Szerző: Bizó Dániel

2008. július 18. 13:40

Novemberre már piacon lehetnek az AMD 45 nanométeres processzorai

Ahogyan közeledik az AMD 45 nanométeres processzorainak megjelenése, egyre pontosabban határozza meg a vállalat annak várható idejét. A processzorgyártó a negyedéves konferenciahívásán elárulta, hogy az első 45 nanométeres termékek kereskedelmi szállításai a negyedik negyedév elejére várhatóak.

[HWSW] Ahogyan közeledik az AMD 45 nanométeres processzorainak megjelenése, egyre pontosabban határozza meg a vállalat annak várható idejét. A processzorgyártó a negyedéves konferenciahívásán elárulta, hogy az első 45 nanométeres termékek kereskedelmi szállításai a negyedik negyedév elejére várhatóak.

Rendkívül feszített tempóban igyekszik piacra dobni 45 nanométeres processzorait az AMD. Az első szilícium január elején született meg, és kevesebb mint három negyedévvel később már a kereskedelmi tömegtermelés beindítását tervezi a vállalat, miközben a próbagyártás már a félév vége előtt beindult, árulta el Dirk Meyer frissen kinevezett elnök-vezérigazgató. "Sínen vagyunk a 45 nanométeres tervünkkel [...] Valójában az előző negyedév végén elindítottuk a termelést és haladunk a felé, hogy a negyedik negyedév elején elkezdjük a kereskedelmi szállításokat".

A vállalat drezdai Fab 36 jelölésű félvezetőüzemében folytatja a 45 nanométeres processzorchipek termelését, párhuzamosan a 65 nanométeres gyártósorok mellett. A kisebb geometria révén jelentősen, akár 30 százalékkal alacsonyabb fajlagos termelési költségeket és lazuló energiabüdzsé következtében papíron magasabb órajeleket lehetővé tévő 45 nanométeres eljárás felfuttatásához több negyedév szükséges. "Jellemzően 3-4 negyedévre van szükségünk ahhoz, hogy átállítsuk a gyárakat [...] durván jövő év közepére konvertáljuk nagy részét" -- jelentette ki Meyer. Az AMD ezzel nagyjából egyéves lépéshátrányban van az Intel mögött.

Az AMD 45 nanométeres, SOI-szilíciumszeleteket és már immerziós litográfiát alkalmazó eljárásával készülő chipek zászlóshajója a négymagos Shanghai, mely lényegében a 65 nanométeres Barcelona optikai miniatürizációjának tekinthető néhány apróbb csiszolással, és megnövelt harmadszintű gyorsítótárral. A változtatások minimalizálása teszi lehetővé a rendkívül agresszív piacra kerülési időt, aminek érdekében nem csúszhat jelentősebb hiba a chipek validációjába -- maga Meyer fogalmazott úgy, hogy a Shanghai architekturálisan a Barcelona C-revíziójának tekinthető. Az Opteronokba szánt Shanghait, és asztali Phenom-változatát, a Denebet a hannoveri CeBIT-en demózta is már a vállalat, a chipek prototípusai már hónapok óta a partnereknél vannak.

A Shanghai a Barcelona 2 megabájt harmadszintű gyorsítótárával szemben akár 6 megabájtot is integrálhat, ami jól cache-elhető kódok esetén jelentősen gyorsulást eredményezhet, és kifejezetten kedvező többutas szerverfeladatok számára. Ettől eltekintve a Shanghai valószínűleg minimális változásokat, köztük jobb skálázódást biztosító koherens HyperTransport 3.0 linkeket hoz a Barcelonához képest, hibajavítások mellett legfeljebb néhány apró mikroarchitekturális optimalizáció és tuningolás várható. A Barcelona és a Shanghai magjainak összevetésekor nem fedezhető fel lényegi változtatás a magokban, a Shanghai magjai szinte egyszerű optikai zsugorítás képét mutatják. PC-környezetben a Shanghai teljesítménybeli hozadéka várhatóan moderált lesz, becslésünk szerint tipikusan 5-15 százalék közötti.

Balra a Barcelona, jobbra a Shanghai egy magja, azonos méretűre nagyítva

A Shanghai órajelei továbbra nem ismertek, a 45 nanométeres gyártástechnológia önmagában 10-20 százalékos gyorsulást hozhat önmagában, adott fogyasztási keretből. Viszonylag alacsony volumen mellett az AMD a második negyedévben 2,5 gigahertzes Barcelonákat ígér, ami arra utal, hogy 45 nanométeren akár a 3 gigahertz is realizálható lesz az évi több tízmilliós volumenből, vagyis jövőre. Az Inteltől kiszivárgott kompetitív elemzés idén legfeljebb 2,8 gigahertzes Shanghaijal számol. A Shanghainak az Intel teljes szerverfrontjával kell küzdenie nagyjából egy éven keresztül, az alsóházban a Core-mikroarchitektúrára épülő négymagos Harpertownokkal, a középmezőnyben a közelgő következő generációs Nehalemmel (már integrált memóriavezérlő és ), míg a négyutas szervereknél a hatmagos Dunningtonnal.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról