Szerző: Koi Tamás

2008. július 3. 16:34

Súlyos hiba miatt visszavonták a PlayStation 3 konzolok tegnap kiadott rendszerfrissítését

A Sony még a kiadás napján, azaz tegnap visszavonta a PlayStation 3 konzolgépekhez érkezett legújabb, 2.40-es verziószámot viselő rendszerfrissítést (firmware-t), miután több felhasználó is jelezte, hogy az új szoftver telepítése után az addig hibátlanul üzemelő gép furcsán kezdett működni, vagy éppen teljesen összeomlott. A rendszerfrissítés egyszerű folyamat, és ha megfelelő elővigyázatossággal végezték, a konzolok esetében eddig ritkán jelentett rizikófaktort, jóllehet egyes fórumokon időröl-időre felbukkannak rémtörténetek a telepítés után hibásan működő gépekről. Ez alkalommal viszont tényleg komoly problémák lehetnek a szoftverrel, a Sony ugyanis első ízben vont vissza rendszerfrissítést.

[HWSW] A Sony még a kiadás napján, azaz tegnap visszavonta a PlayStation 3 konzolgépekhez érkezett legújabb, 2.40-es verziószámot viselő rendszerfrissítést (firmware-t), miután több felhasználó is jelezte, hogy az új szoftver telepítése után az addig hibátlanul üzemelő gép furcsán kezdett működni, vagy éppen teljesen összeomlott. A rendszerfrissítés egyszerű folyamat, és ha megfelelő elővigyázatossággal végezték, a konzolok esetében eddig ritkán jelentett rizikófaktort, jóllehet egyes fórumokon időröl-időre felbukkannak rémtörténetek a telepítés után hibásan működő gépekről. Ez alkalommal viszont tényleg komoly problémák lehetnek a szoftverrel, a Sony ugyanis első ízben vont vissza rendszerfrissítést.

A PlayStation 3 konzolok 2.40-es rendszerszoftvere elsősorban a Cross Media Bar (XMB) fantázianevet viselő kezelőfelületet egészítette ki újdonságokkal, így például a friss szoftver lehetőséget ad a felhasználóknak arra, hogy anélkül jussanak el a rendszer főmenüjeként is felfogható XMB-hez, hogy kilépnének a játékból. A játékosok így bármikor szabadon chatelhetnek barátaikkal, vagy módosíthatnak egyes beállításokat. A rendszerfrissítéssel emellett bevezette a Sony az Xbox 360-nál Achievements néven már régóta létező trófearendszert "Trophy system" néven. Itt -- amennyiben a szoftver ezt a funkciót támogatja -- a játékosok a játékban elért eredményeik után virtuális trófeát kapnak, mellyel barátaik előtt dicsekedhetnek.

Sony PlayStation 3

A rendszerfrissítés tegnapi közzététele után azonban hamar kiderült, hogy a kód tesztelési fázisába ezúttal az eddigieknél komolyabb hiba csúszhatott, rövid idő leforgása alatt ugyanis több száz csalódott vagy kétségbeesett felhasználó jelentkezett az internetes fórumokon vagy a Sonynál azzal, hogy a konzol az új rendszerszoftver telepítése után nem indul el, vagy nem reagál a kontrollerre. A véletlenszerűen jelentkező hiba a beszámolók szerint az összes eddig forgalomba került PlayStation 3 változatnál előfordulhat, nem szűkíthető le egy adott kiépítésre, vagy egy adott időszakban forgalmazott csomagra. Az internetes fórumokon eddig több megoldási javaslat is született a 2.40-es szoftver okozta problémákra, ám mostanáig egyik sem bizonyult minden szempontból, mindenki számára biztos módszernek.

A Sony a konzol 2006-os piacra kerülése óta folyamatosan fejleszti a PlayStation 3 szoftverét. A novemberben megjelent első konzolokon még az 1.10-es verziószámú rendszer futott, melyet azóta tucatnyi alkalommal felülírhattak azok a felhasználók, akik internethez csatlakoztatják a gépet. Bár a rendszerfrissítés nem kötelező, bizonyos szoftverek igénylik a kurrens alaprendszert (ezeknek a játékoknak az adathordozóján rendszerint külön ezért elhelyezik a firmware-t).

A rendszerszoftver frissítése azonban nem csak a játékok miatt ajánlott, az újabb változatok ugyanis olykor hasznos funkciókkal gazdagíthatják a konzol repertoárját. A PlayStation 3 játékgépek például az 1.80-as rendszerszoftvertől képesek a normál (SD) felbontású tartalmak (PlayStation 2 szoftverek, amennyiben támogatja az adott modell a visszafelé kompatibilitást, DVD-videók) HD-felbontásra skálázására, a 2.0-s frissítés óta lejátsszák a DivX videókat is, a 2.20-as verziótól pedig a konzol kompatibilis a Blu-ray Disc profil 2.0-s változatával, azaz a BD-Live-val.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról