Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Augusztus elsején startolhat a lakossági VDSL-szolgáltatás Magyarországon

Koi Tamás, 2008. július 07. 08:57
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Heteken belül elérhetővé válik a Magyar Telekom kínálatában a jelenleg széles körben elterjedt ADSL-nél lényegesen nagyobb letöltési és feltöltési sebességet nyújtó VDSL-alapú internetkapcsolat. A gyorsabb technológiával egy időben megjelennek a HD-minőségű adók az IPTV platformon -- derül ki a cég hirdetményéből.

hirdetés
[HWSW] Heteken belül elérhetővé válik a Magyar Telekom kínálatában a jelenleg széles körben elterjedt ADSL-nél lényegesen nagyobb letöltési és feltöltési sebességet nyújtó VDSL-alapú internetkapcsolat. A gyorsabb technológiával egy időben megjelennek a HD-minőségű adók az IPTV platformon -- derül ki a cég hirdetményéből.

Nagyfelbontású IPTV

A Magyar Telekom a múlt hét közepén hirdetményt adott ki a lakossági szolgáltatásokkal kapcsolatos általános szerződési feltételeinek (ÁSZF) módosításairól, melyből egyebek mellett kiderül, hogy a távközlési cég iternetprotokollon keresztül nyújtott műsorelosztási szolgáltatásának (IPTV) csatornaválasztékában augusztus elsejétől megjelennek a nagyfelbontású (HD) adók. Az új csatornák megnövekedett sávszélességigényét azonban már nem képes kiszolgálni a jelenleg használt ADSL2+ kapcsolat, a vállalat ezért augusztus 1-től hazánkban elsőként elindítja a VDSL2-alapú szolgáltatást. Ez a technológia minimum 25 megabit/s-os letöltési sebességet ígér a központ és az előfizetői végpont közt kihúzott, már meglévő réz érpáron keresztül.

A Magyar Telekom várhatóan a német anyavállalat gyakorlatát követi az új technológia bevezetésével, vagyis -- legalábbis eleinte -- nem lehet majd a különálló ADSL-csomagok mintájára önálló VDSL-alapú internetelőfizetést kötni, a gyorsabb internet csak a komplett szolgáltatáscsomagként értékesített T-Home előfizetéshez jár. Így minden valószínűség szerint a magyarországi T-Online választékában T-Home Tripla néven futó csomag előfizetőit köthetik be először a VDSL-hálózatba. Ez a csomag, akárcsak a német, egyszerre tartalmaz telefonszolgáltatást, internetelőfizetést és IPTV-t.

HBO Digital
HBO Digital a T-Home TV-n

Nem biztos, hogy azonnal gyorsabb lesz a letöltés

Annak azonban egyelőre nincs nyoma a múlt szerdán kiadott hirdetményben, hogy a Magyar Telekom a lakossági VDSL-szolgáltatás startjával egy időben bármilyen új, az ADSL-nél gyorsabb le- és feltöltést garantáló internetelérést vezetne be kínálatába. Egyes szakértők ezért úgy spekulálnak, hogy a VDSL-kapcsolat a kezdetek kezdetén csak a HD-minőségű adókra vágyó tévénézőket szolgálja majd, a T-Home Tripla csomag internetezéshez rendelkezésre álló sávszélességét pedig csak ősszel emelik meg. Akkor, amikor a vállalat átáll a június végén bejelentett új márkastratégiára.

A Magyar Telekom tavaly nyáron indította el az IPTV technológiával továbbított HD-adások, ezzel együtt a VDSL-kapcsolat tesztüzemét egy szűk körű felhasználói csoport számára. A cég VDSL2 hálózati eszközökre kiírt tenderén az Ericsson kapta a lehetőséget mind a próbahálózat kiépítésére, mind pedig egyes területeken a későbbi hálózatfejlesztésben való aktív részvételre.

Bukták az olimpiát

A szolgáltatónál tavaly még úgy kalkuláltak, hogy az új technológiának köszönhetően a lapostévékkel rendelkező ügyfelek a pekingi olimpia sporteseményeit már HD-minőségben nézhetik majd a T-Home-on keresztül. A játékok augusztus 8-i kezdéséig azonban rendkívül rövid idő áll már csak rendelkezésre a létesítésre, a jobb minőségű szolgáltatást igénylő IPTV-ügyfelek jelentős része így lecsúszhat az olimpiai HD-közvetítésekről, ami a marketingszempontokat figyelembe véve a szolgáltatónak is fájó veszteség lehet.

Az ÁSZF módosításával kapcsolatos hirdetménnyel egy időben közzétett új, augusztus elsejétől érvényes csatornakínálatból hiányzik ráadásul az m2 HD, tehát az egyetlen olyan adó, mely a tervek szerint HD-minőségben, magyar nyelven közvetít majd az olimpiáról. Az új listában egyébként egyelőre öt HD-minőségű csatorna szerepel; az ügyfelek az HBO HD, a Filmbox HD, a Eurosport HD, a National Geographic HD és a VOOM HD adókra fizethetnek elő akár egyenként is, vagy egy csomagban (kivétel az HBO HD, mely csak önállóan érhető el).

A Magyar Telekom várhatóan először a fővárosban, az agglomerációs településeken és a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken indítja el VDSL-szolgáltatását. A VDSL-alapú T-Home Tripla csomag létesítéséhez nem csak a központokat, hanem az előfizetői végpontot is fel kell készíteni -- ez a szolgáltató tulajdonában álló két eszköz (set top box és home gateway) egyikének a cseréjét jelenti. A T-Home ügyfelekhez kihelyezett, a tévéhez csatlakoztatott set top box egység képes a HD-adások megjelenítésére, a jelenleg használt hálózati elosztó azonban csak egy ADSL2+ modemet tartalmaz -- a telepítést végző szakemberek ezt az eszközt fogják egy gyorsabb, modernebb változatra cserélni.

T-Home set top box
A jelenlegi T-Home set top box HD-re is képes

Megkérik az árát

Arról egyelőre nincs hír, hogy a Magyar Telekom mennyit fog kérni a VDSL-alapú szolgáltatásért, illetve az új csatornákért cserébe. A német anyavállalat jelenleg négy ilyen triple-play csomagot értékesít: az Entertain Comfort VDSL 25 és az Entertain Comfort VDSL 50 közt az elérhető maximális sávszélesség (25 illetve 50 megabit/s), és persze a havi előfizetési díj (60 és 65 euró) a különbség. Mindkét csomag 70 tévécsatornát tartalmaz. Az Entertain Comfort Premium VDSL 25 és az Entertain Comfort Premium VDSL 50 csomagok esetében ezzel szemben 100 csatornából válogathat az előfizető havi 70 és 80 euróért cserébe.

Kotlin alapok Androidhoz, Android refaktorálás, React Native gyorsítósáv, UX és analitika, Azure IoT Edge, fintech élesben: alkalmazásfejlesztés banki aggregátor API-ra, itthon először!