Szerző: Ady Krisztián

2008. január 16. 14:23

75 milliós bírság a Magyar Telekomnak a beígért sávszélességért

75 millió forintos bírságot kell fizetnie a Gazdasági Versenyhivatal szerint a Magyar Telekomnak, mivel megtévesztette a fogyasztókat, és 2006 végén, illetve 2007 elején megtévesztő tájékoztatást adott bizonyos internetes szolgáltatásairól.

[HWSW] 75 millió forintos bírságot kell fizetnie a Gazdasági Versenyhivatal szerint a Magyar Telekomnak, mivel megtévesztette a fogyasztókat, és 2006 végén, illetve 2007 elején megtévesztő tájékoztatást adott bizonyos internetes szolgáltatásairól.

A távközlési társaság internetes honlapján arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy az egyes csomagokkal akár 4-8 Mbit/s maximális letöltési sebesség érhető el, miközben a sávszélességbővítés után a 256/4480 kbit/sec sávszélességű, valamint a 480/8096 kbit/sec sávszélességű csomagokkal nem volt olyan fogyasztó, aki a hirdetett maximális sávszélesség-értéken tudta igénybe venni a szolgáltatást.

A Magyar Telekom hiába hivatkozott a tájékoztatásokban szereplő "akár" és "maximális" kitételekre, ezek alkalmazása önmagában nem jelent automatikus felmentést a vállalatok számára a jogsértés alól. Igaz, az "akár" és a "maximális" szavak általában véve nem szükségszerűen megvalósuló lehetőséget jelentenek, ám a reklámokban nem elméleti, hanem reális lehetőséget kell közzétenni.

A Magyar Telekom azt sem közölte egyes reklámjaiban, hogy a szolgáltatás csak meghatározott időre szóló hűségnyilatkozat vállalásával vehető igénybe a feltüntetett áron. A tájékoztatás nem foglalta magában a reklámozott készülék mindkét ellenértékét, így az ár közlése mellett azt, hogy a meghirdetett áron való vásárlás feltétele a szerződés határozott időre történő megkötése.


A vonalminőségtől függ a maximális sebesség

A GVH kiemelte, hogy az internetes honlapon további kutakodás eredményeként esetlegesen elérhető információk nem alkalmasak a jogsértés megszüntetésére, különös tekintettel arra, hogy az árközlések mellett nem lett volna mellőzhető a szerződés határozott időre történő megkötésének követelményére történő utalás, s ezt az árközlések mellett különösebb gond nélkül fel is lehetett volna tüntetni. Ezt a hiányt a "továbbklikkelés" lehetősége nem pótolhatja.

A GVH szerint a reklámoknak önmagukban (minden további információ megismerése nélkül) kell hitelesnek, igaznak és pontosnak lenniük, így nem mentesíti a vállalkozást a versenyjogi felelősség alól, ha reklámjaiban jelezte, további információkat hol lehet elérni, illetőleg közölte, hogy a tájékoztatás nem teljes körű.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról