Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Hamarosan LCD-tévére költünk a legtöbbet

Bizó Dániel, 2008. október 10. 14:59
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az elektronikai termékek között rövid időn belül LCD-televíziókra költik majd a legtöbbet a fogyasztók, becsli az iSuppli piackutató. Az ezredforduló elején az LCD-tévék még csak a fogyasztói elektronikai piac egy elenyésző részét tették ki, mára azonban a második legnagyobb kategóriává nőtték ki magukat, és hamarosan átveszik a vezetést.

[HWSW] Az elektronikai termékek között rövid időn belül LCD-televíziókra költik majd a legtöbbet a fogyasztók, becsli az iSuppli piackutató. Az ezredforduló elején az LCD-tévék még csak a fogyasztói elektronikai piac egy elenyésző részét tették ki, mára azonban a második legnagyobb kategóriává nőtték ki magukat, és hamarosan átveszik a vezetést.

Tavaly világszerte több mint 60 milliárd dollár bevételre tettek szert az LCD-tévéket gyártók, vagyis az erre fordított fogyasztói költés összege ennél jóval magasabb volt. Ez a forgalom 2005-ben 25,4 milliárdon állt még, 2002-ben pedig mindössze 2,3 milliárd dollárt tett ki a cégek LCD-tévékből származó árbevétele. Összehasonlításképpen a háztartási elektronika (hűtőszekrény, mosógépek, mikrohullámú sütő, légkondicionáló) tavaly 80,2 milliárd bevételt hozott a gyártóknak az iSuppli becslése alapján.

Az idei év lehet az első, mikor több LCD-készüléket értékesítenek világszerte, mint katódsugárcsöveset. A DisplaySearch adatai alapján tavaly mintegy 76 millió LCD-tévét szállítottak le világszerte az összesen 196 milliós tévépiacon. A CRT-készülékek volumenre a legnagyobb szeletett hasították ki, 107 millió darabbal, míg plazmatévékből 11 milliót értékesítettek a gyártók. Idén ezek az arányok az LCD javára fordulnak, ugyanis a technológia növekedik a legmagasabb ütemben. A DisplaySearch úgy becsli, az LCD-tévék globális szállításai 2008 során elérik a 98 millió darabot, míg CRT-kből már csak 91 milliót értékesítenek, miközben plazmából 14 millió fogy.

Mindennek köszönhetően az LCD-tévék forgalma idén már 74,3 milliárd, jövőre pedig több mint 86 milliárd dollárt tesz ki, és 2010-ben meghaladja a 100 milliárdot is az iSuppli várakozásai szerint, amivel meghaladhatja a háztartás elektronikára fordított 95,8 milliárd dolláros összeget. A teljes fogyasztói elektronikai piac az idei 356,7 milliárdról 407,5 milliárdra növekszik. 2010-re, vagyis a növekedés több mint felét az LCD-tévék generálják. Az árverseny hatására a forgalom lassabban bővül a televíziók mennyiségénél. A volumen átlagosan évi 32 százalékkal növekszik, így 2011-re már több mint 165 millió LCD-tévét szállítanak le, becsli a piackutató, miközben TFT-LCD-panelekből összesen 2,5 milliárd fogy majd, több mint kétszer annyi, mint egy éve.

Az iSuppli becslése alapján a vállalatok idén összesen mintegy 17 milliárd dollárt fektetnek LCD-paneleket gyártó üzemekbe, ahogyan a számítógépes kijelzőkbe és televíziókba szállított panelek piaca idén 89 milliárd dollárt tesz majd ki, 2012-re pedig meghaladhatja a 120 milliárd dollárt és a 730 millió darabot is. Az LCD-tévék volumene ebből idén 100 milliót, öt éven belül pedig közel 200 millió darabot hasít majd ki, miközben az átlagos méret egyre emelkedik, és túlsúlyba kerülnek az 1080p-s fullHD-szettek.

A televíziókba szánt LCD-panelek gyártásában a Sharp jár az élen. A vállalat legalább egyéves előnnyel rendelkezik a nagyobb méretű panelek gazdaságos termelését lehetővé tévő következő generációs sorok bevezetésében, így piaci tesztelőként is szolgál az iparág számára. A Sharp 3,2 milliárd dollár értékű 10G-s japán üzemének építkezései már javában folynak, és a tömegtermelés 2010-ben indulhat meg. A nagy rivális Samsung egyelőre csak érdeklődését fejezte ki, konkrét beruházást és ütemtervet eleddig nem hozott nyilvánosságra -- elsősorban a Sharp nagyméretű, 165 centiméteres LCD-televízióinak piaci szereplése alapján döntenek a befektetésekről.

Publikus tervet a tajvani AU Optronics (AUO) is bejelentette, a következő 10 év során négy legalább 10G-s LCD-panelgyárat épít majd fel Tajvanon, melyek összesen 12,8 milliárd dollárnak megfelelő befektetést fog elemészteni. Az első gyár építkezései jövő nyáron indulhatnak meg a Central Taiwan Science Parkban, így tömegtermelésre 2011-12 magasságában állna készen, ugyanakkor a részleteket még nem specifikálták, közölte a tajvani cég, mely többek közt a Sony és a Samsung LCD-televízióiba is szállít paneleket. Az LCD-gyártásban a generációk a megmunkált üveglapok növekvő méretére utalnak. A nagyobb üveglapok a nagyobb fizikai méretek mellett gazdaságosabbá is teszik a termelést a relatíve kevesebb mozgatás és megmunkálási lépés révén.