzor bejelentését hosszú hónapokra követhetik.

Nem kedvez az Itanium teljes megújulásának az sem, hogy kritikus rendelkezésre állású, magas megbízhatóságú szerverek legnagyobb vevői közé tartozó bankok, pénzügyi szolgáltatók, autóipari vállalatok súlyos válságon mennek keresztül. Az Itanium eddigi történelme csúszások és válságok váltakozó sorozata, kezdve a prototípussá visszasorolt, éveket késő Merced 2001-es megjelenésétől.

Foxton?

Bár sovány vigasz, úgy tűnik, az extra idő elegendőnek bizonyult a mérnökök számára, hogy működőképessé tegyék a Montecito egy inaktivált képességét, mely komplexitásából fakadóan egyébként annak csúszását is okozta -- állítólag. A február elején tartott idei ISSCC, vagyis az International Solid-State Circuits Conference alkalmával az Intel Fort Collins-i csapata prezentálja a korábban Foxton néven ismert technológia működését, ezúttal a Tukwilában. A név egy olyan órajel- és feszültségszabályzó architektúrát takar, mely valós időben, folyamatosan optimalizálja a feszültséget és az órajelet, hogy a meghatározott energiafogyasztási szinten tartsa a chipet.

Ennek eredménye a gyakorlatban, hogy adott órajel elérése a szoros feszültségmegfeleltetés miatt alacsonyabb fogyasztással jár, valamint a chip addig képes dinamikusan, a végrehajtás megszakítása nélkül emelni az órajelet, míg ki nem tölti a számára előírt fogyasztási keretet. Máshogyan fogalmazva ilyen dinamikus frekvenciamódban nem a chip órajele fix, hanem a fogyasztása, amennyiben 100 százalékos terhelésen járatjuk -- alacsonyabb terhelés (load) esetén természetesen akár vissza is vesz az órajelből, hogy takarékoskodjon.

Hasonló gondolat, azonban sokkal egyszerűbb műszaki megvalósítás húzódik meg a Nehalem processzorok Turbo Mode-ja mögött, mely akkor növeli meg egyes magok órajelét, ha legalább egy, vagy több mag kihasználatlanul áll. A Tukwila ezzel szemben mind a négy mag órajelét képes megemelni akár 10 százalékkal is, amennyiben egy kód futtatása során nem lép fel a maximálisan megengedett fogyasztás. Az órajel emelkedésének mértékét valószínűleg 10 százalékban, vagy 200 megahertzben maximálja az Intel -- a funkció természetesen kikapcsolható.

A nyári leállás után, október 5-én és 7-én az Amazon felhőszolgáltatása és a microservicek témája köré épülő meetupokkal indul újra a HWSW free! meetup-sorozat.

a címlapról